Teljes körű csomagolás kicsitől egészen a nagyobb méretig

Fazekas Attila személyében újfent köszönthetünk egy friss csatlakozót a Bizalmi Kör MRD+ Lánchíd vezetői klubon belül. Ennek apropóján hívtuk fel Attilát és beszélgettünk vele egy kicsit az általa vezetett BOX PRINT-FSD PACKAGING Kft.-ről, illetve a saját vállalkozói tevékenységéről. A bemutatkozó interjú leiratát fogadjátok sok szeretettel:

„Mi azért dolgozunk, hogy ügyfeleink többet tudjanak értékesíteni termékeikből: például márkatermékek csomagolását gyártjuk teljes körűen. Hogy néhány példát említsek, a Henkel, a Hell, vagy a Tungsram színes csomagolásait gyártjuk, melyeket a kis

kereskedelmi láncok és a boltok polcain lehet látni. 

A pici gyógyszeres doboz mérettől egészen a nagyobb csomagolásokig, mindent meg tudunk oldani, ami offset technológiával nyomtatható. 

Egyik erősségünk a díjakkal igazolt szakértelmünk, innovációs képességünk: a külön minőségbiztosítási csapat mellett, grafikus és konstruktőr mérnökeinkkel a legjobb megoldást biztosítjuk megrendelőink számára. Továbbá megvan az összes termelő gépünk, automatizálunk, miközben akár a logisztikában, vagy a finanszírozásban is minden folyamatot házon belül, alvállalkozók bevonása nélkül tudunk vinni.

Vagyis megtervezzük, megszervezzük, és teljes körűen kivitelezzük a termékcsomagolásokat, end-to-end metódus alapján.

Attila elmondása szerint a nagyobb volumenben történő csomagolások terén tudnak segíteni a partnereiknek:

„Huszonkét éve alakult a vállalat. Közel száz fővel dolgozunk, és kétmilliárd forint körüli nettó árbevételünk lesz 2020-ban. Ügyfeleink jellemzően a közepes és nagyobb vállalatok, a komolyabb sorozatszámú csomagolási igények kiszolgálására rendezkedtünk be. 

A technológiánk ugyanis a néhány tízezertől a százezres nagyságrendig van felépítve. A cég a magyar csomagolóanyag-gyártó nyomdák között a legnagyobb öt szereplő között van.

A BOX PRINT-FSD PACKAGING Kft. a szerkezetét tekintve úgy maradt meg rugalmas vállalkozásként, hogy a struktúrának köszönhetően akár nemzetközi cégekkel is felveszi a versenyt:

„A menedzsmentünk java része multinacionális környezetből érkezett. Úgy strukturáltuk a cégünket, hogy versenyezni tudjon a nagy, külföldi tulajdonú társaságokkal is. Ugyanakkor mindezt egy kisebb vállalkozás rugalmasságával végezzük, tehát egyfajta családi-baráti hangulattal tudjuk kiszolgálni a partnereinket.

Személy szerint nem az elejétől csöppentem bele a működésbe. Közel huszonöt éve foglalkozom csomagolástechnikával. Korábban a Henkel beszerzési igazgatója voltam tizenöt éven át, ami egyben a leghosszabb ideig tartó munkaviszonyom volt.

Ott ismertem meg a nyomdaipari céget, majd, amikor már nem dolgoztam a Henkelnél, hívtak el ügyvezetőként. Hét éve viszem az egyedüli cégvezetést, időközben pedig tulajdoni részt is szereztem a vállalatban. A többségi tulajdonosi hányadomat különféle KPI-okat teljesítve, továbbá néhány olyan megoldással és projekten keresztül értem el, amelyektől a nyomda teljesítménye, piaci értéke több mint a duplájára nőtt. Mindezt néhány év alatt.

A cégben, rajtam kívül még két magyar tulajdonostársam van. A célorientált struktúra gyors döntéseket, rugalmasságot, és nem utolsósorban családias légkört biztosít.”

Végezetül Attila mesélt nekünk egy kicsit a távlati terveiről, valamint az általa leginkább preferált szabadidős tevékenységről is:

„Közgazdász vagyok, Diósdon élünk a családommal. Három nagyfiam van, két 18 éves iker és egy 14 éves, aki most fog majd továbbtanulni. Amikor időm engedi, akkor előszeretettel golfozom, számomra ez jelenti a feltöltődést.

Ami a szakmai célokat és kihívásokat illeti, a jövő évtől már üzletfejlesztéssel, sales területtel, networkinggel szeretnék foglalkozni. Tehát az operatívból váltok át stratégiai irányba.” 


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Recommended Posts