Gyors és megbízható, felújított prémium számítástechnikai eszközöket forgalmazunk garanciával, üzleti környezetbe

Újfent egy frissen csatlakozott Bizalmi Kör klubtaggal volt lehetőségünk bemutatkozó interjút készíteni. Ezúttal Csajbók Róbert, a PC ARÉNA Kft. vezetője mesélt nekünk a vállalkozói tevékenységéről, illetve az általa képviselt vezetői gondolatokról és filozófiáról:

„Külföldről, nagymennyiségben felvásárolt, prémium számítástechnikai eszközöket professzionálisan újítunk fel szakképzett kollégáink segítségével és kínáljuk eladásra elsősorban azon cégek számára, akik a bolti „kommersz” kategóriába tartozó laptopokat és számítógépeket, üzleti, prémium eszközökkel kívánják helyettesíteni.

A kimondottan tartós, akár napi 0-24 órás munkára, 8-10 év időszakra tervezett eszközöket, a forgalomba hozott, új árának töredékéért kínáljuk, akár 3 év jótállással olyan cégeknek és magánszemélyeknek, akiknek fontos, hogy a munkaeszközük minőségi anyagokból legyen összeállítva, ami hosszútávon egy gyors, megbízható, strapabíró laptopot eredményez.

Természetesen érdekelt minket a külföldről beszerzett gépek értékesítésének módja és piaca is:

„A magyarországi értékesítés kis- és nagykereskedelem formájában valósul meg. Inkább az előbbiben mutatkozik komoly potenciál, ugyanis egyelőre ez a piac nem telített, ezért tudatos marketing stratégiát mögé téve kedvező esélyünk lehet a kiaknázásra.

Jelenlegi üzleti modellünknek köszönhetően, referenciaként megemlíteném, hogy számtalan állami céget, kórházakat, rendfenntartó intézményeket, önkormányzatokat, multinacionális cégeket, megannyi KKV szektor résztvevőit és a magánszemélyeken túl megannyi viszonteladót szolgálunk ki piacképes termékeinkkel.

A működésünk kulcsa nagy tételben vásárolni jó áron, ezért törekszünk jó kapcsolatot fenntartani a beszállítókkal, leginkább német és svájci partnerekkel. Miközben a hazai értékesítés fejlesztésére törekszünk, közben az Európai Unióban rejlő 500 milliós piac adta lehetőségeket is igyekszünk kiaknázni.”

Róbert elmondása szerint a PC ARÉNA Kft. 2005-ben alapított cég, amiben immáron három éve vállal aktívan is szerepet:

„Egy barátom keresett épp a cég vezetésében társat maga mellé. Miután láttam, hogy a business modell szerint abszolút működőképes mag a vállalkozás, így 75%-os tulajdoni részt vásároltam.

Pénzügyi területről jöttem, ezért a cégértékelésben viszonylag jártasnak számítottam. Ezen felül mindig is a társas vállalkozás erejében hittem, ehhez mérten fontos volt az is, hogy a barátom tapasztalata és kapcsolatrendszere maradjon bent a cégben.”

Az elmúlt évek tanulsága szerint a struktúra egyértelműen működőképesnek bizonyult:

„Három év alatt közel duplájára nőtt a cég úgy, hogy közben a létszámunk mellett a kiadásaink mértéke sem változott. Ehhez jött hozzá pluszban az én személyes motivációm, miszerint tizenkét év multi után szerettem volna kipróbálni magam egy KKV vezetőjeként.

A nulláról történő indulás helyett inkább már egy profitot termelő céget szerettem volna vásárolni. Ez új izgalmat hozott az életembe, nagyon élvezem a dolgot és motivált vagyok. Részben azért is, mert látom a potenciált a további növekedésre.

Mókuskerék helyett egy önjáró cég felépítése és fejlesztése a cél.”

Persze a markáns növekedés akaratlanul is generál bizonyos kihívásokat, amelyekről Róbert a következőképp mesélt:

„Az eredmények megszilárdítása, a kollégák motivációjának a fenntartása, illetve a további terjeszkedés generál folyamatos kihívásokat. Mindenképp az a célkitűzés, hogy a látványos növekedést ne kövesse visszahuppanás.

Igyekszünk tehát megtartani és stabilizálni a cég pillérjeit, továbbá mindezt egy fenntartható modellel is biztosítani akarjuk. Minél nagyobb a szervezet, ahhoz mérten mindig más típusú gondolkodást igényel a vezetése.”

A szervezés fontosságára külön is kitértünk a bemutatkozó interjú keretei között:

„Tapasztalataim szerint a szervezés kulcsfontosságú, másképp csak elfárad az ember a sok munkában. Lényeges tehát megoldani, hogy ne a vezető vigye el a munka minden egyes feladatát.

Ha mindent mi csinálunk, az valaminek biztosan a rovására megy. Sokkal inkább jó szervezőnek, mint jó szakembernek kell lenni. A jó szakembereket pedig gyűjtsük inkább magunk köré.”

Ami a szokásos szabadidő és önfejlesztés témakört illeti, Róbert életében mindkettőnek kiemelt szerepe van:

„44 éves vagyok. Biztosan többet tudok, mint például 34 évesen és reményeim szerint 54 évesen még többet tudok majd. A tanulás egy véget nem érő dolog az életemben, szerencsére sikerült megkedvelnem az új információk befogadását.

A hangoskönyvek hallgatása mellett nyelvet is tanulok és arra is figyelek, hogy a cégben a velem közvetlenül dolgozók is képzési lehetőségeket kapnak. Ami a kikapcsolódást illeti, a sport, konkrétabban a bringázás jelenti számomra a feltöltődés kedvelt módját.

Immáron 13 éve repülök is, de ez pusztán kikapcsolódás. Úgy szoktam mondani, hogy nekem a munka a szenvedélyem, a többi csak hobbi.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Rendezvényszervezés friss koncepcióban gondolkodva

Losonczi Éva személyében egy gyakorlott rendezvényszervező és roppant kreatív személy csatlakozott hozzánk a Bizalmi Körön belül. A szokásos bemutatkozó interjú keretei között az általa vezetett Conceptflow Kft. mellett Éva vezetői gondolkodásáról is beszélgettünk:

„Rendezvényszervező ügynökség vagyunk, a profil mintegy 70%-os arányát a belső céges rendezvények, a továbbiakat pedig promóciós rendezvények, PR események és kitelepülések teszik ki, természetesen céges eseményekként. Emellett foglalkozunk kitelepülésekkel, PR és marketing rendezvényekkel, miközben alvállalkozóként segítünk reklám ügynökségeknek is.

Mondhatni egészen sok mindennel foglalkozunk tehát, egészen változatos maga a tevékenységünk. A hazai KKV réteg mellett inkább közepes méretű cégek, illetve a kisebb multik azok, akik az ügyfeleink zömét kiteszik.”

A rendezvényszervezés nem épp a legkönnyebb üzletág, ugyanakkor Éva és a csapat aktívan tesznek azért, hogy egyedi szolgáltatást tudjanak nyújtani a partnereiknek:

„Folyamatos jelleggel kutatjuk az új megoldásokat és friss ötleteket. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden egyes szezon kezdetén kiterjedt kutatómunkát végzünk. Igyekszünk tehát frissíteni az ötleteket és szélesíteni a koncepciót azon partnerek felé, akik nyitottak az új behatásokra.

Sokan azért is szeretnek velünk dolgozni, mert meglepően sok mindent meg tudunk oldani házon belül. A csapaton belül is egészen sokrétű tudás csoportosul, de a kiterjedt alvállalkozói kapcsolatrendszerünknek hála mondhatni tényleg nincs lehetetlen.

Ahogy a weblapunkon is írjuk, annyi mindent elvégzünk, hogy azon mi is meglepődünk.”

Éva elmondása szerint rugalmasak tudnak lenni az egy-egy projekten dolgozó csapat létszámát és összetételét tekintve is:

„Kilenc fős csapat dolgozik fixen az irodában. De ehhez szinte bármikor társulhat egy nagyon széles alvállalkozói réteg, kiegészítve alkalmai beugrókkal és szabadúszókkal. Remek példa lehet egyébként a Decathlon Mátra túra, aminek a kedvéért mintegy ötven fős csapatot tudtunk mozgósítani.”

Mondhatni adta magát a kérdés, hogy a Covid-19 helyzet hatásait Éva és a csapat miként élték meg:

„Nyilván sejthető, hogy rendkívül intenzíven érintett minket az elmúlt másfél év. De azt kell mondjam, sok mindent tanultunk és kreatívabbak lettünk a fejlemények hatására. Persze kellett is ötletelni folyamatosan.

A legfontosabb kérdést az jelentette, hogy élő rendezvények helyett mit tudunk ajánlani alternatív megoldásként. Ezekről ment csapat szinten a kutatás, a munka és a brainstorming, majd pedig proaktív módon küldtük el az ötleteinket a partnereknek. Az új felállásra reagálnunk kellett és elébe kellett mennünk a dolgoknak.”

Hogyan lesz egy leendő építészmérnökből sikeres rendezvényszervező? Éve személyes története a kiváló példa erre az érdekes csavarra:

„Eredetileg építészmérnöknek készültem. Aztán az egyetem alatt egy családi ismerős rendezvényszervező cége lehetőséget biztosított arra, hogy arculatokat, rendezvény koncepciókat készítsek, majd egy idő után még több feladatot kipróbáljak a rendezvényszervezés területén.

Szerelem lett a dologból, az a helyzet. Miközben már egy amúgy jólmenő építészmérnök irodában töltöttem a szakmai gyakorlaton, akkor jöttem rá, mit is szeretek igazán csinálni. Be kellett látnom, hogy a rendezvényszerzés  az én világom, amiben igazán jól érzem magam.”

A tanulás és a fejlődés iránti vágy azóta is megmaradt, persze a szabadidő eltöltése kapcsán más preferált programoknak is jut hely Éva életében:

„Folyamatosan igyekszem fejleszteni magam, ennek szellemében előszeretettel veszek részt tanfolyamokon, illetve olvasok külföldi könyveket és cikkeket. Törekszem rá, hogy a legfrissebb fejleményekkel együtt mozduljak.

Amellett persze, hogy szeretek olvasni, lehetőség szerint a szabadidőm minél nagyobb hányadát igyekszem az öt és kétéves gyermekem társaságában tölteni. Még úgy is, hogy az én kötetlen munkámban ezt nem mindig egyszerű megoldani.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Profi segítség a borok, pezsgők és párlatok világában való eligazodáshoz

Erős a gyanúnk, hogy Mózsa Áron jelenlétének köszönhetően a közelgő Bizalmi Kör klubvacsorák alkalmával nem okozhat majd fennakadást a „milyen bort fogyasszunk” kérdés megválaszolása.

Vele készíthettünk nemrégiben bemutatkozó interjút róla, a vállalkozói gondolkodásáról és múltjáról, illetve az általa vezetett Borsuttogó Kft. szolgáltatásairól:

„A Borsuttogó Kft.-nél egyaránt foglalkozunk bor kis- és nagykereskedelmével, illetve kóstoló rendezvények szervezésével és megtartásával. Utóbbit akár önállóan, akár megrendelésre is kivitelezzük, beleértve a gourmet eseményeket, zenés boresteket és a klasszikus borvacsorákat.

Ezek az események egyaránt kínálnak nagyszerű alkalmat a lazításhoz, ahogyan az üzletépítés hatékony eszközeként is igényelhetők. Tehát a boros eseményeink baráti találkozóként, illetve üzleti rendezvényként is funkcionálnak.

Ezen felül 15-200 fős partyk behangolásában, vagyis a ráhangolódás szakaszában is szívesen segítünk. Ilyen jellegű feladatra magánszemélyek és cégek is gyakran kérnek fel minket.”

Képletesen fogalmazva a Borsuttogó Kft. webáruházából inkább a letöltés, mintsem a pohárba kitöltés lehet a járható út:

„Ez abszolút tudatos. Szeretjük ugyanis, ha a vevőink először megkóstolják a kiválasztott borokat, pezsgőket vagy párlatokat. Utóbbiakat egyébként azért építjük be fokozatosan a portfólióba, hogy alternatívát kínálhassunk a fogyasztóinknak.

A Borsuttogó Kft.-nél kiemelten ügyelünk rá, hogy a pohárba kerülő italainkban kétségtelenül legyen némi izgalom. Ennek szellemében külföldi borok találhatók meg a kínálatunkban, amik idehaza nem készíthetők ugyanabban a minőségben.

Kizárólagosan forgalmazzuk a termékeink 95%-át, gondosan ügyelve a minőség szempontjából támasztott magas követelményekre.”

Több évtizednyi tapasztalat és állhatatos munka áll Áron és Parraghy Bea okleveles borbíráló mögött, ugyanakkor a szavaiból egyértelműen kitűnik, hogy szeret minőségi borokkal foglalkozni: 

„Gyakorlatilag 20 éves korom óta borral foglalkozom, sokáig szerződéses alapon nagyobb vállalatoknak, illetve most már 7 éve a Borsuttogó Kft. keretein belül. Szerettem volna a saját lábamon állni, egyébként is jellemző rám, hogy szeretem a saját magunk által kitaposott ösvényeket járni.

Egy jól kirajzolódó íve van a vállalkozásunknak. Csakis olyan eseményeket vállalunk el és valósítunk meg, amiben jól érezzük magunkat. Szerintem ez kiemelten fontos egy szolgáltató cégnél.

El lehet képzelni azt a borvacsorát, ahol a szolgáltató vidámság és lelkesedés helyett semmitmondó ábrázattal van jelen.”

Ügyfélcentrikusság és diszkréció – kiemelten fontos pillérek ezek, amelyek Áron és a csapat számára is iránytűként szolgálnak a szolgáltatás nyújtása kapcsán:

„Gyakorlatilag az elnevezés is hűen utal rá, hogy az elmúlt közel 30 év tapasztalatait osztjuk meg a minket választó vendégekkel és ügyfelekkel. Elvégre több száz bort kóstolunk meg éves szinten, ennek köszönhetően a fogyasztóinknak már egy leválogatott kollekcióból segítünk választani, időt és pénzt spórolva nekik ezáltal.

A Borsuttogó Kft.-nél ényegesnek tartjuk továbbá, hogy bizalmi alapon történjen a borkereskedelem. Habár a 90-es években is a legfelső réteg igényeit szolgáltam ki, a „ki, miből, mennyit rendelt” kérdéseket mindig diszkréten és bizalmi alapon kezeltem.

Tőlünk bátran lehet kérdezni és kifejezetten szeretjük, ha segíthetünk a borválasztás kapcsán. Minden jelölt borunkból van raktáron és törekszünk rá, hogy 48 órás határidőn belül asztalra kerüljenek a megrendelt borok.

Sőt, igény szerint a csomagolás, illetve a céges ajándékozás kapcsán is segítünk. Úgy tapasztalom, hogy a bizalmi alapú, diszkrét és ügyfélcentrikus hozzáállás nem megy ki a divatból.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Jó társaság – Jó hangulat – Jó bor

Farkas Gedeon személyében ismét új csatlakozót köszönthettünk a Bizalmi Klub vezetői között. Gedeon a Varsányi Pincészet Kft. vezetőjeként fáradozik nemcsak a cég sikeres működésének, hanem a magyar borok pozitív megítélésének elősegítésén is.

Egy meglehetősen érdekes és izgalmas piac kulisszatitkaiba engedett betekintést akkor, amikor a bemutatkozó interjút készítettük vele: 

„A Varsányi Pincészet 1991-ben indult családi vállalkozásként az Egri borvidéken, Verpeléten. Idén ünnepeljük tehát a 30 éves fennállásunkat, és az eltelt évtizedek alatt elég sok mindent tapasztaltunk, ami a szőlőhöz és borhoz köthető.

Egyébként apósom alapította a pincészetet, én pedig a három lánya közül a legkisebbet vettem el, mint a mesében. Így kerültem tehát a családi vállalkozás kötelékébe és igyekszem legjobb tudásommal segíteni a fejlődést.

A kezdetektől fogva próbáltunk újdonságokat behozni a hazai piacra. Fehér, vörös és rosé borokat egyaránt készítünk, képletesen szólva mindegyikből került egy-egy a Varsányi Pincészet zászlajára.”

Természetesen a borok bemutatására külön is kitértünk a beszélgetés keretei között: 

„A rosé borunkra nagyon büszke vagyok. 1994 óta a rosénk Magyarország legjobb újbora is volt, de hoztunk el vele aranyérmet Franciaországból, illetve az Egri borvidék roséja címet is többször kiérdemelte.

A fehér és vörös borok között az Egri Csillag és az Egri Bikavér emelhető ki leginkább. 

Az angol királyi vacsoráknál egyébként egészen az 1980-as évekig nem hiányozhatott Debrői Hárslevelű az asztalról, de sajnos a nem megfelelő minőség miatt kikerült onnét. Most azon dolgozunk, hogy legalább a Buckingham-palota környékére visszakerüljön a Debrői Hárslevelű.

A Varsányi Pincészet kisebb vagy nagyobb rendezvények helyszíneként is ideális választást jelenthet:

„Mintegy 90 hektáros terület áll rendelkezésünkre. A környéken szóba jöhető valamennyi szőlőfajta rendelkezésre áll, 14 fehér és 12 kékszőlő fajtából készülnek a boraink.

A Tradíció és Jövő borháza elnevezésű bemutató termünk, felső részén akár 80 fős borbemutatók, kisebb esküvők, céges rendezvények is kényelmesen lebonyolíthatók.

Az alsó részen pedig 10-12 fős borbemutatók tarthatók kényelmesen, rendkívül hangulatos közegben. A vendéglátó egységünk a Covid-19 válság miatt nem készült még el. 2023-24 környékére remélhetőleg már sikerülni fog a megvalósítás.

Annál is inkább, mivel az általunk megvásárolt parkban két régi platánfa árnyékában tudunk majd nyugodt közeget teremteni.  Terveim szerint a vezetői meetingeket is itt fogom majd tartani.”

Gedeonnál a termelési volumenről, illetve az értékesítés számairól is érdeklődtünk:

„Harminc fővel dolgozunk a pincészetnél. A borászunk és termelésvezetőnk külsős, mert mi sem tudhatunk mindent és a legmagasabb szintű tudást szerettük volna úgymond szerződtetni.

A pénzügy, logisztika és marketing családi kézben működik, a kereskedelem pedig részben külsős szakember segítségével. 2200 palacknyi bort tudunk termelni óránként, éves szinten pedig mintegy 1,4 millió palackot értékesítünk.

Ennek egyébként kb. 45-50% export értékesítés, elsősorban a cseh és lengyel piacra. Amire büszke vagyok, hogy 

  • 2014-ben sikerült a Bag in boxot ötletként behoznunk Magyarországra;
  • ennek köszönhetően a Budapest Parkban és a Barbanegra szórakozóhelyén is Varsányi bor folyik a csapokból;
  • 2017-ben pedig elkészítettük a pincészet prémium sorozatát.

Négy traktorosunk van egyébként és amit lehet, gépesítünk a hatékonyságot és a környezettudatosságot szem előtt tartva.”

Fentebb is utaltunk már rá, hogy részben a Covid-19 helyzet miatt is akadnak azért kihívások a szektoron belül:

„Igazából teljes bizonytalanság van jelen a szektorban, az újdonságokat nehezebben fogadják be, legyen szó új termékről vagy új borászatról. A Covid-19 generálta helyzetet egyébként tavaly megúsztuk 4%-os árcsökkenéssel.

A 2021-es év kicsit rosszabb és nehezebb, köszönhetően a piacon uralkodó bizonytalanságnak. Egyébként szeretnénk az export piacot erősíteni. Főként Erdély a cél, ugyanis a magyarlakta területeken szeretik a magyar borokat.”

A Varsányi Pincészet ügyeinek intézésén túl Gedeon arra is figyel, hogy a családra, a kikapcsolódásra és az önfejlesztésre is jusson ideje:

„A szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm. Három gyermekem van, akik iskolás és óvodás korúak. Szeretek velük horgászni, illetve a sporteseményeiket is rendszeresen megnézem.

Szeretem a marketinggel és a hozzá kapcsolódó képzésekkel foglalkozni. Tagja vagyok egy mastermind csoportnak is a barátaimmal, akik előrébb tartanak vezetéselméletben, de tanulni sosem késő.

Érdekel továbbá minden, ami cégvezetéssel, illetve az újkor kihívásaival kapcsolatos. Az ilyen témájú könyveket szeretem leginkább olvasni.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


A tömítőanyagok, ragasztók és poliuretán habok legnagyobb európai gyártójának képviseletében

Oltyán János személyében egy tapasztalt és sokat látott cégvezetőt köszönthetünk itt a Bizalmi Körön belül, aki több mint 20 éve dolgozik már cégvezetőként a Soudal Magyarország folyamatos fejlődésén és profitábilis működésén.

A vele készített bemutatkozó interjúban – többek között – volt szó az erőteljes növekedéssel járó kihívásokról, a hatékony marketing erejéről, illetve tapasztalatmegosztásról is:

„A belga székhelyű Soudal Csoport hazai képviselete vagyunk, amely egyébként a tömítőanyagok, ragasztók és poliuretán habok legnagyobb európai gyártójának számít. Ezen kívül szilikonok és akriltömítők gyártásával is foglalkozunk a professzionális, valamint lakossági felhasználók és a DIY szegmens részére.

Meglehetősen széles tehát a termék portfólió és sok az innovatív termék. Mindezen felül igyekszünk a vevőink részére komplex támogatást nyújtani oktatásban, technikai support és a felhasználás terén.

Erősek a multi kihelyezéseink és egészen sokat fejlődtünk marketingben is. Nagy segítséget jelent persze ebben a 2 éve nálunk dolgozó és a déli-balkáni területekért felelős marketinges munkatársunk is. Mondhatom, hogy a regionális központ irányába haladunk elég erősen.”

János mesélt nekünk annak a körülményeiről is, ahogyan bő 20 évvel ezelőtt a hazai képviselet első emberévé vált:

„1999-ben a HVG-ben szerepelt maga a cég vezetésére vonatkozó hirdetés, amire jelentkeztem. A kiválasztás folyamatában kifejezetten jól jött a német nyelvtudásom. Mivel az NDK-ban nevelkedtem, ennek köszönhetően a németül remekül beszélő belgákkal már a kezdetektől könnyen megtaláltam a hangot.

1999 májusa óta működik tehát a cég. Ugyebár én voltam az első ember, de mára eljutottunk oda, hogy 43 munkatárssal dolgozunk és mintegy 2 ezer céggel tartjuk a kapcsolatot. Logisztikai, pénzügyi, marketing, értékesítési és ügyfélszolgálati divízió egyaránt működik nálunk.

Habár a szervezeti ábránk eléggé lapos, az eredményességünk kulcsa egyértelműen a kiváló csapatnak és az ütőképes munkavégzésnek köszönhető.”

Bár a Soudal Magyarország forgalmának kedvezett a pandémia, ugyanakkor a megnövekedett kereslet generálta elakadások áthidalására igencsak jól jön mindenféle tapasztalatmegosztás a Bizalmi Körön belül:

„Nálunk a Covid-19 helyzet gyakorlatilag rekord bevételeket generált. Ennek a pozitív hozadékán túl az alapanyag ellátást megoldani nem egyszerű feladat. Sőt, a torlódások mellett még árat is fogunk emelni, úgyhogy tényleg nem egyszerűe ennek a kezelése.

Nemcsak ezzel kapcsolatban jöhet jól mindennemű tapasztalat és meglátás akár itt a Bizalmi Körön belül. Idén várhatóan átlépjük majd az 5 milliárd feletti éves forgalmat, úgyhogy ez a volumen is magában rejt bizonyos kihívásokat.

Terveink szerint egy trade marketinges kollégával bővülünk nemsokára. Szívesen beszélgetnék olyan cégvezetővel is,  aki vett már fel trade marketingest és jól ismeri a fontosabb kritériumokat.”

A beszélgetés vége felé pedig egyrészt a Bizalmi Körhöz történő csatlakozás körülményei, másrészt a János által preferált szabadidős tevékenységek kerültek szóba:

„Egyrészt a Facebookon találkoztam a Bizalmi Kör tartalmaival, másrészt egészen sok ismerős cégvezető mondott pozitív dolgokat a klubtagságról. Úgy gondolkodtam, hogyha nekik van mit keresniük, akkor jó eséllyel nekem is lehet hozzáadott értéke a tagságnak és remélhetőleg én is tudok segíteni másoknak.

Munka mellett egyébként szabadidős tevékenység címszóval a zenélés jelenti a kikapcsolódás forrását. De szívesen rajzolok is, emellett pedig karitatív dolgokat is csinálok, ezekben tudok igazán ellazulni.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Sokkal több, mint patika – a gyógyítás motivációjától hajtva

Dr. Krisztián Anikó személyében egy a test kezelésében és gyógyításában igencsak jártas új tagot köszönthetünk itt a Bizalmi Kör vezetői klubon belül. Természetesen vele is megejtettük a bemutatkozó interjút róla, a vállalkozói tevékenységéről, illetve az általa vezetett ROAN-9 Kft-ről:

„Alapvetően gyógyszer kiskereskedelemmel foglalkozik a cégünk. Távolról nézve egy hagyományos patika vagyunk, ugyanakkor némileg mégis más a megközelítésünk. Újpesten a BENU Jókai Patika, illetve Siófoktól nem messze a Ságvár Patika vagyunk gyakorlatilag.

Újpesten egyébként a gyógyszertár mellett biocentrumként és gyógyászati segédeszköz boltként is kiszolgáljuk a vendégeinket személyre szabottan. Tehát alapvetően a testet kezeljük, de igény szerint alternatív módokon is tudunk segíteni.

A biocentrum egyébként négyzetméterben és filozófiában is egyedülálló. Nálunk ugyanis alapvető törekvés mély szakmaisággal aszerint kiszolgálni az embereket, ahogyan ők gondolkodnak az egészségmegőrzésről.”

Anikó az összetétel részletezésén túl mesélt nekünk a csapat által képviselt értékekről is:

„Nyolcan vagyunk, ezzel a létszámmal látjuk el a működést valamennyi egységben. Ketten vagyunk tulajdonosok a cégben, rajtunk kívül patikavezető és magasan képzett asszisztencia gondoskodik a zavartalan működésről.

A szakmaiság mellett egyébként az ügyfélközpontúságra is kiemelt hangsúlyt fektetünk. A gyógyszertárakra egyre inkább jellemző steril kiszolgálás helyett nálunk tényleg kérdezhetnek az emberek tudván, hogy itt tényleg szakmaisággal megtámogatott empatikus választ kapnak.

Az a tapasztalat, hogy ez kevésbé jellemző a szakmában. Egyre többen jönnek át ugyanis hozzánk olyan visszajelzéssel, hogy itt tényleg fontosnak érzik magukat és bátran kérdezhetnek.”

A fentebb taglalt attitűd gyakorlatba ültetéséhez minden bizonnyal Anikó gyógyítás iránti elkötelezett hozzáállása is nagyban hozzájárul:

„Egyébként annak idején orvos szerettem volna lenni, de 3 ponttal lemaradtam a felvételinél és nem próbáltam meg újra. Maradtam tehát a gyógyszerészi pályán, de még nem zárom ki, hogy egyszer még orvos leszek.

Viszont belevágtam a gyógyszerész hivatásba és igyekszem a tőlem telhető legmagasabb szinten csinálni. A gyógyítás az, ami folyamatosan motivál és igyekszem minél mélyebb és összetettebb tudást gyűjtve, illetve átadva segíteni.

Egyébként a ságvári patika lokációját az üzlettásam választotta, kiválóan felismerve a kedvező megközelíthetőséget, úgyhogy tényleg remekül működik és növekszik az ottani üzlet.

Az újpesti patika régebb óta üzemelt, az előző tulajdonos nem megfelelő gazdasági tevékenységei és pénzügyi problémái miatt jutottunk hozzá. Folyamatosan fejlesztünk és bővítünk rajta, hogy minél inkább kiszolgálhassuk az igényeket.”

Anikó személyében ismét egy olyan taggal bővült a Bizalmi Kör, aki nyitott az újdonságra, a tanulásra és a tapasztalatcserére:

„Leginkább az online megjelenés, illetve az online marketing korszerű és eredményes kivitelezése az, ahol most fejlődni szeretnék. BENU-n belüli franchise partnerként megvan a szabad mozgásterünk és a támogatásunk is, de több mindent lehetne megvalósítani.

Ezen felül magát a bemutatkozásunkat szeretném még csiszolni, hogy egy-egy személyes beszélgetés alapján jobban emlékezzenek rám. A szabadidőmben is szívesen képzem magam egyébként, szívesen tanulok és figyelek oda mások tapasztalataira. 

Ezen felül szeretek olvasni, képzésekre járni, kirándulni és futni. A táplálkozási irányzatok és az egészségmegőrzés témaköre pedig értelemszerűen közel áll hozzám.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Láss, Tanulj, Fejlődj – GPS nyomkövetésre épülő üzleti megoldások a hatékonyság jegyében

Gál Istvánnal beszélgetve nemcsak egy vállalkozót és az általa vezetett céget ismerhettük meg közelebbről, hanem egy speciális módszertan alapjaiba is betekintést nyerhettünk. A cikkben ennek a részleteit szeretnénk veletek megosztani.

Jöjjön tehát az Inepex Zrt. vezetőjével készített bemutatkozó interjú leirata annak apropóján, hogy István nemrégiben csatlakozott hozzánk a Bizalmi Kör vezetői klubjába:

„GPS nyomkövetésre épülő speciális megoldásainkkal segítünk a hatékonyság és átláthatóság növelésében a vállalkozásoknak. A hazai KKV szektor szereplői mellett nagyobb vállalatokkal is együtt dolgozunk, így közel már 10 ezer munkavállaló használja platformunkat 3 országban.

Minden olyan cég számára hozzáadott értéket jelent a szolgáltatásunk, aki terepen dolgozó, úgynevezett kékgalléros vagy íróasztal nélküli munkatársakkal is dolgozik, és szeretné az ő tevékenységüket is digitalizálni, mérhetővé, átláthatóbbá és tervezhetőbbé tenni.”

Láss, Tanulj, Fejlődj – István az általuk kivitelezett módszertan alapjait is felvázolta nekünk:

Agilis szoftverfejlesztő csapatként az a dolgunk, hogy felismerjük és megértsük, mi a legfontosabb az ügyfélnek, majd az ehhez legjobban illeszkedő megoldást biztosítsuk számára.

A szolgáltatásunk bevezetését követően pontosan látható mi történik a területen, mérhetővé válnak a munkatársak tevékenységei. Ezután fel kell ismerni az összefüggéseket, mintázatokat az adatokban és levonni a megfelelő következtetéseket. Amennyiben egy cég ezt végre tudja hajtani, hatékonyabb, optimálisabb működést érhet el. Ebben segítünk mi, komplex eszköztárat és know-how-t biztosítunk ügyfeleink számára, hogy maximalizálni tudják megtérülésüket (ROI).

István kifejtette nekünk azt is, milyen szemléletben zajlik náluk a termékfejlesztés:

“Ahogy manapság mondani szokták: az adat az új olaj. A vállalatok egyik legnagyobb értéke az adat, amennyiben hasznos információra tudják azt váltani. Így mai rohanó, automatizált világunkban minden eddiginél fontosabb a lényeges dolgok gyors felismerésének képessége. 

A térképes felületeken történő adatvizualizáció és a valósidejű adatelemzés lehetősége nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy ügyfeleink a lehető leggyorsabban és legkönnyebben értsék meg, mi történt, történik a valóságban.

Foglalkozunk mesterséges intelligencián alapuló öntanuló rendszerek adaptálásával és csalásokat, visszaéléseket előrejelző (fraud-detection) fejlesztésekkel is. Ezek segítségével ügyfeleinknél tovább javíthatók az adatvezérelt döntéshozási folyamatok, sőt a jövőre vonatkozó prognosztizáció is lehetővé válik (pl. kapacitás- és erőforrás tervezés).

Mindezek mellett kiemelten fontos számunkra a “privacy” témakör. Nagy hangsúlyt fektetünk a szolgáltatásainkat használó emberek magánéletének védelmére, hogy adatrögzítés csakis akkor történhessen, amikor ők ahhoz hozzájárulnak.”

Mindenképp érdekelt minket annak a története is, ahogyan a vállalkozás annak idején létrejött, illetve eljutott a mai fejlettségi szintjére:

„A jogelődnek számító Kft-t három végzős egyetemistaként alapították még 2007-ben. A cél kezdettől fogva a saját termék létrehozása volt, tehát nem a bérfejlesztős irányba pozícionáltuk magunkat.

Így indult tehát a munka az egyetem után, majd elfogyott a pénz. Következett a B terv, időnket eladva mások szoftverfejlesztési igényeit szolgáltuk ki, a keresett pénzt pedig visszaforgattuk a termékünkbe.

2012-re jutottunk el odáig, hogy a piacra lépjünk az első termékünkkel az IneTrack Nyomkövetéssel, amit a mai napig üzemeltetünk. 

Visszatekintve, hasznos volt, hogy a bérfejlesztős időszakban megtanultunk ügyfelekkel kommunikálni, együtt dolgozni. Minden projektből tanultunk, levontuk a tanulságot, majd ezt a szemléletet a saját módszertanunkba építettük.”

A Bizalmi Körön belül egyébként remekül működő tapasztalatmegosztás szellemében Istvánt az őket aktuálisan érintő kihívásokról is kérdeztük:

“Olyan ügyféligény jött, amire kellett egy új termék.”

“Épp az új termékünkkel, az IneProve-val készülünk piacra lépni. Ez egy mobil-munkaerő irányítási rendszer, ami lényegében egy megoldás kategória a szolgáltató ágazat számára, mobile-first megközelítéssel. A legkülönfélébb üzleti modellekre, munka- és munkaerő-típusokra is alkalmazható. Fő célja, hogy az ügyfél elérhesse nagyobb üzleti céljait, mint a többlet bevétel generálása, költségmegtakarítás és az ügyfelek megtartása.

A termék biztosítja a terepen dolgozó munkaerő számára azokat a digitális eszközöket, amelyek hozzájárulnak munkájuk gyors elvégzéséhez, a termelékenység növeléséhez és a költséges hibák csökkentéséhez.

Jelenleg komoly fejtörést okoz megtalálni azt a csatornát, amin keresztül a leghatékonyabban tudjuk eljuttatni üzenetünket a potenciális hazai és külföldi ügyfelekhez.

Célom, hogy a Bizalmi körben inspiráló beszélgetéseket folytassak a hozzám hasonló mentalitású emberekkel és egy kölcsönös tapasztalat megosztásban vegyek részt.”

Ami pedig a szabadidőben preferált tevékenységeket illeti, István elmondása szerint leginkább az aktivitást igénylő elfoglaltságokat részesíti előnyben:

„A túrázás, a természet a nagy szenvedélyem. Különösen a magashegyi túrákat, a via-ferratát és a hegyi kerékpározást kedvelem. Szeretem kicsit az extrémebb oldaláról megközelíteni a dolgokat. Ezen kívül sokat olvasok, elsősorban önfejlesztés és természettudomány témában.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Átfogó ipari megoldások – az ötlettől a kivitelezésig

Ezúttal a DAAL-CON Kft. vezetőjének a bemutatkozását olvashatjátok itt a blogon. Név szerint Sándor Dánielről van szó, aki nemrégiben mondott igent a Bizalmi Körhöz történő csatlakozás ötletére.

Annál is inkább érdemes elolvasni a beszélgetés leiratát, mivel a vállalkozás tevékenységének a részletezésén túl kifejezetten izgalmas filozófiai, illetve vállalkozói attitűddel kapcsolatos kérdések is előkerültek:

„Rövid megfogalmazásban komplex mérnöki és kivitelezési szolgáltatásokat nyújtunk iparra specializáltan. Tágabban értelmezve generáltechnológiai épületgépészeti tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozunk, az ehhez tartozó erős árammal, automatikával és építészettel a tervezéstől az engedélyeztetésen át egészen a kivitelezésig.

Még bővebben kifejtve magát a tevékenységet több profilja is van a cégnek. Egyrészt ipari csarnokok „hatékony és okos” klimatizálását és technológiai elszívását, másrészt gyártósorok gépészeti és villamos kiszolgálását végezzük. Vagyis a sűrített levegő, hűtés-fűtés, víz, gőz, gáz rendszerek tervezésén, engedélyeztetésén és kivitelezésen felül a gyártósorok telepítését is megoldjuk.

A tevékenységünk harmadik pilléreként pedig hazai szinten gyakorlatilag egyedüliként textil légcsatornák gyártásával és fejlesztésével is foglalkozunk.”

Mondhatni adta magát a kérdés, hogy a fentebb taglalt szolgáltatás típusok melyik megbízói réteg számára jelentenek vonzó értékajánlatot:

„Azok az ipari, gyártó és termelő cégek jelentik számunkra a célcsoportot, akiknél folyamatos a gyártás és fejlesztés. Ipari multinacionális gyártó és termelő cégekkel dolgozunk tehát együtt, mint például székesfehérvári Denso, a Bridgestone, a Suzuki, az Ibiden Hungary, P&G.

Tipikusan a gyártók számára érdekes tehát az általunk kínált szolgáltatás. Nekik kiemelt hozzáadott értékkel bír, hogy a tervezést és a kivitelezést egyaránt vállaljuk. Rendkívül előnyös egy kézben tartani a projektek teljes menedzselését saját gépész és villamos-automatika mérnök gárdával, hiszen ezzel növelhető a hatékonyság és gyors reakció. Meglehetősen ritka egyébként a piacon ez a konstrukció, az ügyfeleink pedig kimondottan szeretik. 

Ami a csapat méretét illeti, 19-en vagyunk úgymond a törzsgárdán belül, emellett pedig mintegy 30-50 fős alvállalkozói réteg működik közre a projektek megvalósításában.”

Dánieltől a „miért indítottad a vállalkozást” kérdésre is egészen komplex, mélyenszántó választ kaptunk:

„Egyrészt szerettem volna önmegvalósítani. Másrészt mindenképp olyan céget akartam csinálni, amelyik értéket teremt és olyan szolgáltatást, illetve minőséget nyújt, ami a Nyugat-Európában is megállná a helyét.

Velem együtt a csapatban mindenki szeret alkotni. Élvezem tehát a munkát, elvégre fantasztikus dolog a semmiből megalkotni egy gyár épületgépészeti megoldásait.”

A Bizalmi Körön belül rendre hatékonyan működő tapasztalatmegosztás iránt Dániel részéről is egyértelműen megvan a kellő nyitottság és várakozás:

„Szívesen hallgatom meg sikeres emberek tapasztalatait és szeretek olyanoktól tanulni, akik tényleg elértek valamit. Foglalkoztatnak például olyan kérdések, hogy mások

  • miként tudták a vállalkozásukat automata működésre állítani, több szabadidőt nyerve ezáltal;
  • miként tudták a lehető legjobb ügyfeleket becsatornázni;
  • illetve miként építették fel az eredményesen működő sales folyamatot exportattal megtűzdelve?

Hiszek benne, hogy igazán akkor lehet értékes egy vállalat vagy termék, ha exportra tud termelni. Bennem mindig is volt egy ilyen vágy. Meggyőződésem szerint Japán, az Egyesült Államok vagy Németország a saját know-how és magas hozzáadott értékű gyártása miatt is tart ott, ahol.

Szerintem a magasszintű gyártás egy gazdaság fontos alapja, úgyhogy ennek a feladatait szerettem volna saját hatáskörben kifogástalanul csinálni. Nyilván ezen a téren is szívesen tanulok másoktól.”

Dániel az elmondása szerint a szabadidejében is előszeretettel keresi a fejlődés és tanulás lehetőségét, ahogyan az aktív kikapcsolódást is előnyben részesíti:

„A családommal töltött minőségi idő mellett nagyon szeretek teniszezni, motorozni és motorcsónakázni. Legutóbb Steve Jobs-ról olvastam egy kifejezetten érdekes könyvet.

Az eredményei és a munkássága helyett a könyv sokkal inkább azt fejtette ki, hogy mi vezetett az ő sikeréhez és a vele született zsenialitásának a kibontakozásához. Szeretem az ilyen típusú műveket, hiszen ebből is rengeteget lehet tanulni.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Szakértőként a szállítmányozás és a projektszállítmányozás területén

Csépán István személyében a nemzetközi szállítmányozás tapasztalt és sokat látott szakértőjét köszönthetjük itt a Bizalmi Körön belül. Nem sokat vártunk tehát a csatlakozását követően, igyekeztünk minél hamarabb elkészíteni róla, illetve az UTC Overseas Kft-ről az immáron megszokott bemutatkozó interjút.

„Általános szállítmányozással foglalkozunk, amit egyébként gyakran mosnak össze manapság a fuvarozással. Szállítmányozóként mi fuvarozó eszközzel nem rendelkezünk, vagyis közvetített szolgáltatással kereskedünk.

Egy-egy szállítás hatékony lebonyolítására tudunk versenyképes megoldást biztosítani, tehát a szállítás lebonyolításában működünk közre közvetítőként a feladó, a fuvarozó és a fogadó fél között.

Speciális szegmense a tevékenységünknek az úgynevezett projektszállítmányozás. Ez alatt túlméretes szállítmányokat segítünk biztonságosan és hatékonyan célba juttatni. Nagy gyártó sorok, erőművek és egyéb gépek szállításáról van szó.

Fontos, hogy – amikor csak lehetséges –  nem távolról menedzseljük ezeket a munkákat. Projektmenedzserrel és technikusokkal követjük a szállítmány útját, ami nem általános a piacon és hozzáadott értékkel bír.”

István mesélt nekünk a struktúráról és a működésük legfontosabb összetevőiről is:

„Egy amerikai cégcsoporthoz tartozunk, a magyarországi irodát még 2009-ben nyitottuk. A mindennapi működés keretei között fegyelmezetten figyelünk az embargós szabályok betartására, minden lokációban nem működhetünk közre a szállítások menedzselésében.

Mindezen felül a szállítmányozókra vonatkozó törvényi betartására is gondosan figyelünk. Elvégre magát az irodát is azzal a szellemiséggel indítottam el, hogy kifogástalan minőségű szolgáltatást biztosítsunk az ügyfeleinknek.

Fontos például, hogy a személyre szabott kiszolgálás nálunk tényleg nemcsak marketing szlogen. Igyekszünk könnyebbé tenni az ügyfeleink életét, ezért nálunk üzenetrögzítő és mesterséges intelligencia helyett élő ember társítható egy-egy telefonszám mellé, és igyekszünk minél gyorsabban hathatós választ adni a felmerülő kérdésekre.”

Ahogy István felvázolta nekünk a szakmai pályafutását, gyakorlatilag borítékolható volt, hogy előbb vagy utóbb ilyesfajta vállalkozást kell alapítania:

„Hajózási üzemmérnökként végeztem az első győri hajós évfolyam tagjaként, hogy aztán jó 30 hónapot hajózzak is a MAHART kötelékében. Ezalatt mélyebben sikerült megismernem a hajós áruszállítás gyakorlati oldalát.

Aztán dolgoztam a szállítmányozásban, mondhatni ezidőtájt tanultam meg igazán a szakma alapjait. A MAHART után a MASPED-nél, majd pedig közel 9 éven át a GE három különböző üzletágában sajátítottam el a döntéshozatal, az alvállalkozókkal való együttműködés menetét.

Az évek alatt számos területét láttam át és tapasztaltam meg a szakmának, ez pedig mind a mai napig hasznosítható tudást biztosít a számomra.

Ki kell emelnem még a projektszállítmányozás területét is, amit a szakmán belül rendre a fiataloknak adnak oda.  Bonyolult ajánlatkérésekről és összetett kalkulációkról van szó, amit az ember vagy megszeret, vagy egy életre elkerül inkább.

Én olyannyira megszerettem, hogy a cégvezetés mellett ezt a szakterületet a mai napig művelem nagy ügyfelek bonyolult projektjeinél.”

István elmondása szerint a Bizalmi Körön belül szívesen vesz mindenféle tapasztalatot, tippet és tanácsot a növekedés témakörében:

„A növekedés témaköre jó ideje foglalkoztat bennünket is. A tevékenységünk jellegéből adódóan ugyanis növekednünk kell, részben pedig tulajdonosi elvárás is a jelenlegi 15 fős kapacitásunk kiterjesztése és bővítése.

Ez a fajta növekedési kényszer, illetve növekedési pályára állás sok kérdést vet fel bennem. Leginkább abból a megközelítésből, hogy miként tudjuk a folyamatokainkat a növekedési ütemhez illesztve menedzselni akár operatív, akár pénzügyi szempontból is.”

Természetesen most sem maradt ki a beszélgetésből a hobbi, szabadidő és feltöltődés témaköre sem:

„Gyermekkoromban falun éltem, így a fizikai aktivitás folyamatos jelleggel az életem szerves részét képezi. Néhány maratoni táv korábbi teljesítését követően a hosszú távú kerékpározás gyakori szabadidős elfoglaltság számomra.

Szintén a kikapcsolódás kedvelt forrásának számít a jóga, mert mentálisan és önfejlesztés szempontjából is feltölt, segít belülről építkezni. Elváltam, három csodás gyermekem van, velük is nagyon szeretek és igyekszek lehetőleg minél több minőségi időt tölteni.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


„Profit First” – avagy sokkal több, mint könyvelői szolgáltatás

Jászberényi Ivett, illetve az általa vezetett OPTITAX Számviteli Kft. remek példa arra, hogy a könyvelés területét tudatosan és tágabban értelmezve milyen komplex értékajánlatot lehet megalkotni az ügyfelek részére.

Többek között erről is beszélgettünk vele a bemutatkozó interjú keretei között, aminek az apropója az volt, hogy Ivett nemrégiben csatlakozott hozzánk a Bizalmi Kör vezetői csoportjába:

„Alapvetően könyvelés, bérszámfejtés, illetve adótanácsadás terén segítjük az ügyfeleinket, ezek a fő szolgáltatások. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy megbízható kapcsolataink vannak ügyvédekkel, munkajogászokkal, kintlévőségkezelőkkel, könyvvizsgálókkal és környezetvédelmi bevallással foglalkozó partnerünk is van.

Tehát ha felmerül az igény, akkor az alapfeladatok ellátásán túl a felsorolt területek mindegyikére tudunk olyan kiváló partnert ajánlani, akikkel régóta dolgozunk együtt.”

Sőt, szeptembertől még tovább bővül az igényelhető szolgáltatások köre:

“A „Profit First” rendszerrel és módszertannal, ami vállalkozóknak óriási segítség a hatékony pénzkezelési szokások kialakításában. Amerikai tanulmányom során elsajátított tananyag, minden vállalkozó számára segítséget nyújt abban, hogy bonyolult kimutatások nélkül, átlássák a vállalkozásuk pénzügyeit és azonnal pontos döntéselőkészítő információval rendelkezzenek. Ezzel elkerülve a cégben a fizetési nehézségeket. A módszertannal egy év alatt tökéletesíthető a cégen belüli pénzkezelés.

Talán a fentiekből is sejthető, hogy Ivették leginkább a tudatos és célorientált vállalkozókkal szeretnek és tudnak igazán eredményesen együtt dolgozni:

„Tíz fős irodai csapattal szolgáljuk ki az ügyfeleket, az 1999-es kezdés fényében több, mint húsz éve. Számunkra azok a tudatos cégvezetők jelentik az ideális célcsoportot, akik folyamatosan törekszenek a cégük strukturált és hatékony vezetése.

Akik igénylik a rendszeres konzultációkat, az általunk küldött kimutatásokat és fogékonyak a beszélgetéseink során elhangzottak alkalmazására. Tanácsadóként segítjük őket, de az eredményekhez szükség van a nyitottságukra is.”

A „hogy jött a vállalkozás ötlete” kérdésre Ivett nem éppen szokványos választ adott – mi nagyon szerettük a személyes sztorit:

„Anyukám fodrász üzletet vezetett, és a tervei szerint én vettem volna át az üzlet irányítását. Viszont már a gimnázium idején is pontosan tudtam, hogy nem szeretnék fodrászattal foglalkozni.

Irodai munkára vágytam, aminek a keretei között nyugodtan tehetem a dolgom. Szóval, a fodrász suli terveivel párhuzamosan kinéztem magamnak a könyvelést, ami borzasztóan megtetszett.”

Ivett elmondása szerint folyamatosan keresi a tanulás lehetőségét, és leginkább ez motiválta őt a Bizalmi Körhöz történő csatlakozás irányába is:

„Fontos törekednem a tanulásra, már csak a cégen belül megoldásra váró folyamatos kihívások miatt is. A megfelelő képességekkel rendelkező új kollégák megtalálása például folyamatosan jelen van egy fejlődő cég életében, továbbá a marketing területén is mindig akad új elsajátítani való.

Pongor-Juhász Attila coaching alkalmain több vállalkozó ismerősöm is pozitív dolgokat mesélt a Bizalmi Körről, ezzel párhuzamosan pedig az online tartalmak is megtetszettek. Számomra fontos az üzletemberek társasága, hiszen ebben a formában működhet a tapasztalatmegosztás.

A közvetlen környezetemben nincs olyan vállalkozó, aki úgy akar vállalkozni, mint ahogy én. A tanulás és a tapasztalatcsere motivált tehát a Bizalmi Kör irányába. A lazább programok helyett inkább ez vonz, de majd igyekszem nyitottan hozzáállni a kérdéshez.”

A fentiek alapján talán nem is annyira meglepő, hogy Ivett a szabadidejében is szívesen foglalkozik önfejlesztéssel, természetesen más elfoglaltságokkal együtt:

„Nagyon szeretek utazni és olvasni. Pongor-Juhász Attilánál tanulok most már ötödik éve, és ezalatt az idő alatt kiváló rendszereket építve tudtam előre lépni az önjáró vállalkozás irányába.

Ennek köszönhetően ma már szabadidőm is több akad, úgyhogy szerencsére a sportot is rendszeresen be tudom iktatni a programjaim közé.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!