Gyermekek tanulási képességeinek fejlesztése online kurzusokkal

Sárosdi Virág nem egy hétköznapi terület szakértőjeként csatlakozott nemrégiben a Bizalmi Kör vezetői klubjához. Merthogy az általa vezetett Skillo Blog Kft-t a gyermekek tanulási képességeinek fejlesztését segítő tartalmakra építette.

Úgyhogy rendkívül izgalmas bemutatkozó interjút volt lehetőségünk folytatni vele, aminek a részleteit az alábbiakban olvashatjátok:

„Szakmai vállalkozásként elsősorban szülőknek segítünk a gyermekek képességfejlesztésében. Mindezt otthoni eszközöket alkalmazva, otthoni környezetben tudják végezni. Ehhez készítünk és fejlesztünk folyamatos jelleggel online kurzusokat.

Ezek a digitális termékek a webshopunkban érhetők el, és a 2 éves kortól egészen 8 éves korig hatékonyan tudják támogatni a gyerekek tanulási képességeinek fejlődését. Kreatív fejlesztéssel, játékos tanulással, illetve logopédiával.”

Virág elmondása szerint magát a vállalkozást egyedül kezdte még évekkel ezelőtt, de mára öt fős csapattá sikerült fejlődniük:

„Egyéni vállalkozásként indult a tevékenység még 2013-ban, aztán 2016-ban is még csak egyszemélyes Kft-re változott a formátum. A tavalyi évben lettek munkatársaim, úgyhogy jelenleg öten alkotjuk a csapatot.

Két kolléga segít úgymond a szakmai munkában. Ők gyógypedagógus-, illetve logopédus hallgatók és a speciális szakterületek ismerete által a minőségi tartalmak gyártásában működnek közre.

Velük hárman oldjuk meg házon belül a marketinget, valamint a szövegírást is. Van továbbá egy grafikusunk is, egyik kollégánk pedig inkább a pénzügyekkel foglalkozik.”

Természetesen most is feltettük a „miért lettél vállalkozó” című standard kérdésünket, amire a következő választ kaptuk:

„Amikor évekkel ezelőtt Bostonban éltem, eljutottam egy olyan bentlakásos iskolába, ahol nem beszélő autista gyerekekkel foglalkoztak. Ez az élmény rendkívül meghatározó volt számomra, itt döntöttem el, hogy gyógypedagógus leszek.

Hat gyermekem van egyébként és vidéken élünk a családommal. Mikor a két legkisebb gyermekemet itthon tanítottam, blogot vezettem a folyamatról. Közben dolgoztam gyógypedagógusként és logopédusként, de a folyamatos blogírással szerettem volna segíteni a szülőknek.

Nagy könnyebbséget jelentett közben, hogy itthonról is tudtam foglalkozni a vállalkozás fejlesztésével. Szép organikusan anyagilag is stabilabban működött a dolog, így egyre kevesebb órát kellett vállalnom úgymond alkalmazottként.

Akkoriban ilyen típusú kezdeményezés nem volt még a piacon. Plusz extra motivációt jelentett, hogy külföldi magyaroknak is nagyon sokat tudtam segíteni.”

Virág megosztotta velünk azokat a kihívásokat is, amelyek nagyrészt motiválták őt a Bizalmi Körhöz történő csatlakozás felé:

„Miután az egyéni vállalkozói formátum után felvettem embereket, ez a változás egészen más munkafolyamatot követel meg tőlem is. Be kell valljam, nem biztos, hogy készen álltam erre a változásra.

Ezen a téren szeretnék fejlődni, mert sokat kell még tanulnom mások vezetéséről. Felnőttekkel dolgozni nagy kihívást jelent a számomra. Nem mindegy, mennyire ügyesen ugrom meg ezt a kihívást.”

Ami pedig a munkán kívüli elfoglaltságokat illeti, a családdal töltött minőségi idő mellett Virág a következőkkel foglalkozik szívesen a szabadidejében:

„Amikor van rá kapacitásom, akkor szívesen olvasok. Ezen felül a hímzéssel is szeretek foglalkozni, vagy pedig úgynevezett scrapbookot készítek.”


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!


Professzionális felülettisztítás az Egyesült Államokból származó modern technológiával

Csöllei Balázs személyében köszönthetünk egy újabb csatlakozót a Bizalmi Kör cégvezetői között. A Press-Tech Cleaning Kft. vezetőjének számító Balázs a profi felülettisztítás tapasztalt szakértőjeként csatlakozik hozzánk.

A vele készült beszélgetésből pedig megtudhatjátok, milyen korszerű know-how volt az, amelyet az Egyesült Államokban elsajátítva idehaza is elsőrendű minőségben tudják kiszolgálni a partnereket:

„Magasnyomású mosással foglalkozunk alapvetően. Konkrétabban különféle épületek, homlokzatok térburkolatok, professzionális felülettisztítása az, amiben segítjük a megbízóinkat. A korszerű professzionális mobil felszereléseinek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen helyen, illetve helyzetben magasszinten tudjuk elvégezni a munkát.

Legyen szó többek között a féknyomok,a rágógumi vagy a nemkívánatos olajfolt eltávolításáról,  graffiti eltávolításról, graffiti elleni védelemről vagy épület hidrofobizálásról. Ezeknél a feladatoknál egytől egyig hathatós segítséget tudunk jelenteni. Sőt, a munkaterületen a közművesítésre sincs feltétlenül szükség.

Merthogy a professzionális gépi eszközeink elektromos hálózati és vízellátás nélkül is kifogástalanul tudnak működni. Vagyis a tisztításhoz szükséges vízmennyiséget önállóan tudjuk biztosítani a helyszínen.illetve az ahoz tartozó energia forrást”

Ami a megbízókat és a partnereket illeti, Balázs ismert és elismert partnereket sorolt fel nekünk a beszélgetés ideje alatt:

„Magát a szolgáltatást jellemzően Magyarország területén végezzük, ugyanakkor a pandémia előtt Csehországba is dolgoztunk például az ottani partnerek megbízásából. Ami a referenciáinkat illeti, sok más partner mellett a Holiday Inn hotelláncot, a Mol és a Shell üzemanyag töltőállomásokat emelném ki. 

De ott van még példaként magyarország hídjai: Margit híd, Erzsébet híd, vagy akár a Gyermelyi is azon partnerek között, akikkel gyümölcsöző az együttműködésünk.”

Balázs arról is mesélt nekünk a bemutatkozó interjú keretei között, hogy a vállalkozás alapításának története egészen az Egyesült Államokig nyúlik vissza:

„Méghozzá a 2010-es évig, amikor is magasnyomású tisztítással foglalkozó vállalkozást alapítottam. Lokációt tekintve az Amerikai Egyesült Államokban, ahol a szorgalmamnak és a szakmai tudásomnak hála szép dinamikusan sikerült fejlődnünk egészen a kezdetektől.

Az USA-ban megszerzett tapasztalatokat, a magasszintű szaktudást, illetve az amerikai technológiát hasznosítva döntöttem később úgy, hogy idehaza is folytatom a tevékenységet. Merthogy erre bizonyítottan szüksége van a megbízóinknak.

Annál is inkább, mivel idehaza egy jelenleg kevésbé elterjedt szolgáltatást tudunk biztosítani egyrészt a már meglévő, másrészt a leendő partnereink számára.”

A Bizalmi Körhöz csatlakozás lehetőségét a Facebook felülete sodorta Balázs elé, a legfontosabb motivációt pedig a fejlődés iránti vágy jelentette:

„Viszonylag alacsony a létszámunk, hiszen két fő alkotja a cégünket. Ezen felül megbízható és hozzáértő alvállalkozók tudnak nekünk segíteni abban az esetben, ha nagyobb projektek kivitelezése a cél.

Aktívan keresem egyébként a partnereket, emellett pedig fejlődni is szeretnék. Legyen szó akár a cégvezetés feladatairól, az együttműködések kialakításáról, aktívan keresem a fejlődés és a tapasztalatszerzés lehetőségeit.

Szeretném továbbá úgymond minőségben bővíteni a kapcsolati tőkémet, de ugyanúgy motivál, hogy beszélgetni tudjak hozzám hasonlóan gondolkodó vállalkozókkal, adott esetben akár leendő partnerekkel is.”


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!


Bizalom és folyamatos fejlődés a kertészet területén

Szabó Lehel Szilveszter egyszemélyben ízig-vérig vállalkozó, a kertészet szakmájának tapasztalt szaktanácsadója, illetve a Bizalmi Kör cégvezetői közösségének újdonsült tagja.

 Utóbbi apropóján beszélgettünk vele egy bemutatkozó interjú erejéig a Sprinter Agroport Kft-ről, vállalkozói tevékenységéről, illetve a vele kapcsolatos további érdekességekről:

„Szántóföld- és kertészeti szaktanácsadással foglalkozik. Hogy mit jelent ez pontosan? Gyakorlatilag a termőföldtől kezdve kísérjük a folyamatokat, illetve segítünk ezek levezénylésében. 

Emellett az input anyagértékesítés is fontos szegmense a tevékenységünknek. Beszerezzük a szükséges műtrágyát, a növényvédő szereket és a biostimulátorokat, összefoglaló nevén az inputanyagokat,  majd pedig kiszállítjuk ezen termékeket a gazdákhoz. 

Országszerte több kiskereskedelmi egységünk is működik, Vác, Pásztó, Hatvan, Jászberény és Kecskemét településein. A szaktanácsadás és kereskedelem mellett raktározást is végzünk.”

A Sprinter Agroport Kft. csapata jelenleg 14 főből áll, az árbevétel pedig kedvezően alakult. Megkérdeztük Szilvesztert, miben rejlik a sikerük titka:

„2015 májusában alakultunk, majd az első évet 80 milliós árbevétellel zártuk. Azóta folyamatosan növekedünk, még a pandémia ellenére is. A 2020-as évben 720 milliós árbevételünk volt, 2021-ben pedig elértük a 2 milliárdos árbevételi szintet. 

A sikerünk hátterében az áll, hogy a gazdák szélesebb rétegét tudtuk megszólítani, velük pedig bizalmi kapcsolatot sikerült kialakítani. A külföldről importált műtrágya ugyanis biztosabb és kedvezőbb  bizalmi tőkét jelent. 

Körülbelül 200 gazdával dolgozunk együtt, közülük 50 birtokossal szorosan. Többek között segítünk az olyan primőr termékek exportjában is, mint a sárgadinnye, paprika, karfiol, és káposzta”

Szilveszter többévnyi alkalmazotti létet követően találta magát a mély vízben, de szorgos munkával sikerült boldogulnia. A gazdálkodás azonban soha nem állt távol tőle:

„Kertészmérnökként végeztem, így mondhatjuk, hogy szakmámba vág a munka, amivel jelenleg is foglalkozom. A főiskola elvégzése után egy kereskedő céghez kerültem, majd onnan egy nagyobb – szintén kereskedő – cég vett át. 

Itt viszont – állításuk szerint – az általam generált forgalom már nem termelte ki a bérem. Ezért azt javasolták, hogy oldjam meg saját erőből, vagyis elváltak az útjaink. Körülbelül 800 ezer forintom maradt, amiből beszereztem az autóm és céget alapítottam. 

Szó szerint nem tudtam, hétfőn miből veszem meg majd a kenyeret. De hozzá láttam a kemény munkához, a partneri kör pedig szerencsére lojális volt hozzám, belőlük építkeztem az elején. 

Ekkor még csak a kecskeméti telep állt rendelkezésre. Nem volt raktárkészlet sem, így bérléssel és telephely felvásárlással kezdtem el foglalkozni.”

A beszélgetés során érintettük a jövőbeli terveket, illetve azokat a kihívásokat, amelyekre remélhetőleg a Bizalmi Kör tagságon keresztül sikerül majd választ találni:

„A legnagyobb kihívást jelenleg, az jelenti, hogy miként lehet egy webáruházat jól üzemeltetni. Épp egy lakossági és nagykereskedői webshop kialakításán dolgozunk ugyanis. Továbbá a mi területünket is érintik a megugró anyagárak. A műtrágya ára például az ötszörösére növekedett a korábbi időszakokhoz képest, nem kevés problémát generálva.

A legnagyobb terhet viszont az venné le a vállunkról, ha a gazdabolt egységet egy megbízható segítségre tudnánk átruházni. Célunk ugyanis, hogy további 5 részleggel gyarapodjunk a jövőben. 

A Bizalmi Kör tagjai közül bárkinek szívesen meghallgatom és megfogadom a tanácsát, úgy gondolom, hogy minden tapasztalatból sokat lehet fejlődni.” 

Szilveszter a sok munka mellett igyekszik kikapcsolódni és a szabadidejét hasznosan eltölteni:

„Leginkább a barátaimmal szeretek lazítani. Hiszek abban, hogy embert a környezete alakítja.

Emellett, pedig az utazás szerelmese vagyok. Próbálok hangsúlyt fektetni a sportolásra is, a fitnesz mellett az asztali tenisz az, ami a leginkább megmozgat.”


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!


Új lehetőségek, a munkaerő megtartása, digitalizáció: ez a cégvezetők válasza a gazdasági kihívásokra

Szinte nincs olyan vállalkozás Magyarországon, amelynek ne kellene szembenéznie a Covid, az ukrán–orosz háborús konfliktus, az alapanyag- és munkaerőhiány, az elszálló infláció okozta helyzet, a gazdasági visszaesés és egy esetleges válság következményeivel.

E folyamatok kételyeket, kérdéseket és félelmet ébresztenek a cégvezetők többségében, mégis magabiztosan állnak a kihívások elé. Többek között ez is kiderült az ország első számú vállalatvezetőit tömörítő Bizalmi Kör által szervezett Trust Summiton, amely elsősorban tapasztalatmegosztással, a vezetői munkába azonnal beépíthető megoldásokkal támogatta a kétnapos gazdasági konferencia résztvevőit.

A fókusz a jövő kihívásain, de a most megoldásain volt, többek között arra keresték a választ, hogy milyen lesz a jövő vezetője és csapata, hogyan alakul a jövő kereskedelme és marketingje, milyen trendek határozzák meg a cégvezetői sikereket. Egyvalami markánsan megfogalmazódott a 600 vállalatvezetőt befogadó rendezvényen: a közösséghez való tartozás, a mesterelme-csoportok nyújtotta szakmai támogatás megsokszorozza a vezetői hatékonyságot.

Milyen eszközei, lehetőségei vannak a helyzet megoldására, egyedül kell-e megbirkóznia a feladatokkal, esetleg számíthat-e segítségre? Első számú vezetőknek tettük fel ezeket a kérdéseket a Trust Summiton.

Agilitás, gyorsaság, őszinteség – most nincs időnk másra – Balogh Petya angyalbefektető, cápa

Balogh Petya angyalbefektető, cápa szerint a gazdasági életben jelenleg a legnagyobb probléma a változékonyság, a kiszámíthatatlanság, és a várhatóan elszálló (tartósan 10% felett maradó) infláció, a Covid utórengései, illetve a háború hatásai összeadódva egy gazdasági válságot fognak elindítani a világban. Ezért a cégvezetőknek „óvatosnak kell lenniük, figyeljenek arra, hogy legyen elég tartalékuk, szigorúan ügyeljenek a költségek alakulására. Igen gyorsan kell lekövetni a piac változását, mert megint kiszámíthatatlan időszak jön.”

Balogh Petya “Tanulás életre – halálra” című előadása a Trust Summit JÖVŐ. MOST.-on

Az agilitás (azaz nagyon közel kell lennünk a történésekhez), a gyorsaság és az őszinteség – ezekre lesz szükségük a következő időszakban a cégvezetőknek ahhoz, hogy szinten tartsák cégük működését, Balogh Petya szerint „most nincs időnk másra”. Az a meglátása, hogy a startupok extrán kiszolgáltatott helyzetben vannak, úgyhogy nekik fokozottan óvatosnak kell lenniük és a korábbinál sokkal átgondoltabban kell bánniuk a pénzükkel, illetve egyre fontosabbá válik, hogy mielőbb növeljék a rövidtávú árbevételeiket. Befektetőként úgy prognosztizálja, hogy „valószínűleg nem a következő két évben lesznek a nagy exitek, azaz cégeladások, ezek inkább a következő gazdasági fellendülés idejére tolódnak el. Úgyhogy időben egy kicsit hosszabbra nyúlik a pálya, mint amire tervezett bármelyik befektető.” 

 A munkaerőpiaci helyzet vonatkozásában szerinte már most látszanak a változások: egyrészt még mindig jelentős szerepet töltenek be a hiányszakmák, ám már érződik az ukrán válság, illetve a most alakuló globális gazdasági válság hatása. Munkahelyek szűnnek meg, így felszabadul bizonyos mennyiségű munkaerő, az is elképzelhető, hogy ismét lesz elérhető szakember, csak kevés lesz a munka vagy a jól fizető munka.

„Szerintem a Covidnál cégvezetőként már mindannyian megtanultuk, hogy nincsenek hosszú távon stabil és kiszámítható rendszerek körülöttünk, minden képes meginogni. Úgyhogy szerintem az utóbbi két év nagy tanulsága, hogy oda kell figyelni, közvetlenül kell tudni irányítani a cégünket, nem érünk rá meghozni a nagy döntéseket, hanem ahogy változik a világ, arra gyorsan reagálnunk kell.”

Balogh Petya, Trust Summit 2022

Petya a tudásmegosztásban, a tapasztalatmegosztásban hisz, példaként említi a Bizalmi Kör mesterelme-csoportjait, ahol intim környezetben, szigorú titoktartás mellett segítik egymást a cégvezetők abban, hogy miként tudnák még jobbá tenni, továbbépíteni a vállalkozásukat. 

Gyors reakcióidő, inspiratív légkör, folyamatos tanulás – Tibor Dávid, Masterplast Nyrt.

„Válságok sorozatáról beszélhetünk, amelynek következményeként egyfajta recessziós környezet irányába megyünk.”

– véli Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke.

Az építőiparban érdekelt vállalat vezetője egy lassuló, kicsit fékező, újlakás-építési és új épületpiacra számít, de egy felpörgő felújítási piacra is, így a vállalkozás számára e folyamatoknak összességében pozitív az összhatásuk. Egyrészt gyors reakcióidővel lehet alkalmazkodni az ilyen előálló helyzetekhez, amikor akár hetek alatt alakulhatnak ki érdemi változások a jövőképben vagy az inflációs gazdasági előrejelzésekben. „Azt is jól kell tudni fölmérni, hogy melyek azok a területek, amikre a megváltozott környezetben is várhatóan jelentős igény lesz. A vállalatok többségének van olyan működési területe, amit nem olyan súlyosan vagy egyáltalán nem érint a recesszió. Ezt kell tudni jól megtalálni és abba az irányba fejleszteni” – mondja Tibor Dávid. 

Tibor Dávid “A reakcióidő, mint versenyelőny” című előadása a Trust Summit JÖVŐ. MOST.-on

A Materplast is szembesül a munkaerőpiac kihívásaival, a nagyvállalat a már meglévő munkatársak megtartását tartja elsődlegesnek. „Arra fókuszálunk, hogy minél inspiratívabb, jobb legyen a vállalati légkör, minél inkább szeressenek itt dolgozni a kollégák, ne csak a megfelelő anyagi kompenzációs csomag miatt, sokkal inkább a csapatszellem, a közös élmény miatt és azért, mert élvezik, szeretik, amit csinálnak. Amellett, hogy tisztességesen meg kell fizetni a munkavállalóinkat, lényeges szempont, hogy jól érzik-e magukat a munkahelyen, olyan munkát végeznek-e, amit szeretnek, ezért arra koncentrálunk, hogy minél szervezettebb legyen a vállalat, minél inkább a helyükön legyenek a kollégák. Ha megvan ez a fajta elégedettség, az csökkenti a fluktuációt, és jó hírnevet jelent a jövőbeni kollégák számára.”

Első számú vezetőként Tibor Dávid fontosnak tartja, hogy legyenek olyan támogatók körülötte, akik független véleményt mondanak és hitelesek. A Masterplastnál a kollégák is elmondhatják a véleményüket, a kritikájukat, de – tőzsdei cég lévén – az igazgatótanács is jelentős segítséget nyújt a döntésekben, a jövő irányának meghatározásában. „Nagyon sok olyan jó ismerősöm, barátom van, akinek meghallgatom és meg is hallom a véleményét. Egy vezető életében fontos, hogy ne szűküljön be a maga döntéshozatali világába, hanem nyitottan figyeljen arra, mások mit gondolnak akár a vállalatáról, akár az ő vezetői módszereiről. Ezt a fajta tanulási folyamatot soha nem szabad abbahagyni” – véli Tibor Dávid. 

Az áruellátási lánc rövidítése, munkaerő megtartás és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, digitális transzformáció – Balázs Ildikó, Auchan Magyarország Kft.

A jelenlegi gazdasági helyzet erősen befolyásolja a kiskereskedelmet, már a pandémia alatt nagy volt e szektor felelőssége a lakosság élelmiszerellátása miatt, ezért is volt prioritás az áruellátási folyamatok újragondolása. Az Auchan Magyarország Kft. stratégiájában kiemelt szerepet kap az áruellátási lánc minimálisra csökkentésével a direkt beszerzés, a nemzetközi áruházlánc magyar vállalata jelentős mértékben támaszkodik a hazai beszállítóikra. Így nincsenek nagy kitettségek az élelmiszer területén, az utaztatásból, a logisztikából adódóan viszont a nem élelmiszer jellegű termékek esetében náluk is jelentkeztek átmeneti ellátási problémák a pandémia időszaka alatt, bizonyos termékek esetében pl: étolaj a jelenlegi környezetben. Emiatt elsősorban az Európai Unión belüli vagy Európában működő partnereikre támaszkodnak – foglalja össze Balázs Ildikó, az Auchan Magyarország Kft. külső vállalati kapcsolatok igazgatója a cég válaszát a jelen kihívásaira.

A munkaerő szempontjából nem számít a legkeresettebb szektornak a kiskereskedelem, ezért a vállalat jelentős figyelmet fordít a már meglévő munkaerő megtartására. A jövő szakembereiért az iskolába is elmennek, az egyetemekkel, szakképzési intézményekkel ápolt szoros kapcsolataik biztosíthatják az utánpótlást. Emellett külön programot működtetnek a megváltozott munkaképességűek alkalmazására. „Több mint 10 éves tapasztalatunk van megváltozott munkaképességű kollégáink foglalkoztatásában, majdnem 400 kollégánk tartozik ebbe a csoportba. Azt gondoljuk, hogy a munkájuk, a lojalitásuk sokkal erősebb, mint egészséges társaiké. Az ő foglalkoztatásukra a jövőben is nagy hangsúlyt fektetünk, és az ezzel kapcsolatos tudásunkat a partnereinkkel is megosztjuk.”

Az Auchan a gazdaság kihívásaira a digitalizáció felpörgetésével is válaszol. A vállalat komoly digitális transzformáción megy keresztül, igyekeznek azokat a folyamatokat mind eszközökkel, mind digitális megoldásokkal hatékonyabbá tenni, amiket eddig manuálisan végeztek a kollégák, vagy már nem marad rá humán erőforrásuk. Mint Balázs Ildikó mondja, minden területen a jövő munkahelyének megteremtésén fáradoznak, ehhez pedig jól használható ötleteket nyújtott számára a Trust Summit.

„Kötelességed jól lenni” – Markovich Béla, MAPEI Kft.

„Egy cégben a cégvezető a legfontosabb ember, hiszen rajta múlik, miként megy előre a vállalkozás, hogy hogy érzik magukat a munkatársak, vannak-e vevők és hogy mennyire sikeres a cég. Így ebben a mai “kacifántos” világban mindenképpen szükséges azzal foglalkoznia, hogy mentálisan és fizikailag is jól legyen. Ezért tenni kell, meg kell mozdulni, mert erre az energiára a cégének is szüksége lesz.”

– mondta előadásában Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője, aki a saját jóllétét előidéző módszert is ismertette.

A vállalatvezető nem néz híradót, nem olvas olyan híreket, amelyek érzelmileg lenyomják őt. Ezzel szemben azokat a lehetőségeket keresi, amik felemelik. Nagy hangsúlyt helyez önmaga képzésére, fejlesztésére, amit a cége működtetésében is kamatoztatni tud. Az új ismeretek, a sikerek új lendületet adnak a mindennapokhoz. Béla szerint az is fontos, hogy rendszeresen menjünk ki a természetbe, ami minden esetben feltölt, és mivel a mindennapi gondok, a stressz, a mókuskerék beszűkíti a vezetők figyelmét, a magunkra való fókuszálás helyett inkább nyissunk mások felé. Mindenki saját magát tudja rendbe hozni, de hasznos, ha ehhez van egy szakértő segítsége, például egy coach-a, akinek el tudja mondani az őt nyomasztó problémákat.

Markovich Béla “Kötelességed jól lenni” című előadása a Trust Summit JÖVŐ. MOST.-on

Már az is rengeteg segít, ha csak beszélünk a nehézségeinkről. Béla körül van néhány olyan tanácsadó vagy konzultáns, akitől bármikor megkérdezheti, hogy mit javasol adott helyzetben. Ugyanígy számíthat a Bizalmi Körre, ahol más cégvezetők tapasztalata, a külső nézőpont is megoldást nyújthat. „Nekem is vannak rossz pillanataim, de ezek rövid ideig tartanak. Ilyenkor tudatosan mindig azt keresem, hogy hogy csináljam a dolgokat, nem pedig azt, hogy hogyan ne csináljam.”

Markovich Bélának cégvezetőként már ma szembe kell néznie a jövő kihívásaival, valószínűnek tartja, hogy lesz egy kisebb válság a piacon, ami kereslet- és pénzcsökkenéssel, egyben kintlévőség-növekedéssel jár. Mint mondja, a legfontosabb feladat most a vevők megtartása, számuk növelése, emellett ugyanolyan lényeges a munkatársai jó állapotának megőrzése. Ezért a cégvezetőnek minden nap foglalkoznia kell a munkatársai mentálisan jóllétével, mert csak a lelkes, motivált, jókedvű, lendületes kollégák tudnak megfelelően teljesíteni. A cég működése csapatjáték, mint Markovich Béla mondja, a Mapei sikeréhez jelentős mértékben hozzájárul az is, hogy az ott dolgozók bármikor tehetnek javaslatot a cég fejlesztésére. 

Csak előre van!

A rugalmasság, az alkalmazkodó- és döntésképesség, a racionalizálás, a meglévő munkaerő megtartására irányított fókusz, gondoskodás a munkatársaink és a vezető jóllétéről – többek között ezekre hívták fel a 2022-as Trust Summit előadói a vállalatvezetők figyelmét, mivel felelhetnek meg a napról napra változó és fokozódó kihívásokra.

A rendezvényen megkérdezett cégvezetők többsége úgy véli, nem kell minden feladattal egyedül megbirkózniuk, érdemes megtalálniuk a támogató közegüket. Ebben jelentős szerepet kapnak a szakmai közösségek – mint például a Bizalmi Kör –, amelyek mesterelme-csoportjaiban a tudás- és tapasztalatmegosztás módszerével rengeteget tanulhatnak más vezetőktől, a megszerzett információkat pedig beépíthetik saját vállalkozásuk működésébe. Ahogy az egyik programrésztvevő fogalmazott: „a tanulási folyamatot soha nem szabad abbahagyni”.

* Balázs Ildikó, az Auchan Magyarország Kft. külső vállalatok kapcsolati igazgatójának tartalma jelenleg módosítás alatt áll, hamarosan újra megjelenik a cikkben.

Forrás: Bizalmi Kör cégvezetői felmérés, Trust Summit 2022
Szerző: Kis Tünde


Szeretnéd megtapasztalni Te is, milyen egy exkluzív értékközösség? Vedd fel velünk a kapcsolatot!