Ezért érdemes befektetni a logisztikába

Vajon sikerült-e online forgalommal pótolni a fizikai boltokból kieső bevételeket egy olyan nagy cég esetében, mint az Euronics Műszaki Áruházlánc? Milyen logisztikai kihívásokat rejteget az ugrásszerűen megnövekedett kereslet? Illetve megoldható-e a minél gyorsabb információ áramlás egy közel ezer fős cég életében?

Többek között ezeket a kérdéseket válaszolta meg Fazekas Bálint, az Euronics Műszaki Áruházlánc vezetője.

Ha jól tudom, nálatok a cégben az egyik legfontosabb protokoll, hogy gyorsan kell áramolnia az információnak. Mit tesztek ennek érdekében?

Talán a vírus kezelésének az egyik legfontosabb eleme cégvezetőként, hogy az információt olyan sebességgel kapd meg, ahogyan egy pár személyes vállalkozásban is megkapnád. Csak így tudsz rá gyorsan reagálni.

A mi szakmánkban rendkívül gyorsan változik többek között a készletezés területe is. Kiemelten fontos tehát, hogy a vezetőség pontosan ismerje a cég helyzetét, emellett pedig a nehézségekkel is tisztában legyen.

Néhány hete egy közös ebédnél említetted, hogy Kínából lelassultak a szállítmányok. Azóta történt változás?

Amikor az említett beszélgetés köztünk zajlott, akkor Kínában gyakorlatilag az összes gyár zárva volt. Azóta helyreállt a rendszer, a kínai gyártás pedig folyamatosan működik. Kínából sokkal inkább az európai felvevő piac, illetve a rendelések megállását tapasztalják most.

Érdemes kiemelni, hogy a kereskedelmi vállalkozások életében a „just in time” gondolkodásról vissza kell állni arra a rendszerre, amikor a kereskedő cégnek ténylegesen saját készlete van. Roppant nehéz ugyanis azt árulni, ami fizikailag nem fog megérkezni a raktárba, vagy a vásárlóhoz.

Létszám tekintetében közel ezer fős cég vagytok. Ekkora szervezetnél hogyan lehet megoldani a minél gyorsabb információáramlást?

Nálunk mindig nagy felelősség hárult a boltvezetőkre, a boltok működése gyakorlatilag rajtuk múlt. A boltvezetőktől kifejezett elvárásunk, hogy jól működő csapatszellemet tartsanak fenn az üzletben, egyúttal érezzék azt sajátjuknak.

Egyrészt a boltvezetőktől, másrészt a különböző részlegektől sem ragadhat be az információ. Ezért is kiemelten fontos a napi szintű személyes egyeztetés, ami a jelen körülmények között Skype-on történik. A rendszeres beszélgetések felső vezetői szinten is lényegesen célravezetőbbek az email váltásnál.

Az offline kereskedelemről az online térbe történő átállás milyen kihívások elé állítja az Euronics csapatát? Mennyire tudja pótolni az e-kereskedelem a boltokból kieső forgalmat?

Kiváló a kérdés. Márciusban a kiskereskedelmi oldalon kieső bevételeket a web tökéletesen pótolni tudta. Ezáltal a logisztikai csapatunk maximálisan tesztelve van. Gyakorlatilag minden nap rekordot döntünk rendelésszámban, amit logisztikai szempontból nem könnyű kezelni.

Amit már 3-4 éve fejlesztünk, az kvázi mostanra érett be. A korábban kiszervezett logisztikát házon belülre vettük, és egy nagyjából 100 fős csapattal látjuk el a teljes logisztikai menedzsmentet. Ez alatt egyébként a raktári teendőket kell érteni, vagyis a komissiózást és a raktáron belüli árukezelést.

A jelenlegi helyzet mindenképpen új kihívásokat tartogat. Amikor külső szállítótól áru érkezik, annak a gyors tárolása és komossiózása kulcsfontosságú. Fizikai boltot üzemeltetve mindezt nagy mennyiségben is lehet csinálni, ellenben az online rendelések beérkezésével a teljes rendszer megváltozik.

Több éve dolgozunk már a saját rendszerünk finomításán, és tavaly kezdtük el saját emberekkel, targoncásokkal és rendszerekkel történő megvalósítást. Hálásak vagyunk azért, hogy mostanra összeállt a teljes folyamat, és 100%-os hatékonysággal tud működni.

Anélkül, hogy üzleti titkokat feszegetnénk, mondjuk március tekintetében hány darab olyan csomagról beszélünk, amit a logisztikai csapatnak ki kellett szolgálni?

Napi szinten bőven ezer feletti tételről van szó, és ez csak az online eladásokra vonatkozik. Mindemellett a közel 70 boltot is tölteni kellett. A feladat komplexitását pontosan az online és offline vásárlások gyors kiszolgálása adja.

Szerintem most rengeteg cég fogja megtapasztalni ezt a jelenséget. Az online forgalom most mindenkinél növekszik, a mögé szervezett logisztikai rendszer felkészültsége lesz sokkal inkább kérdéses. Aki ebbe az elmúlt évekbe pénzt és energiát fordított, annak most kamatozni fog a befektetése, és ők fognak tudni életben maradni.

Mire számítotok egyébként, a vírus lecsengése után is maradni fog az e-kereskedelem magas volumene?

Biztos vagyok benne, hogy a felhasználói szokások alaposan meg fognak változni. Az online kereskedelem évről évre trendszerű növekedést produkált szinte valamennyi szektorban, a kialakult szituáció pedig fel is gyorsította ezt a tendenciát. Azokat a vásárlókat, akik eddig tartottak a webes megrendelésektől, azokat most a kényszer is a kipróbálás felé sodorja.

“…logisztikai rendszer felkészültsége lesz sokkal inkább kérdéses. Aki ebbe az elmúlt évekbe pénzt és energiát fordított, annak most kamatozni fog a befektetése, …”

Az elmúlt napokban komoly hír volt felőletek, hogy 25 millió forint értékben ajánlottatok fel háztartási gépeket. Mesélsz kicsit róla, hogy kinek és milyen pályázati lehetőség keretein belül?

Láttuk a környező országokban, hogy amint a vírus elér egy bizonyos szintet, a kórházak onnantól nehezen tudják lekezelni. Ezért döntöttünk úgy, hogy 300 háztartási géppel támogatjuk a magyar egészségügyet, pontosabban a kórházakat és mentőállomásokat.

Ez azt jelenti, hogy 75 nyertes pályázatot fogunk 25 millió forint értékben elbírálni. Mindegyik pályázó intézmény kettő nagy háztartási gépet, illetve kettő kis háztartási gépet fog tőlünk ingyenesen kapni.

Igyekszünk tehát valamelyest könnyebbé tenni a kórházi dolgozók számára a bent eltöltött időt. Egy hűtő, mosógép vagy szárító nemcsak a vírus ideje alatt jöhet jól, hanem a következő években is segítséget nyújthat.

/Pályázni egyébként április 14-ig lehetett az Euronics weboldalán./

Zárásként mi az, amire személy szerint számítasz a vírus lefutását illetően, milyen jövőképet vizionálsz?

Most azt mondanám, hogy ez a vírus hosszabb ideig fog velünk maradni. Nemcsak vírusként, hanem a felhasználói szokások átformálójaként is. Már most látszik például, milyen eszméletlen mértékben gyorsította fel az online teret.

Ezért azt mondom, hogy a vírus hatásai örökké velünk fognak maradni, és ehhez kell a vállalkozásokat hozzá igazítani. Hogyha a vásárlói igény változik, akkor nekünk tudnunk kell azt szinte másnapra lekövetni.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts