Piros Attila 2022-ben a Leader of the Year Nagyvállalati kategória győztese lett. Piros Attila 2023-ban 20 év után felállt a multitól, elengedte az egzisztenciális félelmeit. A legnagyobb fordulópontok az „Attila, baj van” mondattal indultak az elmúlt évek során. Most mindenki arra kíváncsi: „Attila, baj van?”.
Attila a Bizalmi Kör Lánchíd vezetői klubjának tagja, vezetői mottója pedig így hangzik: „Jöjjön bármi, együtt mindent legyőzünk.” Most arról mesélt nekünk, hogy neki mit is kellett „legyőznie” ahhoz, hogy meghaladhassa önmagát és 53 évesen 32 évnyi vezetői működés és tapasztalat után úgy döntsön, feláll és ezt így nem folytatja tovább. Előadását a következő mondatokkal zárta: „Nem tudom, hogy erről akartatok-e hallani, de én köszönöm, hogy olyasmiről beszélhettem nektek, ami teljesen friss. Ha csak egy mondatot haza tudtok vinni, vigyétek. Köszönöm szépen.”
*
„Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy nekem nem a honvédség a jövő”
Aki nem ismeri Attila történetét, annak hadd foglaljuk össze a kezdeteket, amik eljuttatak oda egy nagyon is sikeres, megbecsült nagyvállalati vezetőt, hogy felismerje, lényegében végig valami más hajtotta. Egy olyan belső megfelelési vágy, amivel életünk egy pontján – ha elég tudatosak és elég szerencsések vagyunk – mind szembesülünk. Persze, hogy melyikünk megfelelési programjának mélyén mi van, az a személyes utazásunk során derülhet csak ki. Mégis, egy-egy ilyen történet adhat némi támpontot vagy épp megadhatja azt a kezdő lökést, amire szükségünk volt. Tehát hogyan érett meg 20 év után Attila döntése? Kezdjük az elejéről!
Piros Attila a katonai főiskola után a BME-n végzett vörös diplomás – ma summa cum laude – mérnökként. Pályáját folyamatos botrányok, meg nem értések kísérték. 6 éves kora előtt már általános iskolás volt és mivel mindent a sztenderd idő alatt végzett el, a katonai főiskolára is 18 éves kora előtt került be, azaz kiskorúként.
A rendszerváltás első tisztavatásán 1990-ben ő mondhatta a katonai eskü szövegét a Kossuth téren, ami komoly politikai/történelmi jelentőségű eseménynek számított, a korábbi belügyminiszter Piros Lászlóval való névrokonság miatt. Hogy pont egy Piros mondja el az esküt, pont a rendszerváltáskor… De megtörtént és Attila a mai napig büszke rá. Négy év után azonban otthagyta a katonságot azzal, hogy ez nem neki való terep. Ekkor jött a BME, majd miután újra, fiatal korára való tekintettel nem engedték angolul tanulni, a leszerelés és a vállalkozói létbe való belépés.
„…bejelentkeztem az egyetemre, természetesen fel is vettek. Nem sokra rá meghirdették az angol nyelvtanfolyamot, mert azt gondolták, hogy Magyarországnak a NATOban van a helye, tehát legyenek olyan tisztjeink, akik angolul tanulnak. Én jelentkeztem, hogy fiatal vagyok, úgy érzem, nekem ez testhezálló lenne, ha tanulhatnék angolul. Azt mondták, hogy ’ácsi, túl fiatal vagy még hogy annyi mindent tanulj’. És ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy nekem nem a honvédség a jövő.”
„Írd és mondd mindenünket beletettük és egy év alatt elveszítettünk mindent”
A leszerelés után édesapja ABC áruházainál dolgozott, később pedig egy állami építőipari vállalat vezetője lett. A történet ezen pontján hangzik el, hogy Attila lényegében hivatásos katonává avatása óta mindig is valamilyen vezetői beosztásban dolgozott. De lássuk, mi történt annál a bizonyos állami vállalatnál. A 2002-es választások után, aki állami cégnél dolgozott azt átvilágíthatták. A csupán politikai érdekek mentén zajló, egyébiránt indokolatlan és megkérdőjelezhető vizsgálódások hatására pedig Attila úgy döntött, ez volt az utolsó év, amikor állami cégnek dolgozott.
A következő lépés egy étterem megnyitása volt szülővárosában, Hajdúszoboszlón. Erről így mesél:
„Hivatásos katona voltam és építőipari vállalatot vezettem. Hát, innentől kezdve adja magát, hogy éttermet nyisson az ember Hajdúszoboszlón (hajdúszoboszlói vagyok). Írd és mondd mindenünket beletettük és egy év alatt elveszítettünk mindent. De nem kicsit, hanem úgy tisztességesen, tehát úgy, hogy egyszer csak a feleséged alól kiveszik a vadiúj autót és mindenünket elveszítettük az utolsó napokra.”
De ekkor, épp az étteremben zajlott egy állásinterjú egy francia multinacionális céghez. Értékesítési képviselőt kerestek. Attila ismerte az interjúztatót, aki eleinte nem értette az érdeklődést, hiszen már ekkor is komoly vezetői karrier állt a most leköszönő Saint-Gobain vezető mögött. A mondat, amivel meggyőzte?
„Igen, papírjaim vannak, de jelen pillanatban pénzem nincs és alázatosan kell hozzáállni az élethez, mert el kell tartani a családot.”
Így kezdődött a karrierje az akkor még Weber Terranova néven futó vállalatnál, mint értékesítési képviselő.
„Attila, van egy rossz hírem”
A Webernél az első évben területi képviselő volt, majd régiós vezető lett, a harmadik évre pedig már ő volt a cég értékesítési igazgatója. A negyedik évre a vállalat ügyvezetőjévé lépett elő. Elmondása szerint tudta, hogy nem akart mindenáron a piacon dolgozni, de megvolt benne az a vezetői attitűd, amit kerestek és ebből ki lehetett hozni valamit. Kihívások így is mindig akadtak.
Ilyen volt a pillanat, amikor a főnöke behívta, mint még értékesítési vezetőt és azt mondta: „Attila van egy rossz hírem … képzeld el kineveztek Kínába ügyvezető igazgatónak.” „Ilyenkor végigfut az emberen a hideg,” – folytatja a történetet –„hiszen nem beszéltem a szükséges nyelvet.”
Kiderült, hogy az akkori felettese javasolta a vezetőségnek Attilát az ügyvezetői pozícióba és annyira megbízott benne, hogy azt sem ítélte komoly kihívásnak, hogy Attilának összesen 2 hónapja volt egy elfogadható szintű angoltudás megszerzésére. Elmondása szerint azóta is annyira beszéli a nyelvet, amennyit abban a 2 hónapban elsajátított.
„Én azt mondom, hogy nincs gond, köszönöm szépen, azzal a két hónappal bőven jól vagyok […] tehát ilyen attitűddel vezettem egy nemzetközi multit 20 évig.”
A Weberrel szép eredményeket értek el. Ekkoriban a cégcsoporthoz tartozott már a Rigips és az Isover is. Attila egy prezentációra tartott, előtte pedig a Rigips ügyvezetője volt bent az irodában. Az ügyvezető azonban 10 perc múlva kijött és odabent a regionális vezető, a regionális HR igazgató és a magyarországi HR igazgató fogadta Attilát, a már jól ismert mondattal: „Attila, baj van.” Tehát, ez nem egy sima biznisz meeting lesz.
Az időszak az a bizonyos svájci frankos hiteles, nehézségekkel teli néhány év, amikor a sárga csekkek csak úgy záporoztak az emberre és, amire a legkevésbé számított, az újra a mondat vége volt: „Úgy döntöttünk, hogy te leszel mától a Rigips ügyvezető igazgatója.” Végül egy kávényi gondolkodási idő sem kellett hozzá, hogy igent mondjon és kisvártatva hozzá csatolták az Isvoert is.
„Rájöttem, hogy valójában én sose’ voltam multi vezető”
Néhány évvel később lehetősége nyílt egy saját pilot projektet összerakni, ami végül nem valósult meg. Az akkori főnöke megkérdezte, mit csinálna szívesen Magyarországon, Attila pedig előállt az ötlettel, hogy a nagyvállalatok ügyvezetői pozícióit össze lehetne vonni. Szabad kezet kapott az ötlet kidolgozására, kifejlesztett egy szervezeti működési tervet, rendszert és mindez eljutott a francia központba, Attila lelkes felettesének hála. Ott azonban elkaszálták a projektet, az attól való félelemben, hogyha ez kicsiben működik, akkor nagyban is működhetne.
„Telt múlt az idő, 3 év múlva volt egy nagy projektje a Saint-Gobainnek, ami egy teljes megújulásról szólt és akkor megkértek – ez volt 4 és fél évvel ezelőtt -, hogy vállaljam el a magyarországi vállalatoknak a vezetését, akkor volt a három cég együtt 26 milliárdos.”
„Egy biztos – mondja Attila – és azt látnotok kell, hogy sosem voltam tipikus multi vezető. Tehát igazából most arról kellene beszélnem, hogyan tudsz 20 évig úgy megmaradni a multinál, hogy te nem olyan vezető, amit róluk gondolunk.. Számomra egyetlen egy fontos dolog volt, hogy mindenért én vagyok a felelős. Nem tudom a te saját vállalkozásodban te hogy vagy minden nap, de alapvetően te vagy a felelős, mint vezető mindenért, ami ott történik.”
Hogy honnan származik ez a hitvallása? Katonaként tanulta meg. Ahogyan azt is, hogy kell egy jó csapat. Azt mondja, ez sem tipikus multi-szemlélet. Ahogyan az sem feltétlenül népszerű elképzelés, hogy szerinte a magyar munkavállalóknak igenis kell egy olyan vezető, aki ki mer állni, akinek vannak álmai, vannak elképzelései, aki látja, hogy a cége hova szeretne eljutni.
„Ha jók a számaid, a multinál mindent megbocsátanak neked”
„A multinál úgy van – folytatja -, hogy amikor azt mondod, meg tudod csinálni a 100 egységet, akkor a főnököd azt mondja, legyen 110.” Ha ezt a vezető úgy tudja kommunikálni a csapatának, hogy azok biztonságban érezzék magukat vele, akkor sikerül az a 110. Attiláéknak 115, 120 is összejött. Ez a fajta attitűd volt az, ami folyamatosan hozta az elismeréseket, mert a számok nem hazudtak. Egy vezetőnél, aki nem tartotta magát igazából multis vezetőnek.
„Ha félreteszed azokat a szabályokat, amelyek a multiban működnek és megpróbálod kitalálni azt, hogyan lehetsz sikeres ott, ahol vagy és mindenhez egyetlen egy dolog számít igazán: hogy mik a számaid, akkor, ha jók a számaid, a multinál mindent megbocsátanak neked, még azt is ha saját szabályokat írsz.”
Így történhetett, hogy lényegében bármit elfogadtak Attilának, még akkor is, ha az szembement a szokásos eljárásokkal, működésmóddal. A csapat, amit sikerült felépíteni együttműködött és „érezte a feelinget”.
Amit pedig különösen fontos elemként emel ki Attila, az a következő: „Csak és kizárólag olyan embereket tettem meg vezetői pozícióba, akiben megbíztam. Minden kollégám, aki ma magyarországi vállalatoknak valamilyen vezetői pozíciójában ül, legyen értékesítési igazgató, marketing igazgató, gyártásért felelős igazgató stb. az valamilyen alacsonyabb pozícióban kezdett. Nálam ma az a gyártásért felelős igazgató aki mint logisztikus, a fuvarokat szervezte anno.”
A felelős vezetői olyan kollégák, akik korábban “mezei sales-esek” voltak, a marketing igazgató asszisztensként kezdte és járta végig a ranglétrát, a pénzügyi vezető könyvelői pozícióból jutott el oda, ahol ma tart.
„Megtanultam, hogy a karrier után lehet megszerezni azt a tudást, amit a legalacsonyabb szintekről haladva teszel magadévá fokozatosan. És, amit így tanulsz meg, az elvehetetlen tőled.”
Attila úgy gondolja – és a tapasztalatok őt igazolják -, hogy így lehet olyan vezetőket kinevelni, akik igazán tudják, mi az, amire szükség van adott területeken.
„Építsd fel úgy a cégedet, hogy bármikor, ki tudj jönni belőle és foglalkozz azzal, amit szeretsz”
Az üzleti körökben, amikben élete során mozgott, megtanulta, egy céget úgy érdemes felépíteni, hogy a vezető bármikor kiszállhasson és a cég nélküle is képes legyen működni. Mi ennek a kulcsa? Hogy ne a vezetőnél összpontosuljanak az effektív operatív feladatok. A vezető foglalkozzon azzal, amivel igazán szeret és delegálja a feladatokat. Így Attila célja is az volt, hogy az általa vitt magyarországi vállalatok termeljenek és nélküle is képesek legyenek a zavartalan működésre. Ehhez volt szükséges az előbb már említett csapat, akik tudták a felelősségüket és vállalták is azt. Akikre minden körülmények közt lehetett számítani.
„Volt olyan időszak, amikor elmentem nyaralni és ki tudtam kapcsolni a telefonomat. Előfordult, hogy ilyenkor azért rosszul esett, hogy nélkülem is megy minden. Hogy akkor hozzák a legjobb eredményeket, mikor nem vagyok ott. Tehát hagyd ott nyugodtan a csapatodat, mert akkor jönnek a csodálatos számok. Néha ugyanis hajlamosak vagyunk beleokoskodni abba a rendszerbe, amit mi magunk hoztunk létre.”
A karrierje csúcsa – mostani visszatekintése szerint – az volt, amikor a Revcot sikerült felvásárolni. Divatos kifejezéssel élve, akkora bevételt csináltak ezzel, „ami még a Holdról is látszik”. És ekkor történt meg, hogy: „Aláírtam az adásvételi szerződést, hazamentem, leültem és rá kellett jönnöm, hogy minden tervem és minden álmom, amit elképzeltem, megvalósult.”
Attila ugyanis erre az időszakra 35 milliárd körüli árbevétellel tervezett és az elért 42+4 milliárd mindent felülmúlt. Nem voltak további álmai. Másnap felhívta a regionális igazgatót és azt mondta, 20 év után szeretne elmenni a cégtől, mert úgy érzi, már nincs miért felkelnie reggelente. Elérte azt a szintet, ahol a meetingeken már csak rajzolgatott, hogy egyáltalán képes legyen jelen lenni. A csapat tudta a dolgát, ő pedig szó szerint mindent és még annál is többet ért el.
„Eljutottam odáig, hogy már nem volt bennem egzisztenciális félelem”
50 éves kora után érkezett el arra a pontra az életében, ahol elkezdett más megközelítésből foglalkozni magával. Azt mondja, talált egy jó mentort és az ő segítségével számos hiányosságát sikerült megértenie. Az egyik legfontosabb ezek közül? Kimondani, felismerni, hogy: „én egy ilyen mindenáron bizonyítani akaró srác vagyok”.
53 évesen eljutni addig, hogy felismerjük, még mindig az édesanyánkkal vannak megoldatlan problémáink, konfliktusaink megrázó élmény is lehet. De mindenképp komoly lépés ezt felvállalni olyan pozícióból, olyan életúttal, amilyet Piros Attila a magáénak mondhat. Ez az a típusú felelősségvállalás, ami szintén a jó vezető ismérve. Bármennyire is szólt ez az előadás arról, hogy ő maga nem tartja magát tipikus multi vezetőnek.
„Én mindig azt tanultam tőle, hogy ragaszkodj foggal-körömmel a munkádhoz, hogy el kell tartani a családot, mert mi lesz akkor, hogyha gyerekeid vannak, a gyereknek majd házat kell venni, iskoláztatni kell és a legfontosabb, hogy: mit fognak szólni a szomszédok?”
„Ez egy nagyon komoly utazás volt, rengeteg felismeréssel, nagyon sok megrázó felismerésel. Mindezt 53 évesen. Eljutottam odáig a tavalyi év augusztusára, hogy ezt a dolgot sikerült letennem. És rájöttem, mi a fontos számomra. 53 éves koromban kellett eljutni oda, hogy én vagyok a fontos saját magam számára és ha én jól vagyok, akkor a körülöttem lévő dolgok is nagyon jók. Így tudtam fölállni.”
Ezeken a lépéseken keresztül sikerült eljutnia addig, hogy a Revco felvásárlása után készen álljon a kiszállásra. Ahogy mondja: „Eljutottam odáig, hogy már nem volt bennem egzisztenciális félelem. Nem féltem attól, hogy mi van, hogyha nem jön a vastag boríték minden egyes hónap végén.”
Az a pillanat, amikor egy ember felismeri, hogy mi az ő hozzáadott értéke a saját vállakozásában, hogy ki az, aki a legfontosabb a saját életében, sorsfordító pillanat. Ahogy mostanra látjuk, Attila életében sem volt ez másként. Onnantól már – saját elmondása szerint – könnyű volt meghozni a döntést, már nem félt. El is kezdték megtalálni azonnal új lehetőségekkel. De innentől kezdve pontosan tudta, hogy multiba nem akar visszamenni.
A legkedvesebb témái a környezetvédelem és a fenntarthatóság, s épp most indul egy stratup és egy kis üzleti akadémia is, ahol fiataloknak és profi vezetőknek is akar segíteni. Ahol átadhatja azt a 32 évnyi tapasztalatot, problémakezelési stratégiát, amit ő már megdolgozott. Olyan embereknek akar segíteni, akiknek vannak álmaik és szeretnének eljutni valahová, miközben kiépítik a vállalkozásaikat.
„…igen, magad miatt hozol egy döntést”
Az előadás összegzéseként pedig visszakanyarodunk a kérdéshez, hogy 20 év után miért áll föl valaki egy multi vezetői pozíciójából? Sokan sokféleképp vélekednek már most is Attila döntéséről. Kezdve azzal, hogy a történelem legjobb csomagjával zárt egy karrierszakaszt, egészen odáig, hogy zseniálisan és időben hagyta el az építőipar „süllyedő hajóját”. Mindez azonban már nem kell, hogy érdekelje azt az embert, aki képes csak és kizárólag saját maga miatt meghozni egy ekkora döntést.
„Igazából, amit szeretnék, hogy ebből az egészből kihalljatok, hogy én ugyanúgy vezettem a multinacionális cégek magyarországi leányvállalatait, mint ahogy ti vezetitek a saját cégeiket, mert ami itt a kulcs, az a józan gondolkozás. Persze vannak szabályaink, vannak rendszereink, de higgyétek el ezek néha csak a folyamatokat lassítják.
Valószínűleg ezért voltam kakukktojás, ezért volt furcsa, hogy ezzel a mentalitással 20 évig sikeres voltam a multinál. De egy biztos, hogy ez egy működő modell, amivel igenis komoly sikereket lehet elérni. Tanúsíthatom, mert én így értem el sikereket a saját cégeimen belül.”
