„Kellemes meglepetésként ért a bizalmi környezet, benne viszonylag sok építőiparban érdekelt vállalkozóval”

Pohl Ákossal sokan találkozhattatok már, mondjuk egy-egy Bizalmi Kör klubvacsora alkalmával. Vagy pedig a vele lefolytatott bemutatkozó interjú keretei között, amikor róla és a CEOS Kft. tevékenységéről kérdeztük egy blogbejegyzés erejéig.

Most pedig a Bizalmi Kör klubtagsággal kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük annak apropóján, hogy nemrégiben hosszabbított nálunk:

„Bő egy éve vagyok Bizalmi Kör klubtag, és kifejezetten jó tapasztalatokról tudok beszámolni. Még annak ellenére is, hogy a Covid-19 helyzet és a családi dolgok miatt nem jutottam el akár a golfozásra, akár a nagy születésnapi rendezvényre.

Ugyanakkor a klubvacsorák rendre kiválóak voltak. Külön hasznosnak találtam az érdekfeszítő és komoly hozzáadott értékkel bíró előadásokat, amelyek csak pluszt adtak az egyébként is remek társasághoz.”

Ákos külön kiemelte, hogy a számára abszolút releváns építőipari szférából is sok vállalkozóval találkozhatott a klubvacsorák alkalmával:

„Kellemes meglepetésként ért a bizalmi környezet, benne viszonylag sok építőiparban érdekelt vállalkozóval. Tartószerkezet-tervezéssel foglalkozó vállalkozást vezetve extra előnyként jelentkezett a hasonló területen érdekelt vállalkozó társasága.

Méghozzá olyan környezetben, ahol válogatott „normális” emberek vesznek körül, ahol bízhatunk egymásban. Szintén meglepetésként ért, hogy egyre többször futottam össze olyan klubtagokkal, akikkel egy kapcsolatépítő szervezetből már ismertük egymást.” 

Bár az első évben Ákos nem volt tagja egyik mesterelme csoportunknak sem, tagságának meghosszabbításakor úgy döntött, hogy ideje változtatni ezen a téren:

„Pozitívak voltak a tapasztalataim a klubvacsorákon, a mastermind alkalmakról pedig még több jót hallottam. Úgyhogy arra a döntésre jutottam a hosszabbításnál, hogy a mesterelme csoportot is vegyük bele úgymond a csomagba.

Merthogy egyértelműen jelentkezett annak a pozitív hozadéka, ahogy egy év leforgása alatt értékes kapcsolatok, itt-ott barátságok jöttek létre, jótékonyan hatva az üzlet alakulására. Szuper dolognak tartom ezt. 

Ha pedig már a bizalom mint kulcsszó felmerült, szeretném kiemelni azt a törődést és odafigyelést, amit Gangel Peti beletesz a csoportok mindegyikének dinamikájába. Számomra egyelőre az a benyomás, hogy ez neki inkább szól az értékteremtésről, mintsem a pénzről.”

Ráadásul a felsoroltakon túl Ákos még az önfejlesztés szempontjából is olyan extra lehetőséget talált a Bizalmi Körön belül, amit saját maga is hasznosítani tudott:

„Már első hallásra megtetszett Homor Fatima angol nyelvtanítós applikációja. Számomra ugyanis hozzáadott értéket jelent, hogy bárhol és bármikor foglalkozhassak a nyelvtanulás kérdésével.

Ezzel a megoldással pedig kellő hatékonysággal, ugyanakkor személyre szabottan lehet idegennyelveket tanulni. Gyanítom, hogy a Bizalmi Kör nélkül ezzel a lehetőséggel nem találkoztam volna.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


“Gondolkozz rendszerben!”

Matusz Balázs cégépítésről, rendszerszemléletről és megoldásokról. 

A Matusz-Vad alapítója és vezetője a náluk működő rendszerekről, ezeken belül is a tudástárukról és az ehhez kapcsolódó, ebből kinőtt folyamatokról beszélt, bemutatva saját működésükön keresztül, milyen pozitívumokat hozhat egy vállalkozás életébe, ha a vezetői képesek rendszerben gondolkodni, folyamatokat pedig pontosan deklarálni.

Mára a Matusz-Vad brand lényegében a megbízhatóság és a kiváló minőség szinonimája a húsiparban. A Matusz Balázs vezette vállalatnak 6000 – naponta náluk vásárló – partere, 5000 négyzetméternyi hűtőháza, videókontroll rendszere és szakmabeli (séfek és más vendéglátóiparban tevékenykedő szakemberek) értékesítői vannak. A cég az elmúlt időszakban megnyitotta a lakossági üzletágat, hogy a 2020-as válság alatt minél több munkahelyet óvhassanak meg és mára a webshopjuk forgalma termeli ki az összbevételük 32 százalékát, ami ebben az iparágban igen magas számnak számít. 

Rendszerben gondolkozni

A Matusz-Vad vezetője szerint a legnagyobb kihívás és egyben a leginkább megfontolandó topik a cégvezetők életében ma a rendszerszemléletű gondolkodás. Azt látja, a cégekben jelenlévő tudás elsősorban csak az ügyvezetők fejében létezik, akik ezt „szájhagyomány” útján próbálják továbbadni az igazgatókon keresztül. Azonban egy ilyen módszer viszonylag rövid időn belül félreértésekhez és ferdítésekhez vezet. Balázs azt mondja, igazán nagyot akkor léphetünk előre, amikor megkérünk valakit, hogy segítsen nekünk, majd amikor elkezdünk rendszereket építeni.

„A fejlődés gátja maga a vállalkozó”. Ezt úgy pontosítanám, hogy AZ a vállalkozó, aki nem tudja felépíteni a fejlődést garantáló rendszereket maga „alatt”. A one man show ugyanis nem működik. – Matusz Balázs

A rendszerek biztonságának fontosságáról

Balázs megoszt velünk egy rövid történetet arról, miért vannak az alapvetően győri székhelyű Matusz-Vadnak szerverei Frankfurtban és Amszterdamban és miért tartja fontosnak felhívni a figyelmet a felhőalapú rendszerek használatára.

Egyszer egy NAV-os úgy gondolta, hogy valamit meg kéne vizsgálni nálunk, mindezt pedig házkutatási paranccsal érkezve, az ajtó berúgásával látta jónak megtenni… (Itt fontos megjegyeznem, hogy soha, semmilyen ügyünk nem volt a hatóságokkal, teljesen fehéren dolgozunk, a könyvelésünk is tökéletesen működik.) Az ellenőr közölte, hogy márpedig viszi a számítógépeket, mire mondtam, hogy ebben az esetben nem fogunk tudni tovább dolgozni. Egyúttal arra is felhívtam a figyelmét, hogyha bármit ellenőrizni akar, akkor a szervereinket kéne átéznie, mert a rendszerünk nem a gépeken van. Erre mondta, hogy akkor elviszi a szervert. Mire én, hogy akkor nem csak Győrben, de egész Magyarországon le kell állnunk. Mivel épp a jó időben voltam a jó helyen, sikerült meggyőzni ezt az ellenőrt arról, hogy bármit kér, mi a rendelkezésére bocsátjuk, csak mondja meg, pontosan mire van szüksége. Mindazonáltal ijesztő belegondolni, hogyha nem vagyok jelen, akár az egész cégemet bedönthették volna. A kockázat óriási.

Azaz, ha több szerverünk van, azzal nem csak az adatainkat védjük, de a zavartalan működésünket is, abban az esetben, ha a hatóságokat nem érdekli, mekkora károkat okozhatnak. Akár pillanatok alatt tönkretehetnek egy céget egy olyan lépéssel, amit velünk szemben akart megvalósítani az említett ellenőr. Tehát javaslom a felhőalapú szervereket és levelezőrendszereket, mert ezek nagyobb garanciát adnak a vírusvédelmet illetően is.”

Bepillantás a színfalak mögé

Balázs az első, saját készítésű vállalatirányítási rendszer megírása óta már egy 9 főt számláló rendszerfejlesztői csoporttal dolgozik együtt. Azt mondja – több verzió végigpróbálása után –, a komplexitás biztosítása csak így, saját fejlesztői csapattal működik. Lássuk, milyen is belülről a Matusz-Vad rendszereinek felépítése!

  • Jelenleg egy APEX rendszert fejlesztenek, ennek segítségével képesek teljes mértékben lekövetni folyamataikat, valamint növelni hatékonyságukat.
  • Telesales rendszerük bejövő hívás alapján, azonnal azonosítja a vevőt. Értékesítési rendszerük igen aprólékosan került kidolgozásra. A sales folyamatokba számos motiváló elem is bekerült, ezen felül praktikusak és növekedést segítőek is egyben. Erre példa, hogy a kollégák magasabb jutalékot kapnak az ajánlásos eladásaik után. 
  1. Az adatvizualizácós rendszer

Ennek segítségével tájékozódhat a menedzsment és a teljes cég is. A Matusz-Vad rengeteg területe Power BI táblával került lefedésre, ami lehetőséget ad adott terület felelőseinek, munkatársainak arra, hogy a számukra releváns adatokat bármikor lehívhassák. A Power BI táblázatok alapján számos hasznos kimutatás készült már, melyek alapján a munkatársak hatékonyabban értékelhetik a terveket és eredményeket.

  • Egy Power BI táblázat segítségével gyorsan áttekinthető például a telesales aktivitás, akár kollégákra lebontva. Látható ezekből a táblákból, ki milyen mértékben használja ki a saleses kategóriákat, ez alapján mennyi jutalék jár neki adott hónapban és mindezt a kolléga maga is bármikor ellenőrizheti.
  • Nyomon követhető továbbá a kollégák értékesítési módszertana, tevékenysége, időbeosztása is. A Power BI táblákba bekerült adatok mindenki számára elérhetőek, így munkatársaink magukat is visszaellenőrizhetik bármikor. Ez az átláthatóság nagy segítséget jelent a fejlődésben, fejlesztésben, hiszen azonnal rálátunk az egyéni és rendszerszintű működésmódokra is, így lehetőségünk van a gyors és hatékony működésbeli hibák korrigálására.
  1. A projektmenedzsment rendszer

Ez az alrendszer az Asanaból indult, ennek mintájára fejlesztett saját projektmenedzsent rendszert Matusz Balázs csapata. Mint Balázs mondja, ahhoz, hogy egy ügyvezető átlássa a projekt jellegű folyamatokat, rengeteg információt kellene pörgetnie nap, mint nap. Ebben volt segítségére eleinte az Asana, amin keresztül kiadni és lekönyvelni is lehetett a feladatokat, valamint itt is fontos pont volt, hogy mindenki beleláthatott a rendszerbe és tájékozódhatott, valamint kommentelhette a feladatokat annak segítségével. Egy ilyen program megfelelő használatával egyfajta belsős „újság” keletkezik, amit nap végén a vezető csak átolvas. Végeredményben tehát az aktuális folyamatok és azok státusza áttekinthetőbb.

  1. A tudásbázis

Arra a kérdésre, hogyan is állt össze a Matusz-Vad tudásbázisa, Balázs azt a választ adja, hogy minden terület – különböző beosztásokban dolgozó – munkatársait megbízta egy feladatlista készítésével, mely az összes elvégzendő feladataikat tartalmazza. Ezekből a listákból állt végül össze egy „munkakör mátrix”, majd e mátrix alapján kezdték el kidolgozni az egyes feladatokhoz tartozó legjobb kivitelezési módokat. Az anyag szakmai lektorálását Balázs végezte, aki ezen a ponton azt is kiemeli, ezért is tartja rendkívül fontosnak, hogy időben indítsanak ilyen kaliberű folyamatokat a cégek. Ő, mint alapító, még tisztában van minden folyamattal, azaz átadhat egy satbil tudást egy ilyen precíz tudásbázison keresztül, de mint mondja, a fiától már nem várná el, hogy hasonló mélységben átlásson mindent.

  • „Fizikai felépítése”: a tudásbázisban az osztályokat és a hozzájuk tartozó leírásokat paragrafusszerűen találhatjuk.
  • A tudásbázis fejlesztéséhez, hatékonyságának elemzéséhez a Matusz-Vad egy folyamatmérnöki munkakört is nyitott
  • Hogy minél személyre és munkakörre szabottabb, valamint élményszerűbb lehessen, Balázs és csapata már dolgozik rajta, hogy tudásbázisuk ne csak leírásokból, hanem videós anyagokból is álljon, ezzel segítve vizuálisabb típusú kollégáikat.

A tudásbázis előnyei:

  • Ez az IGAZI rendszer, az a rendszer, ami óriási előnyöket hozott a Matusz-Vadnak.
  • A tudásbázis megkönnyíti a betanítási folyamatokat, mivel feladatleltár tartozik minden munkakörhöz, mely feladatleltárban pontos definíciók írják le adott terület folyamatait, ez pedig biztonságosabb és strukturáltabb.
  • A tudástárban fellelhetőek a szervezeti képzéshez tartozó vizsgák, vizsgakérdések (kvízjellegű feladatok), melyek megkönnyítik az évenkénti kötelező számonkérésen való részvételre való felkészülést.
    • A kötelező számonkérést azért vezették be a Matusz-Vadnál, mert azt tapasztalták, hogy a munkavállalók munkaköri leírásuknak csak bizonyos pontjait végzik, míg más pontok felett elsiklanak, így a tudásuk egy része passzívvá válik. A kötelező vizsgák bevezetésével a szükséges tudásanyag, tudásállomány frissen, aktívan tartását tűzte ki célul a vezetőség.
    • A számonkérés és az általa nyert információk a reklamációk kezelése során is igen hasznosnak bizonyultak, hiszen így könnyebben vizsgálható, hogy a probléma oka a rendszerben vagy adott kolléga munkavégzési folyamatában keresendő. Ha pedig ez az információ rendelkezésre áll, azonnal látható, hogy a feladatleíráson szükséges-e változtatni vagy a kollégát kell pótvizsgára küldeni.
  • Az egyes munkakörök leírása is a tudásbázis pontjaira alapul.

„Egy cég akkor tud igazán nagy lenni, ha folyamatai deklarálva vannak. Abban az esetben, ha nincsenek, a szóbeliség torzíthatja az információátadást, azaz csökkentheti a hatékonyságot és az eredményességet.”

Matusz Balázs


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Komplex informatikai támogatás bizalmi alapon, elérhető árakon

Hoffmann Zsolt nemcsak egy régóta ismert és kedvelt klubtagnak számít a Bizalmi Körön belül. A Smart Digital Kft. vezetője és az ő elkötelezett csapata tényleg bizalmi alapon segít nemcsak nekünk, hanem más klubtagoknak is a felmerülő IT kérdésekben.

Zsolt nemrégiben hosszabbította meg a klubtagságát, mi pedig ennek örömére beszélgettünk vele egy interjú erejéig:

„A cég 2012-es indulása óta a tevékenységünk egy fontos szelete, hogy hazai nagyvállalatoknak és áruházláncoknak szolgáltatunk korszerű informatikai hátteret. Egyrészt online szolgáltatással dedikált helpdesk csoport segítségével, amit egy dedikált Onsite Service Team támogat.

Legnagyobb ügyfelünk az Obi Barkács Áruházlánc, akiknél a teljes informatikai infrastruktúrátüzmeltetjük. De partnerink közé tartozik többek között a Pizza Hut, a Starbucks, a KFC, a Kulcs-soft, az újHÁZ Centrum vagy a Hufbau is.

Partnereink jellemzően olyan cégek, akiknél már tudatosult, hogy az informatika az egyik legfontosabb értékteremtést támogató eszköz egy vállalkozás életében, és ezek hatékony működésének biztosításához érdemes szakértői segítséget igénybe venni. 

Az elmúlt évtizedben úgymond  multi cégeken „szocializálódva” a Smart Digital Kft-nél a KKV-k minőségi és magas színvonalú  kiszolgálása is egyértelműen mindennapi rutinná vált:

„Mivel szinte kezdettől fogva multikat szolgáltunk ki, ezáltal hozzászoktunk, hogy magas sztenderdeknek feleljen meg az általunk nyújtott szolgáltatás. A szigorú rendelkezésre állási paraméterek pedig stabil alapot jelentenek a kifogástalan minőségű munkához. Sokesetben – a fejlett monitoring rendszerünknek köszönhetően – a problémákat proaktívan, még a tényleges leállás elött sikerül megelőzni úgy, hogy ebből ügyfeleink semmit sem érzékelnek, ezekről csak a havi riportokat olvasva értesülnek.

Részünkről egyértelmű cél, hogy ugyanezen a magas színvonalon tudjunk segíteni a hazai KKV-knak is. Versenyképes és elérhető árakon, magas elégedettség mellett.”

Zsolt külön is kitért arra, hogy a KKV-k igényeinek a kiszolgálására miért tekintenek egyfajta küldetésként:

„Sokszor szembesülünk azzal, hogy egy-egy vállalat dinamikus fejlődését az őket kiszolgáló kisebb informatikai vállalkozások nem tudják lekövetni, ami akár súlyos adatvesztéseket és leállásokat eredményez. Nálunk, ez a múltunk miatt, nem jelent problémát. Igyekszünk win-win helyzetet teremtve bizalmi alapon együtt dolgozni a partnereinkkel, elérhető áron biztosítani a szolgáltatásainkat. Profi és megbízható informatikai partnert találni ugyanis nem könnyű, különösen olyankor, amikor kismillió egyéb feladat vár megoldásra.

Márpedig az IT szolgáltató rengeteget segíthet abban, hogy ne a kisebb/nagyobb problémákkal való küzdelem kössön le értékes kapacitást. Ennek megfelelően tényleg a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk a hozzánk fordulóknak. Fontos kihangsúlyozni, hogy a mai világban az IT eszközeink -akár rövid időre történő – kiesése súlyos üzletfolytonossági problémákat, és így a profittermelő képességünket rontja. Gondoljunk csak egy vírustámadásra! 

Automatizált rendszerekben, kiemelt hatékonysággal kezelve a hibajegyeket. Igény szerint IT biztonsági audit, rendszergazdai szolgáltatás és teljeskörű helpdesk szolgáltatás keretei között, akár hardver bérleti szolgáltatást is biztosítva, vagy pedig Microsoft licensz tanácsadással.”

Természetesen a Bizalmi Kör klubtagsággal kapcsolatos tapasztalatokról is érdeklődtünk Zsoltnál:

„Még Juhász Attila barátom biztatására csatlakoztam, és ezt kiváló döntésnek tartom. Elsősorban a mesterelme csoporttagság érdekelt. Komoly üzleti hozzáadott értéket jelent ugyanis, amit jól tudok alkalmazni a mindennapi feladatok kapcsán.

De meglepően sok hozzáadott értéket tapasztaltam aztán más rendezvényeken is. A Bizalmi Kör rendkívül magas kohéziós erővel bíró üzleti klub, ahol inkább a tapasztalatok, a vezetői értékeik mentén alakulnak ki a kapcsolódások.

Bár időnként egyfajta pozitív hozadékként kialakulnak üzleti kapcsolódások, korántsem az értékesítés a fő cél. Inkább a tapasztalatok és értékek cseréje az, amiből mindenki a legtöbbet tud profitálni.”

Zsolt esetében a sport is mindenképp kiemelendő, ami szintén kapcsolódási pontot jelent számára más klubtagokkal:

„Tényleg nagyon összetartó a csapat ebből a szempontból is, sok cégvezető társ elkötelezett, például futó, bringás vagy akár Ironman versenyeken is szerepeltünk már közösen. Ez egyrészt kellemes megtapasztalás, másrészt a stressz levezetésének egy hatékony módja, amely segít megtalálni az egyensúlyt egy vállalat vezetésének hatalmas kihívásai és az egészséges életvitel között.

A sportban megtaláljuk azt a kikapcsolódást, ami egyébként a Bizalmi Kör magas színvonalú rendezvényeinek is a sajátja. A mesterelme csoportban olyan tapasztalásokkal lettem gazdagabb az elmúlt egy évben, amelyeket sehol másutt nem éltem meg.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


„A hozzáállás az az apróság, amely mindent megváltoztat.”

Ezúttal Dorcsinecz Balázzsal volt szerencsénk bemutatkozó interjút készíteni annak apropóján, hogy immáron ő is Bizalmi Kör klubtagnak mondhatja magát.

A cikkben nemcsak az általa vezetett Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft-ről lesz szó, hanem arról a markáns átalakításról is, aminek az eredményeként – remélhetően – önműködőbbé válhat maga a vállalkozás:

„Alapvetően mezőgazdasági tevékenységet folytatunk, ami alá több minden is tartozik. Egyrészt a termelés, leginkább a vetőmag előállításra fókuszálva. Emellett az állattartás is fontos eleme a tevékenységünknek, van egyszarvasmarha és egy  sertéstelepünk.

Harmadrészt pedig a kertészeti üzletágunk is számottevő, beleértve friss fogyasztási és feldolgozó ipari zöldségeket. 

Termelés részeként állattartó telepünk részére a takarmány előállítását is. Úgyhogy azt lehet mondani, hogy tényleg sok mindennel foglalkozunk a mezőgazdaságon belül.”

Mégpedig egészen komoly volumenben és létszámban:

„A pontos munkavállalói létszám meghatározása összetettebb mivel a mezőgazdaságban ugyanis speciális törvényi szabályozások betartása szükséges, ezért az általunk folytatott tevékenységek több cég keretében van megszervezve. 

Az állandó létszámunk 120-130 munkavállaló. Ez a kapacitás pedig tavasztól őszig az időszakos munkák maradéktalan elvégzésének céljából ki tud egészülni egy komolyabb idénymunkás réteggel is.”

Balázs elmondása szerint az elmúlt évek komoly szervezeti és strukturális változást jelentettek a cég életében:

„Mondhatni épp a generációváltás vége felé járunk. A Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft-t még 1993-ban alapította édesapám öt társával együtt. Jómagam 10 éve csatlakoztam a vállalkozás kötelékébe.

Aztán a tavalyi év közepéig zárult le az a kivásárlás, aminek az eredményeként 99,4%-os arányban családi tulajdonba került a cég. Ezzel párhuzamosan pedig édesapám is adja át nekem a feladatait. Nincs messze tehát a célegyenes a generációváltásra vonatkozóan.”

Ahogy arról Balázs is mesélt, a generációváltáson kívül másfajta átalakulás sikeres megvalósításán is dolgoznak a csapattal:

„Ami mostanság leginkább foglalkoztat, hogy a szervezetet próbáljuk minél jobban átalakítani. Úgy is mondhatjuk, hogy a kollégáknál is történik egyfajta generációváltás. Azon túl persze, hogy egyes munkakörök a fiatalokhoz kerülnek, a vállalati kultúra és szerveződés szintjén is igyekszünk előre lépni.

Szaktanácsadóval dolgozunk együtt annak érdekében, hogy a problémamegoldás, illetve a hozzáállás szintjén is fejlődjön mindenki a cégen belül. Olyan irányba szeretnénk mozdulni, hogy ne a cégvezetés napi teendője legyen sok olyan feladat.

Önműködővé szeretnénk tenni a vállalkozást, hogy vezetői szinten az időt inkább a stratégia kérdéseire fordíthassuk.”

Mindez rengeteg munkával és energiaráfordítással jár, úgyhogy Balázs életében nem is igazán jut hely hobbiknak:

„Rengeteget vagyok bent, sokat dolgozom, a szabadidőm nagy részét igyekszem a családommal tölteni. Amikor tehát nem dolgozom, akkor leginkább a családommal szeretek lenni.

Amikor tehetem, akkor barátokkal szívesen megyek síelni, régebben az extrém sportok is érdekeltek. De az az igazság, hogy mostanában ezekre nem sok idő jut.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Ínycsiklandó torták és sütemények kedves kiszolgálással

A néhány hónapja Bizalmi Kör klubtagnak számító Biró Levente, illetve az általuk vezetett EGY CSIPET Kft. ékes példája annak, mennyire sokat jelentet a minőségi termék mellé társított elsőrendű szolgáltatás.

Többek között erről is, no meg a Bizalmi Körös tapasztalatairól kérdeztük őt az alábbi interjúban:

„Az Egy csipet tortát közel 7 éve alapítottuk az üzlettársammal, Horváth Alexandrával. Szandra a szakmai részért felel, én pedig a gazdasági ügyeket intézem. Kezdetben egy konferenciahotel és egy-két kisebb étterem kiszolgálása voltak a napi feladataink, hiszen ekkor még a márkát kevesen ismerték. Az idő előrehaladtával folyamatosan építettük a brandünket és a fő cél az volt, hogy lakossági vonalon meghatározó tényező legyünk a cukrászatban, akiknek küldetéstudata, hogy a megrendelőiket prémium minőségű tortákkal és desszertekkel szolgálják ki.

Aztán szép lassan egyre több megkeresés érkezett, magánemberektől és cégektől egyaránt. Az  éves eladások 70%-os aránya lakossági, 30%-a pedig céges megkeresések útján érkezik. Jelenleg a 17. kerületi műhelyünkben esküvői torták és desszertek, illetve szülinapi torták és egyéb sütemények készítése a profil, melyeket igény esetén, az egész ország területén belül kiszállítjuk.”

Az Egy csipet torta története arra is kiváló példa, hogyan tud úgymond egy „szerelem projekt” komplex vállalkozássá fejlődni: 

„Annak idején a nulláról indultunk. Olyan vizekre eveztünk, ahol nem nagyon járt senki az ismerősi körünkből, így nem voltak segédanyagok, a saját hibáinkból tanultunk. Az Egy csipet torta kezdetben egy „blogként” funkcionáló Facebook oldalként működött, ahova a társam, Szandra feltöltötte a barátoknak és ismerősöknek készített torták fotóit.

Aztán próbaként lehetővé tettük az üzenetküldés funkciót, egy idő után pedig rendszeresen jöttek a megkeresések, a desszertek iránti érdeklődések. Ekkor (2015. augusztusában) kezdtük el egy baráti segítségnek köszönhetően a professzionális körülmények kialakítását, és 4 hónappal később már a jelenlegi „otthonunkból” történt a megrendelői igények kiszolgálása.”

Levente elmondása szerint kezdetektől fogva figyelnek rá, hogy a termékek kifogástalan minőségén túl a szolgáltatás szempontjából is a lehető legjobbat nyújtsák:

„Számunkra mindenképp jól jött, hogy a 2015-ös év tájékán az esküvőiparban is történt egy komolyabb változás. A párok nemcsak szép, de finom tortákat is szerettek volna. Szandra és a négy cukrászlányunk pedig azóta is folyamatosan új ötletek és új kollekciók kidolgozásán szorgoskodik.

Szerelem márka lett az Egy csipet torta, azt lehet mondani. Persze tudatosan odafigyelünk rá, hogy prémium alapanyagok használata mellett a szolgáltatás minősége is ötcsillagos legyen. A tökéletességre való törekvés, és a legjobb tudásunk szerinti munkavégzés mellett a kedvesség, figyelmesség, odaadás nálunk alapvető értékek.”

Ahogy azt sejteni lehet, a Covid-19 helyzet nem könnyítette meg túlságosan az Egy csipet torta fejlődését és mindennapjait:

„Egyik napról a másikra a számunkra kiemelten fontos rendezvények és esküvők leálltak, nekünk pedig egyharmadára esett a forgalmunk. Muszáj volt tehát új termékek és szolgáltatás kialakításán törni a fejünket, hogy egyben tudjuk tartani a csapatot.

2020. elején még a cukrászda nyitásának tervein dolgoztunk, aztán hirtelen a túlélés lett az elsődleges feladatunk. Persze a grandiózus célokat nem adtuk fel, legfeljebb kicsit később érjük el őket. Részben emiatt is, a fejlődés céljából csatlakoztam a Bizalmi Körhöz és a mesterelme csoporthoz.

Egyszerűen nem volt olyan közeg, ahol lehetőség nyílt volna a tapasztalatmegosztásra és ötletelésre. A mastermind alkalmakon kapott ötleteket alkalmazva viszont folyamatos a fejlődés, és gyorsabban jutunk egyről a kettőre.”

Végezetül szokás szerint a munka mellett preferált időtöltésről kérdezősködtünk Leventénél:

„Körülbelül 3 hónapja kezdtem el dobolni, rendkívüli módon pihentet és kikapcsol. Ezen felül a természet, illetve a gasztronómia is közel áll az érdeklődésemhez. Két hét múlva például egy szakács iskolában fogok kezdeni.

Szintén az önfejlesztéshez köthető, hogy szívesen olvasok inspirációs könyveket és életrajzokat sikeres emberekről.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Női fürdőruhagyártás és értékesítés a social media erejével

Chris Vance személyében a női fürdőruhák, illetve az eredményes social media jelenlét specialistáját köszönthetjük a Bizalmi Körön belül. No és persze a Vivien Vance Kft. vezetőjét is.

Az alábbiakban a vele folytatott szokásos bemutatkozást olvashatjátok, benne számtalan érdekességgel önfejlesztésről, ecommerce értékesítésről, social media jelenlétről:

„Női fürdőruhagyártással és értékesítéssel foglalkozunk, mintegy 20 éves tapasztalatunk van ezen a téren. B2C-ben dolgozunk, vagyis a gyártást követően egyből a vásárlóknak értékesítjük a fürdőruhákat.

Sokáig online működtettük úgymond ezt a modellt, de az elmúlt évek során már fizikai üzleteket is nyitottunk, mégpedig a magyar és román piacon. Részben a koronavírus hatására, illetve az igényeket kiszolgálva kezdtünk el nemrégiben pulóverek, melegítők, fitnesz termékek és fehérneműk irányába is nyitni, tehát másként is bővülni.

Ami a gyártás és értékesítés volumenét illeti, egészen meggyőzőek a számok:

„A volument talán jól szemlélteti, hogy az utolsó 4 évben 67 ezer rendelésünk volt. Ebben egyébként nincs benne a fizikai üzletek forgalma. Évente tehát 16500 rendelésünk van átlagban, ráadásul sokszor nem egy szettet vásárolnak a vevőink.

Fontos hangsúlyozni, hogy egyből a vevőnek történik az eladás, tehát nincs kereskedő a modellben.”

Chris a családi vállalkozás eredményességének érdekében a tanulmányait is háttérbe szorította:

„A szüleim régóta kereskedők voltak, mindig is B2B-ben dolgozva. A 2008-as válság viszont rosszul hatott az üzletre, ugyanis a kereskedők nem vásároltak. Muszáj volt lépni, változtatni.

Akkoriban rendezvényekkel foglalkoztam, elég szép számokat produkálva. 20 évesen 700 fős rendezvényeket menedzseltem sikeresen. Ekkor jött az ötlet, hogy a fiatalos lendületet, illetve social media erejét miért ne kamatoztassam a családi vállalkozásban.

Kereskedelmet és marketinget tanultam épp az egyetemen, de be kellett látnom, hogy túl sok vállalkozói tudást ez nem adott a számomra. Úgy döntöttem, otthagyom az iskolát, és 100%-ban a vállalkozásra összpontosítok.

Kiváló döntés volt. Sikerült eredményesnek lenni a digitális ecommerce területén, vagyis a legkisebb költséggel elérni a vásárlókat. Pont ekkoriban történt az Instagram kiugrása, amelyet meglovagolva rengeteg követőt sikerült szereznünk. A 130 ezres követőtáborunk java részét ekkortájt szereztük.”

Chris elmondása szerint leginkább a mesterelme csoportban rejlő potenciál miatt szeretett volna csatlakozni a Bizalmi Körhöz, amire fejlődési lehetőségként tekint:

„Régóta szeretnék tagja lenni egy inspiráló és egymást segítő mastermind csoportnak. Zseniális dolognak tartom, számomra ez volt a csatlakozás legfőbb motivációja. Szeretek tanulni, és mindig annak a lehetőségét keresem, ami aktuálisan kell a fejlődéshez.

Így volt ez annak idején a Facebook hirdetésekkel, és így tekintek a mesterelme csoportra is.”

A Vivien Vance Kft. életében akad mesterelme csoport témát jelentő kérdés, ezzel együtt persze Chris is szívesen segít másoknak:

„A családi és nagyvállalkozás között vagyunk félúton. Vagyis nálunk nincsenek vezetők, a  céges struktúra kialakítása viszont nagy feladat. A struktúra kidolgozása mellett a céges oktatás fejlesztése is szükséges tényező a tovább fejlődéshez.

Már csak azért is, mivel a közeljövőben Dubai piacának meghódítása a célunk. Egyébként az eredményes social media jelenlét megvalósításában bárkinek szívesen segítek. Közel 100 millió forintot hirdettünk már el, igencsak jó megtérüléssel. Úgyhogy releváns tapasztalatom van a profitábilis hirdetések terén.” 

Ami a szabadidő eltöltésének preferált módját illeti, ezen a fronton épp egy fontos változás történt nemrégiben Chris életében:

„A rendezvényszervezés gyakorlatilag az érettségi óta fontos hobbi maradt. Pénzt keresni szórakozásból, ki ne szeretne ilyesmivel foglalkozni? Hat szórakozóhelyet jártunk végig Budapesten, az utolsónál már heti három alkalmat megtöltve.

Nemrégiben viszont hoztam egy döntést arról, hogy abbahagyom. Minden energiámat a családi cégbe akartam összpontosítani, teljes fókusszal. Az így keletkezett szabad kapacitást a thai box tölti ki újabban, ugyanaz a kikapcsolódást jelentve.

Sokat foglalkozom önfejlesztéssel is, mindig olyan területre fókuszálva, ami éppen aktuális.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Biológiai szennyvíztisztítás egyedi fejlesztésen keresztül

Krasznói Anna személyében ismét egy olyan klubtagot köszönthetünk a Bizalmi Kör cégvezetői között, akinek a cége egészen speciális tevékenységet végez.

Következzen egyrészt Anna, másrészt a biológiai szennyvíztisztítók gyártásával foglalkozó ÖkoTech-Home Kft. rövid bemutatása:

„Egyedi szennyvíztisztító berendezések fejlesztésével, gyártásával és kivitelezésével foglalkozunk. Ez közműpótló megoldásnak számít azokon a területeken, ahol nem gazdaságos csatornát kiépíteni. Mindezt országszerte, mondhatni a magyar piac lefedésével végezzük. Családi vállalkozásként, 17 fős csapattal kiegészülve.

Még 2004-ben kezdtük ezt a tevékenységet és azóta is nagyon szeretjük, amit csináltunk. Évről évre fejlődtünk, és csiszoltuk folyamatosan a kidolgozott megoldásokat, hogy a vevőink igényeit minél magasabb szinten szolgálhassuk ki.

Ügyfeleink jellemzően azoknak a családi házaknak a tulajdonosai, ahol nem elérhető a közcsatorna. Meglepő egyébként, hogy a lakóingatlanok mintegy 20%-os arányánál nem megoldott a csatornarendszer.”

Ez pedig egy megoldásra váró probléma, amit az ÖkoTech-Home Kft. magas minőségben képes áthidalni:

„Egész pontosan fogalmazva kerten belül oldjuk meg a csatornarendszer hiányából fakadó hátrányokat. Mégpedig az egyedülálló technológia hasznosításával, melyre 14 országban szabadalmat is bejegyeztettünk.

Úttörők vagyunk a területen. Etikusan, magas szinten dolgozva sikerült eljutni oda, hogy ma piacvezető pozíciót töltünk be. Persze ez nem jött csak úgy magától, a saját fejlesztésünk éveken át tartó gondolkodás és tökéletesítés eredménye.

Merthogy olyan megoldást szerettünk volna kidolgozni, aminek a használatával a keletkező szervesanyagok miatt ne kelljen időről-időre szippantó autót hívni. Míg a versenytársak megoldásainál erre nagyjából félévente szükség van, nálunk sikerült ezt hatékonyan kiiktatni.”

A fentiek olvasatában mondhatni adja magát az ötlet, hogy minderre külföldön is lehet kereslet. Erre vonatkozóan Anna és a csapat is megfogalmazták már a célokat:

„Igen, terveink között szerepel a külföldi gyártás illetve viszonteladás. A Bizalmi Körön belüli mastermind csoportban is bízom benne, hogy a franchise rendszerek, illetve a külföldi piacra lépés témakörében tudok majd segítséget, tanácsot kérni.

Leginkább Románia, Lengyelország, Szerbia és Olaszország irányába szeretnénk lépni. Azzal együtt, hogy a nagyobb gyártó kapacitásra is szükségünk lesz, hogy kiszolgálhassuk a növekvő igényeket.”

Érdekes története van annak is, ahogy maga a vállalkozás ötlete annak idején megfogant úgymond családon belül:

„Alapvetően pénzügyes végzettséggel rendelkezem és a kockázatkezelőként dolgoztam. Aztán amikor a saját házunk építése zajlott, akkor jött a fentebb is említett probléma. Hegyoldalban építkezve helyben kell megoldanunk a csatornarendszer pótlását.

Mindezt olyannyira sikerült eredményesen kivitelezni, hogy idővel másnak is tudtunk segíteni, akiknél nem volt helyben csatorna. Miután kristálytisztán látszott az igény, ennek mentén léptünk tovább a vállalkozás indításával.”

Végezetül – szokás szerint – a hobbi, szabadidő témakör került még szóba a bemutatkozás keretei között:

„A túrázás, sportolás, és a tanulás számít olyan elfoglaltságnak, ami feltöltődést jelent, amivel szívesen töltöm az időmet. Meg lehet említeni a három külföldi nyelv ismeretét is, amelyek közül az olasz a kedvencem.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Áruszállítás és logisztika családi vállalkozásként – megoldásorientáltan, közvetlen hangnemben

Happ Olivér személyében olyan cégvezetőt tudhatunk a Bizalmi Kör klubtagjai között, aki egy családi vállalkozás organikus fejlődését figyelhette közelről, tudatosan készülve a vezetés későbbi átvételére.

Részben erről is mesélt nekünk a szokásos bemutatkozó interjú alatt, amikor a HAPP Kft-t mutatta meg nekünk kicsit közelebbről:

„Közúti áruszállítással belföldi és nemzetközi szállítmányozással, illetve logisztikával foglalkozunk. Cégcsoporton belül azt a hitvallást követjük, miszerint „mindig az ügyfeleink maximális elégedettsége a cél”,

Úgyhogy nálunk nem lehet olyan kérdés vagy probléma, amelyre ne találnánk meg a gyors, megbízható és költséghatékony megoldást. Tudatosan figyelünk továbbá arra is, hogy a professzionális szolgáltatás nyújtása mellett meg tudjuk őrizni a ránk jellemző közvetlen, barátságos hozzáállást.

Ez a cégméret és kapacitás tökéletesen meg is felel ezekhez a célokhoz, vagyis maradéktalanul ki tudjuk szolgálni a megbízói igényeket.”

Külön-külön is belementünk kicsit a szolgáltatás típusok részleteibe, amelyekről a következőket érdemes tudni dióhéjban:

„Ami a fuvarozást illeti, főként a Nyugat–Európai országok irányába teljesítünk, de az igényekhez alkalmazkodva Európa szerte gyakorlatilag bárhol segítünk célba juttatni a küldeményeket.

Ebben jelent hathatós segítséget a 110-nél is több, korszerű és rendszeresen karbantartott járművet számláló gépparkunk. Ami a raktározást illeti, 15 000 négyzetméternyi területen, fedett polcos raktárrendszer áll rendelkezésünkre, ami elegendő mozgásteret jelent a feladatok kivitelezéséhez.”

A HAPP Kft. immáron 30 éve működik, időközben pedig egy generációváltáson is átesett, aminek Olivér is fontos szereplője volt, tudatosan készülve a feladatra:

„Édesapám alapította még a céget 1991-ben, egyetlen gépkocsival. Innét sikerült nem kevés munkával és befektetett energiával felépítenie egy komplett vállalkozást.

Tizenéves korom óta rengeteg időt töltöttem a műhelyben, segítve ahol csak tudtam. 2009-ben csatlakoztam aztán főállásban, végig járva a szervezeten belül gyakorlatilag minden állomást és feladatkört.

Időközben sikerült lemenedzselni a generációváltást, édesapám már nem vállal szerepet a cégben, márciusban vettem át az ügyvezetői feladatokat. A testvérem is a cégben dolgozik, Ő a műszaki dolgokért felel, valamint a tulajdonos társam is.”

Amikor pedig akad némi szabadidő, akkor a sporté és a családé a főszerep Olivér életében:

„Öt hónappal ezelőtt született meg a kisfiunk, úgyhogy igyekszem vele lehetőség szerint minél több időt tölteni. A másik nagy szerelem a triatlon. Háromszor sikerült teljesíteni az Ironman próbatételét, a mozgás feltölt és kikapcsol egyszerre.

A Bizalmi Körről Fazekas Bálint, az Euronics Kereskedelmi Ügyvezetője mesélt nekem, az ő ajánlására csatlakoztam. Kíváncsian várom a tapasztalatmegosztás lehetőségét, hogy más cégvezetőkkel beszélgetve fejlődni és tanulni tudjak.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!