Ki vagyok én az eredményeim nélkül?

A #könyörtelenMércék és az #elégJóvagyokság közti egyensúly

Ezúttal Bíró Bence Péter pszichológus vezet be minket a sémák világába. De mik azok a sémák? Önkéntelen tudati működésmódok, melyek meghatározzák döntési mintáinkat, hétköznapjainkat. És hogyan lehet felülírni őket? Önismereti munkával. És melyik az a bizonyos séma, ami még azoknál is működhet, akik kemény önismereti munkával elképesztő eredményeket értek el? Létezik ilyen? Igen. A neve: a hiperkritikusság sémája vagy „könyörtelen mérce”.

Bence előadásának kulcsszava az önbecsülés és az út, ami egy egészséges önbecsüléshez vezet. De hogyan kapcsolódik az önbecsülés témaköréhez a sémák területe? Ahhoz, hogy újra meg újra képesek legyünk felállni egy mélypont után, egészséges önbecsülésre van szükségünk (pontosabban erre és még sok egyéb támogató tényezőre, de ma maradjunk csak az önbecsülésnél). Az önbecsülésünket azonban kikezdhetik sémáink, gyermekkorban rögzült tudati működésmódjaink. Hogyan lehetünk olyan módon úrrá ezeken a sémákon, hogy a nap végére javuljon az életminőségünk? Hogyan segítheti elő életminőségünk javulását a múltunk feltérképezése és megértése?

Bíró Bence Péter 11 éve foglalkozik önismerettel, 7 éve egyéni és csoportos tanácsadással, eddig két kötete jelent meg és szakdolgozataihoz két, 100+ fő részvételével készült kutatást is végzett a témában.

A következőkben kifejezetten a sikeres emberek önbecsüléséről és ennek az önbecsülésnek karbantartásáról, karbantartásához nyújt segítséget, ad át egy csokorra való gondolatot és kérdést, melyeket használva könnyebben eljuthatunk saját válaszainkhoz.

„A „soha nem elég” egy biológiailag és pszichológiailag belénk kódolt működésmód, mondhatni észlelésbeli hiba. Amikor elfogynak a hibák, a megoldandó feladatok, az agy – mint megoldásorientált gépezet – továbbra is úgy és azt érzékeli, hogy újabb és újabb és újabb javítanivalója akad. Ennek a jelenségnek a neve: prevalencia indukált koncepció változás.”

A sématerápia, a sémákkal való dolgozás területe igen gazdagon dokumentált. A tudományos keresők nagyjából 8000 találatot dobnak ki, azaz a pszichológia egy igen magasan kutatott területéről beszélünk. 18 olyan sémáról tudunk ma, melyek életünk kibontakozását valami módon korlátozzák, de ezek közül csak egyet vizsgálunk meg közelebbről, méghozzá azt, amely a sikeres emberek életében legtöbbször megjelenik, mint akadályozó elem.

Hogyan működnek a sémák?

Gyakorlatilag a figyelmünket befolyásoló „szemüvegként”, melyet feltettünk, majd megfeledkeztünk róla. Amint egy séma működésbe lép, a figyelmünk már nem a teljes valóságot mutatja, csupán azt, amit a séma kiszorít, kiszel számunkra a valóságból. Esetenként pedig kifejezetten csak olyan dolgokat veszünk észre, melyek alátámasztják a sémánkat, a sémánk által agyunk, érzékelésünk felé közvetített valóság-verziót.

Hogyan épül fel és miként fejleszthető az önbizalom?

Az önbizalom szoros összefüggésben áll azzal, mennyire vagyunk elégedettek önmagunkkal. De mi határozza meg ezt az elégedettséget? A reális és az ideális énünk közti távolság.  Hogy miről beszélünk?

A reális én az az állapot, ahol jelenleg tartunk, amilyenek jelenleg vagyunk: így beszélek, így öltözöm, ilyen a stílusom, ezeket az eredményeket értem el eddig. Az ideális én pedig az, amit elvárok magamtól, amilyen lenni szeretnék. Minél nagyobb a távolság e kettő közt annál nagyobb lehet a belső motiváció, a haladásra. ez a pozitív verzió. Azonban ennek fonákja, hogy annál erősebb nyomásként is megélhetem ezt a távolságot. S ez már cseppet sem ideális.

Az önbizalom fejlesztésének egyik módja, hogy elkezdjük csökkenteni ezt a távolságot. De hogyan varázsolhatjuk ezt a bizonyos könyörtelen mércét könyörületesebbé? Vegyük végig, mit tudunk a hiperkritikusság sémájáról, ennek egészség- és környezetromboló hatásairól, hogyan ismerhetjük fel és hogyan léphetünk ki az általa generált körforgásból!

A célunk, hogy az ideális és a reális én közt feszülő motiváló térből kiindulva szabad választásunk legyen! Hogy szabadon és tudatosan dönthessük el, még többet akarunk elérni vagy képesek vagyunk azt mondani, elég jó az, ami épp van. A lényeg, hogy a döntésünk szabad választás eredménye legyen, ne pedig egy trigger hatására ösztönösen lefutó program végeredménye.

A hiperkritikusság sémája, azaz a „könyörtelen mérce”

Minél intenzívebben működik ez a séma, annál jelentősebb mértékben tapasztalhatjuk a kiégés tüneteit. Ezt támasztja alá Bence 250 fős kutatása is. De a kiégés mellett a „könyörtelen mérce” sémája még olyan tünetekért is felelőssé tehető, mint a migrénes fejfájás, az evészavarok kialakulása, a depresszió és úgy általában egy alacsonyabb életminőségen való működés. Jó hír, hogy egészen konkrét, számadatokkal alátámasztott kutatások igazolják, a séma megtörhető, az életminőségünk feljavítható akkor is, ha a hiperkritikusság ránk is jellemző. Ha csak 10%-nyit képesek vagyunk engedni, az általános jóllétünk 28%-kal nőhet a korábbi mérések szerint.

A séma kialakulása

A „könyörtelen mérce”, azaz a hiperkritikusság sémája jellemzően azoknál alakul ki, akikkel szemben igen magas elvárásokat támasztottak már kisgyermek korban, akik csak akkor kaptak figyelmet, ha kiemelkedőt produkáltak, akik azt tanulták meg, csak akkor okék és elfogadhatóak, ha ők a legjobbak. Ritkább esetben azoknál fedezhető fel ez a séma, akik számára szüleik olyan példát képviseltek, melyet ők maguk is minden áron el akarnak érni. Ezt a sémát, életmódszert aztán az agy rögzíti és felnőttkorban újra meg újra lejátsza. Gyerekként, ha csak a legjobb eredmények árán tudtuk megkapni a szeretetet, a séma segített, hisz meg tudtuk szerezni a túlélésünk feltételeit. Ami azonban gyerekként hasznos lehetett, az felnőttként korlátozóvá válhat. Gondoljunk csak bele: milyen jó volna megállni és csak élvezni, igazán kiélvezni a sikert, de mégsem vagyunk erre képesek, hiszen máris a következő lépésen gondolkodunk, az agyunk azon kattog, hogyan érhetnénk el a következő csúcsra.

A „könyörtelen mérce” séma felismerése

Akiknél működik a hiperkritikusság sémája, azok hajlamosabbak a versengésre és azon kaphatják magukat, hogy mindenben ők akarnak lenni, egyenesen nekik kell lenni a legjobbaknak. Ez az üzleti életben hasznos lehet, azonban mindennek ára van. Ha már a hobbink, sőt a családi életünk is szüntelen, könyörtelen versengés színtere, az az életminőségünk, sőt a környezetünk életminőségének rovására is mehet.

Segítő kérdések a séma felismeréséhez:

  • Saját teljesítményünket alábecsüljük, és csak azokat vesszük észre, akik nálunk előbbre tartanak?
  • Ha nem tudunk 100%-ot teljesíteni, azt érezzük, elbuktunk?
  • Ha 100%-ot teljesítettünk, azon tépelődünk, miért nem 120%-ot?!
  • Vegyük figyelembe a csökkenő hozadék elvét! (Minél többet teszünk adott folyamatba, egy pontig annál jobban növekszik az eredményességünk, azonban egy idő után csökkenni kezd.) Érdemes észrevenni, hogy akinek könyörtelen mércéi vannak, az ösztönösen általában abba az irányba halad, ahol a befektetés már nem eredményes, hanem egészségkárosító a munkája.

Segítség lehet még ez a történet is, ami egy dollármilliárdos szilíciumvölgyiről szól, aki azzal a problémával fordult a terapeutájához, hogy ő bizony semmit nem tett le az asztalra, miközben egykori alkotótársa mennyire sikeres és mekkora dolgokat ért el. Mikor a terapeuta megkérdezte a sikeres dollármilliárdost, ki volt ez a bizonyos társ, akihez ő méri magát, a válasz így hangzott: Elon Musk. Nos, ez a bad luck, rossz szerencse tipikus esete és illusztris példája az első segítő kérdésünknek: csak azokat vesszük észre, akik sikeresebbek nálunk, míg magunkat – akármilyen sikeresek is vagyunk – alábecsüljük?

Ebbe a hibába pedig annál hajlamosabbak lehetünk beleesni, minél sikeresebbek, eredményesebbek vagyunk. Minél nagyobbak a sikereink, annál távolabbra kerülhet tőlünk a vágyott elégedettség érzése, mert mindig csak egy még nagyobb cél lebeg a szemünk előtt, míg végül szinte képtelenek vagyunk leállni.

A sikeresség és a hiperkritikusság egészségkárosító oldala

A sikeres emberek körében nem ismeretlen az a félelem sem, miszerint a körülöttük lévők talán csak a sikereiket szeretik, az ő hátukon akarnak feljebb kapaszkodni. Ugyan elérték a vágyott eredményeket, megszerezték a vagyont, az élményeket, de kik is ők az eredményeik nélkül? Hol lehet meghúzni a határt? A válasz: a határ annál a pontnál húzódik, amelytől kezdve a fizikai, pszichés, érzelmi egészségünk sérül, kevésbé vagyunk képesek a boldogságra és legrosszabb esetben a környezetünk is nyomásként, folyamatos elvárásként éli meg kiterjesztett megfelelési, eredményességi kényszerünket.

Hogyan léphetünk ki a körforgásból?

Habár belülről ösztönösen természetesnek, magától értetődőnek tűnnek bizonyos megoldások, gondolatok, cselekvési utak, az érzés, hogy nekünk márpedig „csak” el kell jutnunk a következő szintre, hogy elégedettek, okék legyünk, érdemes az ilyen gondolatoknál megálljt parancsolni és megvizsgálni magunkat. Biztos, hogy ez szolgálja most is legjobban hosszútávú érdekeinket? Egészségünknek, magánéletünknek így tesszük a legjobbat? Sok üzletember példájához hasonlóan, még a példakép, Gerendai Károly családi élete, házassága bevallottan a Sziget fesztivál felépítésére ment rá, míg egy másik Forbes listás, nyugdíjas magyar milliárdos ezt a tanácsot adta Bíró Bence Péternek: „Ne rohanj el úgy az élet mellett, ahogyan én tettem.Mihamarabb tisztázzuk magunkban: mennyit ér meg nekünk a következő lépcső, a következő elérendő/vágyott siker?

Kulcsok, amiket mindenképp vigyünk magunkkal:

  • Ne hallgassunk mindig arra az ösztönös cselekvési ingerre, ami a „még többet” irányába lök bennünket!
  • Alakítsunk ki a teljesítményünktől független önbecsülést! „Akkor is értékes vagyok, ha a vállalkozásom épp nem szárnyal!”
  • Használjuk az „elég jó” kifejezést! Engedjük el azt a szemléletet, ami szerint csak a „kivételesen jó” az „elég jó”.

Ha megtaláljuk magunkban az „elég jó”-t, megtalálhatjuk azt a pontot, ameddig még megéri energiát fektetnünk a fejlődésbe!

  • Amikor elkezdünk dolgozni magunkon, sokszor azonosulunk a régi csomagjainkkal. Ha például érintett vagyok bármi módon a „könyörtelen mérce” sémában, amikor elkezdek önismerettel foglalkozni, beleeshetek abba a csapdába, hogy maximalista módon dolgozok azon, hogy ne legyek annyira maximalista…
  • Nem kell mindig és azonnal egyetérteni a gondolatainkkal, az érzéseinkkel! Kérdőjelezzük meg őket. Az gondolat mögött, hogy éjjel tizenegykor le kell ülnöm dolgozni, különben összedől a cégem, keressük meg az érzést! Mi az az érzés, érzet, ami ezt a gondolatot ültette az agyamba, ami elindította az automatikus, séma szerinti működést?
  • Kezdjünk el olyan eseményeket beilleszteni naptárunkba, melyek „csak” jól esnek. Ezek segítenek visszatölteni érzelmi, pszichés erőforrásainkat, így védhetjük magunkat a leghatékonyabban a kiégéstől! Adam Grant mondja: „Ha a szabadidőre időpazarlásként tekintünk, nem csak a mentális egészségünket károsítjuk, de rengeteg egyebet is. A produktivitáson kívül is van élet.

Honnan tudhatjuk, hogyha 10%-ot engedünk a hiperkritikus hozzáállásunkból, akkor az eredmény és nem megalkuvás? Egyrészt, az üzleti eredmények gyakran épp, hogy javulni szoktak a felszabaduló szellemi energia által. Másrészt, megfigyelhetjük, hogy a mi személyes életminőségünk javult-e a kísérlet eredményeként. Nincs általánosérvényű válasz, de mindenki kikísérletezheti, megéri-e számára az új életforma! Ebben egy szakember külső visszacsatolása hasznos segítség lehet.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


„Kellemes meglepetésként ért a bizalmi környezet, benne viszonylag sok építőiparban érdekelt vállalkozóval”

Pohl Ákossal sokan találkozhattatok már, mondjuk egy-egy Bizalmi Kör klubvacsora alkalmával. Vagy pedig a vele lefolytatott bemutatkozó interjú keretei között, amikor róla és a CEOS Kft. tevékenységéről kérdeztük egy blogbejegyzés erejéig.

Most pedig a Bizalmi Kör klubtagsággal kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük annak apropóján, hogy nemrégiben hosszabbított nálunk:

„Bő egy éve vagyok Bizalmi Kör klubtag, és kifejezetten jó tapasztalatokról tudok beszámolni. Még annak ellenére is, hogy a Covid-19 helyzet és a családi dolgok miatt nem jutottam el akár a golfozásra, akár a nagy születésnapi rendezvényre.

Ugyanakkor a klubvacsorák rendre kiválóak voltak. Külön hasznosnak találtam az érdekfeszítő és komoly hozzáadott értékkel bíró előadásokat, amelyek csak pluszt adtak az egyébként is remek társasághoz.”

Ákos külön kiemelte, hogy a számára abszolút releváns építőipari szférából is sok vállalkozóval találkozhatott a klubvacsorák alkalmával:

„Kellemes meglepetésként ért a bizalmi környezet, benne viszonylag sok építőiparban érdekelt vállalkozóval. Tartószerkezet-tervezéssel foglalkozó vállalkozást vezetve extra előnyként jelentkezett a hasonló területen érdekelt vállalkozó társasága.

Méghozzá olyan környezetben, ahol válogatott „normális” emberek vesznek körül, ahol bízhatunk egymásban. Szintén meglepetésként ért, hogy egyre többször futottam össze olyan klubtagokkal, akikkel egy kapcsolatépítő szervezetből már ismertük egymást.” 

Bár az első évben Ákos nem volt tagja egyik mesterelme csoportunknak sem, tagságának meghosszabbításakor úgy döntött, hogy ideje változtatni ezen a téren:

„Pozitívak voltak a tapasztalataim a klubvacsorákon, a mastermind alkalmakról pedig még több jót hallottam. Úgyhogy arra a döntésre jutottam a hosszabbításnál, hogy a mesterelme csoportot is vegyük bele úgymond a csomagba.

Merthogy egyértelműen jelentkezett annak a pozitív hozadéka, ahogy egy év leforgása alatt értékes kapcsolatok, itt-ott barátságok jöttek létre, jótékonyan hatva az üzlet alakulására. Szuper dolognak tartom ezt. 

Ha pedig már a bizalom mint kulcsszó felmerült, szeretném kiemelni azt a törődést és odafigyelést, amit Gangel Peti beletesz a csoportok mindegyikének dinamikájába. Számomra egyelőre az a benyomás, hogy ez neki inkább szól az értékteremtésről, mintsem a pénzről.”

Ráadásul a felsoroltakon túl Ákos még az önfejlesztés szempontjából is olyan extra lehetőséget talált a Bizalmi Körön belül, amit saját maga is hasznosítani tudott:

„Már első hallásra megtetszett Homor Fatima angol nyelvtanítós applikációja. Számomra ugyanis hozzáadott értéket jelent, hogy bárhol és bármikor foglalkozhassak a nyelvtanulás kérdésével.

Ezzel a megoldással pedig kellő hatékonysággal, ugyanakkor személyre szabottan lehet idegennyelveket tanulni. Gyanítom, hogy a Bizalmi Kör nélkül ezzel a lehetőséggel nem találkoztam volna.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


“Gondolkozz rendszerben!”

Matusz Balázs cégépítésről, rendszerszemléletről és megoldásokról. 

A Matusz-Vad alapítója és vezetője a náluk működő rendszerekről, ezeken belül is a tudástárukról és az ehhez kapcsolódó, ebből kinőtt folyamatokról beszélt, bemutatva saját működésükön keresztül, milyen pozitívumokat hozhat egy vállalkozás életébe, ha a vezetői képesek rendszerben gondolkodni, folyamatokat pedig pontosan deklarálni.

Mára a Matusz-Vad brand lényegében a megbízhatóság és a kiváló minőség szinonimája a húsiparban. A Matusz Balázs vezette vállalatnak 6000 – naponta náluk vásárló – partere, 5000 négyzetméternyi hűtőháza, videókontroll rendszere és szakmabeli (séfek és más vendéglátóiparban tevékenykedő szakemberek) értékesítői vannak. A cég az elmúlt időszakban megnyitotta a lakossági üzletágat, hogy a 2020-as válság alatt minél több munkahelyet óvhassanak meg és mára a webshopjuk forgalma termeli ki az összbevételük 32 százalékát, ami ebben az iparágban igen magas számnak számít. 

Rendszerben gondolkozni

A Matusz-Vad vezetője szerint a legnagyobb kihívás és egyben a leginkább megfontolandó topik a cégvezetők életében ma a rendszerszemléletű gondolkodás. Azt látja, a cégekben jelenlévő tudás elsősorban csak az ügyvezetők fejében létezik, akik ezt „szájhagyomány” útján próbálják továbbadni az igazgatókon keresztül. Azonban egy ilyen módszer viszonylag rövid időn belül félreértésekhez és ferdítésekhez vezet. Balázs azt mondja, igazán nagyot akkor léphetünk előre, amikor megkérünk valakit, hogy segítsen nekünk, majd amikor elkezdünk rendszereket építeni.

„A fejlődés gátja maga a vállalkozó”. Ezt úgy pontosítanám, hogy AZ a vállalkozó, aki nem tudja felépíteni a fejlődést garantáló rendszereket maga „alatt”. A one man show ugyanis nem működik. – Matusz Balázs

A rendszerek biztonságának fontosságáról

Balázs megoszt velünk egy rövid történetet arról, miért vannak az alapvetően győri székhelyű Matusz-Vadnak szerverei Frankfurtban és Amszterdamban és miért tartja fontosnak felhívni a figyelmet a felhőalapú rendszerek használatára.

Egyszer egy NAV-os úgy gondolta, hogy valamit meg kéne vizsgálni nálunk, mindezt pedig házkutatási paranccsal érkezve, az ajtó berúgásával látta jónak megtenni… (Itt fontos megjegyeznem, hogy soha, semmilyen ügyünk nem volt a hatóságokkal, teljesen fehéren dolgozunk, a könyvelésünk is tökéletesen működik.) Az ellenőr közölte, hogy márpedig viszi a számítógépeket, mire mondtam, hogy ebben az esetben nem fogunk tudni tovább dolgozni. Egyúttal arra is felhívtam a figyelmét, hogyha bármit ellenőrizni akar, akkor a szervereinket kéne átéznie, mert a rendszerünk nem a gépeken van. Erre mondta, hogy akkor elviszi a szervert. Mire én, hogy akkor nem csak Győrben, de egész Magyarországon le kell állnunk. Mivel épp a jó időben voltam a jó helyen, sikerült meggyőzni ezt az ellenőrt arról, hogy bármit kér, mi a rendelkezésére bocsátjuk, csak mondja meg, pontosan mire van szüksége. Mindazonáltal ijesztő belegondolni, hogyha nem vagyok jelen, akár az egész cégemet bedönthették volna. A kockázat óriási.

Azaz, ha több szerverünk van, azzal nem csak az adatainkat védjük, de a zavartalan működésünket is, abban az esetben, ha a hatóságokat nem érdekli, mekkora károkat okozhatnak. Akár pillanatok alatt tönkretehetnek egy céget egy olyan lépéssel, amit velünk szemben akart megvalósítani az említett ellenőr. Tehát javaslom a felhőalapú szervereket és levelezőrendszereket, mert ezek nagyobb garanciát adnak a vírusvédelmet illetően is.”

Bepillantás a színfalak mögé

Balázs az első, saját készítésű vállalatirányítási rendszer megírása óta már egy 9 főt számláló rendszerfejlesztői csoporttal dolgozik együtt. Azt mondja – több verzió végigpróbálása után –, a komplexitás biztosítása csak így, saját fejlesztői csapattal működik. Lássuk, milyen is belülről a Matusz-Vad rendszereinek felépítése!

  • Jelenleg egy APEX rendszert fejlesztenek, ennek segítségével képesek teljes mértékben lekövetni folyamataikat, valamint növelni hatékonyságukat.
  • Telesales rendszerük bejövő hívás alapján, azonnal azonosítja a vevőt. Értékesítési rendszerük igen aprólékosan került kidolgozásra. A sales folyamatokba számos motiváló elem is bekerült, ezen felül praktikusak és növekedést segítőek is egyben. Erre példa, hogy a kollégák magasabb jutalékot kapnak az ajánlásos eladásaik után. 
  1. Az adatvizualizácós rendszer

Ennek segítségével tájékozódhat a menedzsment és a teljes cég is. A Matusz-Vad rengeteg területe Power BI táblával került lefedésre, ami lehetőséget ad adott terület felelőseinek, munkatársainak arra, hogy a számukra releváns adatokat bármikor lehívhassák. A Power BI táblázatok alapján számos hasznos kimutatás készült már, melyek alapján a munkatársak hatékonyabban értékelhetik a terveket és eredményeket.

  • Egy Power BI táblázat segítségével gyorsan áttekinthető például a telesales aktivitás, akár kollégákra lebontva. Látható ezekből a táblákból, ki milyen mértékben használja ki a saleses kategóriákat, ez alapján mennyi jutalék jár neki adott hónapban és mindezt a kolléga maga is bármikor ellenőrizheti.
  • Nyomon követhető továbbá a kollégák értékesítési módszertana, tevékenysége, időbeosztása is. A Power BI táblákba bekerült adatok mindenki számára elérhetőek, így munkatársaink magukat is visszaellenőrizhetik bármikor. Ez az átláthatóság nagy segítséget jelent a fejlődésben, fejlesztésben, hiszen azonnal rálátunk az egyéni és rendszerszintű működésmódokra is, így lehetőségünk van a gyors és hatékony működésbeli hibák korrigálására.
  1. A projektmenedzsment rendszer

Ez az alrendszer az Asanaból indult, ennek mintájára fejlesztett saját projektmenedzsent rendszert Matusz Balázs csapata. Mint Balázs mondja, ahhoz, hogy egy ügyvezető átlássa a projekt jellegű folyamatokat, rengeteg információt kellene pörgetnie nap, mint nap. Ebben volt segítségére eleinte az Asana, amin keresztül kiadni és lekönyvelni is lehetett a feladatokat, valamint itt is fontos pont volt, hogy mindenki beleláthatott a rendszerbe és tájékozódhatott, valamint kommentelhette a feladatokat annak segítségével. Egy ilyen program megfelelő használatával egyfajta belsős „újság” keletkezik, amit nap végén a vezető csak átolvas. Végeredményben tehát az aktuális folyamatok és azok státusza áttekinthetőbb.

  1. A tudásbázis

Arra a kérdésre, hogyan is állt össze a Matusz-Vad tudásbázisa, Balázs azt a választ adja, hogy minden terület – különböző beosztásokban dolgozó – munkatársait megbízta egy feladatlista készítésével, mely az összes elvégzendő feladataikat tartalmazza. Ezekből a listákból állt végül össze egy „munkakör mátrix”, majd e mátrix alapján kezdték el kidolgozni az egyes feladatokhoz tartozó legjobb kivitelezési módokat. Az anyag szakmai lektorálását Balázs végezte, aki ezen a ponton azt is kiemeli, ezért is tartja rendkívül fontosnak, hogy időben indítsanak ilyen kaliberű folyamatokat a cégek. Ő, mint alapító, még tisztában van minden folyamattal, azaz átadhat egy satbil tudást egy ilyen precíz tudásbázison keresztül, de mint mondja, a fiától már nem várná el, hogy hasonló mélységben átlásson mindent.

  • „Fizikai felépítése”: a tudásbázisban az osztályokat és a hozzájuk tartozó leírásokat paragrafusszerűen találhatjuk.
  • A tudásbázis fejlesztéséhez, hatékonyságának elemzéséhez a Matusz-Vad egy folyamatmérnöki munkakört is nyitott
  • Hogy minél személyre és munkakörre szabottabb, valamint élményszerűbb lehessen, Balázs és csapata már dolgozik rajta, hogy tudásbázisuk ne csak leírásokból, hanem videós anyagokból is álljon, ezzel segítve vizuálisabb típusú kollégáikat.

A tudásbázis előnyei:

  • Ez az IGAZI rendszer, az a rendszer, ami óriási előnyöket hozott a Matusz-Vadnak.
  • A tudásbázis megkönnyíti a betanítási folyamatokat, mivel feladatleltár tartozik minden munkakörhöz, mely feladatleltárban pontos definíciók írják le adott terület folyamatait, ez pedig biztonságosabb és strukturáltabb.
  • A tudástárban fellelhetőek a szervezeti képzéshez tartozó vizsgák, vizsgakérdések (kvízjellegű feladatok), melyek megkönnyítik az évenkénti kötelező számonkérésen való részvételre való felkészülést.
    • A kötelező számonkérést azért vezették be a Matusz-Vadnál, mert azt tapasztalták, hogy a munkavállalók munkaköri leírásuknak csak bizonyos pontjait végzik, míg más pontok felett elsiklanak, így a tudásuk egy része passzívvá válik. A kötelező vizsgák bevezetésével a szükséges tudásanyag, tudásállomány frissen, aktívan tartását tűzte ki célul a vezetőség.
    • A számonkérés és az általa nyert információk a reklamációk kezelése során is igen hasznosnak bizonyultak, hiszen így könnyebben vizsgálható, hogy a probléma oka a rendszerben vagy adott kolléga munkavégzési folyamatában keresendő. Ha pedig ez az információ rendelkezésre áll, azonnal látható, hogy a feladatleíráson szükséges-e változtatni vagy a kollégát kell pótvizsgára küldeni.
  • Az egyes munkakörök leírása is a tudásbázis pontjaira alapul.

„Egy cég akkor tud igazán nagy lenni, ha folyamatai deklarálva vannak. Abban az esetben, ha nincsenek, a szóbeliség torzíthatja az információátadást, azaz csökkentheti a hatékonyságot és az eredményességet.”

Matusz Balázs


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Hogyan erősíthető a bizalom a digitális térben?

Hogyan építhető bizalom online? Milyen megközelítésmódot igényel a bizalom online térben történő erősítése? Illetve mi mindent nyerhetünk azzal, ha sikerül elsajátítanunk a bizalomépítés digitálisan is célravezető gyakorlatát?

Ezekről a kérdésekről beszélt nemrégiben a Bizalmi Kör klubtagjai előtt Dr. Rab Árpád, egyetemi docens és jövőkutató. Bár az ő elképesztő karizmáját és előadói varázsát nem egyszerű írott szövegen keresztül közvetíteni, az alábbiakban mégis összefoglaltuk az előadás leiratát.

A kultúra és a technológia közötti szoros összefüggés

A kultúra nem más, mint az emberi faj által a túlélés céljából választott stratégia. A technológia ennek a stratégiának egy hatékony eszköze. A technológiai evolúció mentén pedig időnként újra és újra programozzuk a társadalmat, a gazdaságot, az uralkodó világszemléletet.

A történelem során többször ment már végbe forradalmi változásokat előidéző technológiai innováció. Most is egy ilyesfajta váltás küszöbén állunk, hiszen a mesterséges intelligencia előretörése izgalmas kérdéseket generál.

Miközben mesterséges intelligencia nélkül képtelenség volna megoldani a növekvő népesség és a felgyorsult társadalom kihívásait, a digitális kultúra alapvető viselkedésmintákat is átformál. Ebbe a körbe tartozik a bizalom kérdése is.

Hogy működik a bizalom?

Miközben bizalom nélkül elképzelhetetlen a tartós boldogulás, ezzel együtt a bizalom működése meglepő változásokat mutat. Régen geo lokális alapon működött a bizalom, vagyis abban bíztunk, akit ismertünk.

Aztán az urbanizáció hatására külső validáció útján kezdtünk el bízni egy ismeretlenben. Ha például egy NAV ellenőr megmutatta az igazolványát, akkor elhittük, hogy jobban járunk a céges papírok megmutatásával.

Digitálisan viszont hiába is próbálnánk érzékszervekkel validálni a másik fél hitelességét. Újfajta megközelítésre és gondolkodásra van tehát szükség.

Ma már az információs írástudás önmagában nem elég

Mellette az online bizalmi írástudásra /röviden OBI/ ugyanúgy szükség van a tartós eredményekhez. Az online térben való érvényesüléshez több kell a „mi a feladat”, „mi hiányzik nekem”, „mire van szükségem” tényezők tűpontos megfogalmazásánál.

Miközben a digitális tér a túlélésünk kulcsa, ez a környezet teljesen szembe megy a bizalom megszokott működésével. Üzleti környezetben pláne fokozottan nehéz dolog a bizalom alkalmazása, felvetve olyan kérdéseket, minthogy

  • kivel dolgozzunk együtt?
  • miként válasszunk üzleti partnert?
  • miért bízhatok a másik félben?

Milyen úton és módon építhető a bizalom digitálisan?

Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy digitálisan is erősíthető a bizalom. Persze másfajta megközelítést kíván, sokkal inkább a rendelkezésre álló adatokra építve.

Tudni kell, hogy ma már az internet tartalmának kb. 30%-át gépek írják, 40%-át pedig gépek olvassák. Marketing szempontból például nem árt felkészülni arra a feladatra, hogy a jövőben robotoknak kell majd eladni a termékünket vagy szolgáltatásunkat.

Márpedig egy algoritmus szemszögéből sokkal inkább adatokra támaszkodva erősödhet a bizalom szintje, mintsem bármiféle érzékszervi validáció által.

A következő pillérekre alapozva erősíthető online a bizalom

Idő, algoritmusok és hálózatok. Ezek azok a betonbiztos pillérek, amelyekre alapozva eredményesen építhető majd online a bizalom az előttünk álló években. Az idő a kulcstényező, hiszen már most is az idő körül forog minden.

A megfelelő időben, a megfelelő embert megszólítani, ez a mesterséges intelligencia komoly kihívása. Ez lesz a következő 10 év nagy játszmája és aki bizalmi környezetet képes teremteni, rendkívül sokat nyerhet.

Persze ne higgyük, hogy a feladat könnyű lesz. A digitális kultúra ugyanis rombolja a bizalmat, ettől annyira nehéz érvényesülni a digitális térben. Ideje tehát paradigmát váltani és alkalmazkodni az online tér kihívásaihoz.

Már csak annak a tényét felismerve is, hogy a digitális bizalom működteti a társadalmat.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


A lelki-szellemi-testi egyensúly helyreállítása – mellékhatásként a testzsír csökkentésével

Megszüntetni a túlsúlyhoz vezető valódi okokat, majd pedig a testi-lelki egyensúly megteremtésén keresztül tartós megoldást kínálni rá: Kasek Roland leginkább ebben működik együtt a túlhajszolt és sokszor kevésbé egészségtudatos életmódot folytató cégvezetőkkel, nemrégiben pedig a Bizalmi Kör vezetői klubjához is csatlakozott.

A vele folytatott bemutatkozó interjú leiratában a miértjeiről, illetve az általa kidolgozott MINDiet nevű rendszer lényegéről olvashattok:

„Alapvetően a fenntartható teljesítmény objektív eredményekben mért fejlesztésére, illetve a mentális egészség megőrzésére irányul maga a módszer. A kulcskérdés persze az, hogyan is válik mindez fenntarthatóvá.

A vezetési tanácsadó és pszichológus múltam miatt többnyire cégvezetők fordulnak hozzám, illetve a csapatomhoz. Ideális esetben még időben, megelőző céllal el tudjuk kezdeni a közös munkát, de sokszor már orvosi utasításra keresnek meg az ügyfeleim.

A MINDiet a túlsúly valódi okainak a megszüntetésére irányul, a múltbeli problémák feltárása helyett a jövőbeli célok elérésére összpontosítva. A mentális egyensúly megőrzésének érdekében személyes konzultációk, szakmai és ismeretterjesztő előadások, illetve 4-8 fős workshopok keretei között is az önismeret, az önreflexió és az egyensúly elérésére és megtartására helyezzük a hangsúlyt.”

Roland elmondása szerint a tudatosan fejlesztett és precíz módszertan fundamentumait alapul véve, az ügyfeleket kiszolgáló csapat bővítése sem megy egyik napról a másikra:

„Idén még egyedül szolgálom ki a hozzám fordulókat. Jövőre lesz egy nagyobb mérföldkő, amikor a közel négy éves komplex képzési program sikeres lezárásával, három fővel bővül majd a tanácsadói csapatunk. A „futószalag típusú kiszolgálás” helyett sokkal inkább a minőségi együttműködésen marad a hangsúly, ezért nálunk négynapos a munkahét, és mindenkinek legfeljebb 3 ügyfele lehet naponta. A minőségi követelmény másik jellemzője, hogy mi objektív változókban – például a testzsír-százalék és az anyagcsere-életkor csökkenése – mérjük a közös munka eredményeit, a különböző gyógyszerek orvos által javasolt elhagyása pedig rendszerint járulékos, de annál örömtelibb mérföldkőnek számít.”

A pszichológusi praxis, illetve a vezetési tanácsadó tapasztalat vezetett végül a MINDiet rendszer létrejöttéhez, legalábbis Roland erről mesélt nekünk:

„Pszichológusként és vezetési tanácsadóként dolgozva is mindig az ügyfelek részéről felém érkező igényekhez igazítottam az általam nyújtott szolgáltatás fejlesztési irányát.

Egy idő után egyre több lett az olyan konkrét kérésekből, minthogy valaki szeretett volna vállalati folyamatainak rendezését követően saját egészségével, magánéletével is foglalkozni. Köztudott, hogyha valaki reggel az ágyból „bal lábbal” felkelve nem érzi jól magát, annak az egész napja nem lesz kellően hatékony. Túlsúly esetében gyakori az alvászavar, és ha ehhez hozzátesszük a látványt, ami a tükörben fogad, vagy a félelmet, ami az egészségtelen életmód következményei miatt válik jellemzővé, ügyfeleink egy részének beszámolója alapján borítékolható a folyamatos önmarcangolás.

Az önbecsülés és az önértékelés zavara az rányomja a bélyegét a vezetői teljesítményre is, ezért ez innentől a nyilvánvaló egészségügyi vonatkozásokon túl, felfogható HR-stratégiai kérdésként is. Mivel vezetőfejlesztésben és a fenntartható teljesítmény növelésében egyébként is volt releváns tapasztalatom, így könnyebben megtaláltam a kézenfekvő módszertant, amit elkezdtem tovább fejleszteni.

Főleg nemzetközi kutatások naprakész eredményeit vettem alapul és közben folyamatosan elemeztem, merre lehetne fejleszteni, szakmailag minél tudatosabban alakítani magát a módszertant. Minden a lelki egyensúly visszaállítása felé mutatott, hiszen amikor valaki lelkileg billen ki az egyensúlyi állapotból, abból fakad a legtöbb pótcselekvés.

Már csak a tevékenység jellege miatt is érdekes kérdés volt, hogy a Covid-19 helyzet miként formálta át az ügyfelekkel való együttműködés dinamikáját:

„Az egyik kollégám számolt be róla múlt évben a Kutatók Éjszakáján, hogy az emberek nagyjából másfél kilót híztak havonta a karantén ideje alatt az addig közölt kutatási eredmények alapján, ami egyrészt teljesen érthető, másrészt riasztó is. Nem volt egyszerű kezelni azt a fajta bizonytalanságot, hogy egyszerűen nem tudtuk, mi következik, és emiatt sokan az instant boldogság-pótlékok felé fordultak, miközben tiltólistára került minden szervezett mozgásforma. Teljesen érthető, hogy az otthonról dolgozó, lakásába zártan ülve-fekve élő, a legtöbb sportolási lehetőségről letiltott és állandó félelemben tartott lakosság hízásnak indult. A hízás, túlsúly azonban csak egy tünet: a lélektani változást célzó beavatkozással az okát tudjuk megszüntetni, és „magától” elmúlik. 

A kezdeti korlátozások nálunk is komoly kiesést okoztak, és amikor már biztosan tudtuk, hogy a lezárások miatt előre kell menekülnünk, a külföldi terjeszkedés miatt már 80%-ban előkészített online programunk fejlesztésével folytattuk. Az ügyfelekkel folytatott munka kereteit sikerült teljes egészében átállítanunk online működésre. Ehhez úgy kellett átdolgozni a gyakorlatsorokat, hogy a korábbi eredményeinket és kereteinket megőrizzük. A lényeg, hogy az ügyfeleink azt érzékelik és tapasztalják, hogy a módszer ugyanolyan eredményesen működik. Mostanra a programok egy részét – főleg a távolabb lakó vagy elfoglaltabb ügyfelek esetében – már online végezzük. Jellemző így is a heti 1 kilogramm átlagos testzsír-csökkenés, miközben jókat esznek, nyugodtan alszanak, egyre energikusabbak, és az életmódjukon kívül gyakran az életük többi területét is rendezik.

Az ingadozás persze normális és elképzelhető, hogy egy-egy születésnap vagy családi ünnep miatt átmenetileg lassul a folyamat, azonban a tapasztalat alapján az ügyfeleink nagy része a nehezített pályán is képes fegyelmezett, egészségtudatos magatartásra korábbi szokásaihoz képest.”

Végül szokás szerint a szabadidő, feltöltődés és kikapcsolódás kedvelt módjairól kérdeztük Rolandot:

„Az ügyfelekkel folytatott munka egyik érdekessége, hogy a sikereik feltöltenek, és a doktori tanulmányaimat is nagyon élvezem, ezért szinte figyelmeztetnem kell időnként magamat, hogy ideje pár nap szervezett kikapcsolódásnak. Olyankor szeretek vízparton lenni baráti körben, és gyakran előkerül a bogrács vagy a sütőrács is.

A másik kedvelt elfoglaltságom a hosszútávfutás. Egy-egy maratont teljesíteni szoktam évente, a felkészülés idején pedig félmaratonok és rövidebb távú futóversenyek jelentik a testi-lelki feltöltődés forrását.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Kiszervezett logisztika, avagy automatizált lehetőség a skálázható növekedéshez webshopoknak

Csereklyei Bálint személyében jó eséllyel a legfiatalabb Bizalmi Kör klubtagok egyikét tudhatjuk magunk között. Persze Bálint életkoránál jóval izgalmasabb az innovatív terület, amelyen az általa vezetett iLogistic Kft. meghatározó szerepet tölt be.

Már csak a kiszervezett webshop logisztika hozzáadott értékének megismerése miatt is érdemes elolvasnotok a vele készített bemutatkozó interjú leiratát:

 „Magyarország egyik első webáruház logisztikával foglalkozó cégeként egy viszonylag innovatív területtel foglalkozunk és vagyunk, meghatározó szereplője a piacnak. A kiszervezett webshop logisztika pedig már csak a webáruházak meredek felfutása miatt is izgalmas a terület.

Az ő növekedésük tőlünk is egyre komplexebb szolgáltatást követel. A kiszervezett webshop logisztika egyre népszerűbb megoldásnak számít, vagyis egyre több érdeklődő érkezik hozzánk és ma már nem kell elmagyarázni a hozzáadott értékét sem.

Mostanra több mint 7 ezer négyzetméteren raktározunk, és 45 fő dolgozik a cégnél főállásban, mondhatni jól prosperálunk.”

Az interjú során külön belementünk a kiszervezett webshop logisztika előnyeibe és hasznosságába, természetesen főként megbízói oldalról:

„Kényelmi megoldást kínálunk a webshopoknak, ami egyúttal a költségcsökkentésre is lehetőséget biztosít. Vagyis átvesszük tőlük a teljes árukezeléssel kapcsolatos feladatkört.

A beszállítók eleve hozzánk szállítják be az árut, és a készletkezelést is mi végezzük. Első körben mi kezeljük a rendeléseket, akár adminisztratív oldalról is. Majd a raktárunkban összegyűjtjük a termékeket, megoldjuk a csomagolást, majd a kézbesítésre váró csomagokat átadjuk a futárszolgálatoknak.

Nagyjából 8-10 futárcéggel vagyunk szerződve és a napi feladott csomagszámunk nagyjából 3 ezer. Ez stabil alku alapot jelent nekünk a futárcégeknél és doboz gyártóknál. Átlagosan 50-60%-kal a piaci árak alatt kapjuk meg a belföldi szállítási szolgáltatásokat és a csomagoló anyagokat. Mivel nem ezen akarunk keresni, ezt a partnereink rendelkezésére bocsátjuk.

Ezen felül forgalomfüggetlen aznapos összekészítést és feladást, illetve másnapi kiszállítást kapnak tőlünk. A skálázható növekedésre adunk lehetőséget automatizált módon, rengeteg feladatot megoldva helyettük.”

Bálint elmondása szerint az értékesítés területén van igazán elemében, de az ILogistic Kft. életében egymást követő események végül a cégvezetői és tulajdonosi pozíció felé kormányozták:

„Már az egyetem alatt is az értékesítés területén szereztem tapasztalatot, és értékesítőként kezdtem annak idején a vállalkozásban is dolgozni. Mondhatni családi cégként indultunk még 2016-ban, amikor az egyik tulajdonos édesapám volt.

Akkoriban még gyerekcipőben járt a fulfillment iparága.  De aztán folyamatos jelleggel kezdtek szaporodni az érdeklődők, és mi is tudatosan dolgozunk a megjelenésünk erősítésén. Ezzel párhuzamosan pedig a cégvezetésre is felkértek.

Édesapám időközben kiszállt úgymond a cégből, részemről pedig nem volt meg az a bizonyos összhang a másik tulajdonossal. Úgyhogy tettem egy vételi ajánlatot, és egy éven át tartó procedúra végén 2020. májusában 100%-ban megvásároltam a céget.

Időközben jött a Covid-19 helyzet, aminek az utóhatása olyan növekedést adott nekünk, hogy a cég megvásárlása borzasztóan jó döntésnek bizonyult.”

A beszélgetés során kitértünk Bálint feladataira, illetve az általa vallott vezetési elvekre. Örömteli volt hallani, ahogy a bizalom kérdéséről gondolkodik:

„Leginkább az ügyvezetői feladatkört látom el. Az a típusú vezető vagyok, aki dolgozik, mint a güzü. Napi 12-14 órát dolgozom alsó hangon, persze igyekszem delegálni a feladataim egy részét.

Mivel intenzív növekedésben vagyunk, ez sok munkát és energiát követel nemcsak tőlem, hanem a munkatársaimtól is. Szerencsére egy nagyon összetartó, fiatalos, lendületes a csapatot sikerült összerakni, remekül tudunk együttműködni.

Nálam alapvető vezetői hozzáállás, hogy mindenkinek bizalmat szavazok a cégen belül, ők pedig ezt rendszerint meghálálják. Meggyőződésem ugyanis, hogy a bizalmatlanság csak bizalmatlanságot szül mindkét oldalról.”

Szóba kerültek a távlati célok is, akár személyes, akár céges vonatkozásban:

„Most nem hiszem, hogy találnék olyan szektort vagy vállalkozást, ami kedvezőbb lenne vagy gyorsabb növekedést ígérne. Egyszerűen remek a piac, komoly növekedési potenciál rejlik a területben, persze nem feltétlenül innen akarok majd nyugdíjba menni.

Jelenleg a szolgáltatásunk iránti élénk keresletet próbáljuk lekövetni tőkével. Mivel nálunk nincs tőkebefektetés, ezért nem is annyira egyszerű feladat tőkével és kapacitással kiszolgálni az igényeket. A cél az, hogy tartsuk az ütemet és ne kelljen a szolgálatásunk iránt érdeklődő ügyfélnek nemet mondanunk.

A hosszútávú célok jegyében a normál logisztikai folyamatok mellett a szoftverünk fejlesztésén dolgozunk épp. Illetve nemrégiben nyitottunk személyes átvételi pontot Budapesten, aznapi átvételi lehetőséget biztosítva a partnereinknek.

A későbbiekben a nemzetközi piacra is szeretnénk kilépni, elsőként Szlovákia lehet a cél.”

Szerencsére Bálint életében a napi 12-14 óra munka mellett is jut idő a feltöltődésre és kikapcsolódásra:

„Szeretek minden olyan elfoglaltságot, ami szabadban végezhető. Kedvelem a sportokat, például cégen belül is rendszeres a foci. De egy hamisítatlan pecázásra, vitorlázásra, golfozásra, vagy akárcsak egy kirándulásra is szívesen vevő vagyok.

Mindezek mellett nagyjából egy hónapja apuka lettem. Kicsit megváltoztak a preferenciák, de számomra ez is a kedvelt szabadidős tevékenységek közé sorolandó.”


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Miért éri meg podcast csatornát indítani, és hogyan lehet jól csinálni? 5 tipp a minőségi tartalomért!

Amerikában évek óta hódít a podcast műfaja, Magyarországon szélesebb körben 2020-ban terjedt el. A népszerűsége nem véletlen: a tematikus csatornák abban különböznek más online felülettől, hogy itt hatékonyabban működik a tudás átadása, az értékek megteremtése és közvetítése a közönség felé. Egy színvonalas podcast csatorna ezt a célt tartja szem előtt, a beszélgetéseket pedig minőségi eszközként használja hozzá. 

De mi számít értéknek? Ezt kérdezi Csorba Anita meghívott vendégeitől a 2020-ban létrehozott podcast csatornáján, ahol üzleti sikerekről, kudarcokról, kihívásokról és szemléletmódról beszélget a vendégeivel. A tapasztalat megosztása a szakmai berkekben már évek óta felismert érték. Ez a Bizalmi Kör egyik alapköve is, így nem véletlen, hogy az Anita által meghívott tagok, mint Markovich Béla, Banga Ildikó, Nemess Viktor, Juhász Attila, Semsei Rudolf, Balogh Petya és Gangel Péter, tökéletesen példázzák, hogy az értékadás kiválóan működik egy podcast csatornán is. A munka mellett a magánélet is bőven profitálhat abból, ha csatorna működtetésére adjuk a fejünket: A Nők az úton podcast csatornán Anita és alapítótársa, Szlafkai Éva a nőkhöz szól – fejlesztve az önbizalmukat, szélesítve a látásmódjukat – ehhez pedig szakértők tudása, és az alapítók saját tapasztalatai járulnak hozzá. 

Hogyan lehet ezt jól csinálni? Az Inspirációk Médiánál évek óta foglalkozunk professzionális tartalomgyártással, most pedig 5 olyan tippet adunk nektek, amivel közelebb kerültök a színvonalas podcast csatorna létrehozásához és működtetéséhez. 

1. Legyen határozott célod, és azt ne veszítsd szem elől!

Első lépés: tedd fel magadnak a kérdést, miért szeretnél podcast csatornát indítani, mi az, amit át szeretnél adni a közönségednek, és ezek fényében mi lesz a csatornád témája. Ez legyen nagyon konkrét, hiszen ehhez fogod igazítani a felvételek rendszerességét, a megjelenési felületeket, valamint a meghívott vendégeid névsorát. Készülj arra is, hogy akiket felkérsz majd beszélgetésre, tudni szeretnék majd, milyen téma mentén zajlik a beszélgetés – így legyen előtted mindig pár mondatban, ami szépen összefoglalja azt, mi vár rá a felvétel alatt. A célodat pedig ne felejtsd el a sokadik adás után sem, és tarts ki határozottan mellette: így lehetsz csak hiteles a csatornádon. 

2. Stratégiában gondolkozz!

Egy minőségi podcast messze nem merül ki annyiban, hogy beszélgettek egy jót – komoly tervezés előzi meg, utána pedig célba kell juttatni az üzenetet. A cél megfogalmazása és a téma meghatározása után készíts vendéglistát, tervezz be felvételi időpontokat. Amennyiben kedvező választ kaptál a felkért személytől, alaposan készülj fel a szakmai életéből – tudd meg, hogy mit csinál most, és mit csinált az elmúlt években, írj fel hozzá kérdéseket, amire kíváncsi vagy vele kapcsolatban, legyen egy rövid bemutatkozója, amivel felvezeted a beszélgetést. A felvétel után kommunikáld a megfelelő platformokon a csatornádat és az aktuális beszélgetést, kitérve arra, miért érdemes meghallgatnia a közönségednek ezt az adást. A tennivalóid listája igen hosszú, amíg a cél meghatározástól idáig jutsz – ezért legyen stratégiai terved, és minden pontot jegyezz fel. Ha többen dolgoztok, legyen minden feladatnak kijelölt felelőse – így biztosan nem marad ki egyetlen tétel sem a listán. 

3. Teremts ideális (technikai) hátteret

A beszélgetéshez kell egy nyugodt, kellemes környezet, a hangot pedig rögzíteni kell – így minden értelemben ideális hátteret kell ehhez teremtened. Ma már rendelkezésre állnak könnyen kezelhető eszközök – mint csíptetős mikrofonok, vagy különböző alkalmazások -, az már teljesen egyéni, hogy kinek melyik esik jobban kézre. Amire viszont figyelned kell: ha eddig nem volt tapasztalatod ilyen eszközökkel, mindenképpen készíts próbaadást, és hallgasd vissza. A vendég már úgy érkezzen, hogy tökéletesen felkészült vagy – egy olyan helyen, ahol biztosan nem zavarja meg senki a felvételt. 

4. Építs közösséget – és mindenki kapjon valamit

Ideális esetben a tökéletes win-win helyzetet teremti meg egy ilyen beszélgetés – te közelebb kerülsz vele a célodhoz, a vendéged pedig eljuttathatja a közönséghez az ő gondolatait, üzenetét. Fontos, hogy ez mindig megvalósuljon: minden résztvevőnek azt kell éreznie, hogy nem csak adott, de kapott is valamit. A podcast csatorna működtetése alatt olyan közösséget építhetsz ki, akikkel nem csak megvitathatod a számodra fontos témákat, de később, a szakmai életetekben is egymás segítségére lehettek. 

5. Szeresd a rendszert – mert mások is szeretik 

Milyen gyakorisággal érdemes felvételt közzé tenni? Nincs rá egységes recept, a hangsúly egyedül a rendszerességen van. Ha csak havonta egyszer van lehetőséged egy ilyen beszélgetésre, bőven elég lehet – de akkor ehhez tartsd magad. Nincs rosszabb egy csalódott feliratkozónál, aki várja a beszélgetést, és nem kap semmit. Őt jó eséllyel veszíted el, mint hallgatódat – ezután pedig nehéz visszaszerezni a szimpátiát. 

+ 1 Kinek ajánlanánk, hogy podcast csatornát indítson? 

Mindenkinek, akinek VALÓBAN a vágya, aki nyomot szeretne hagyni, akinek vannak értékes gondolatai, amit szeretne átadni másoknak.

Minden más tanulható.

Ha további kérdésed merül fel online stratégiával és tartalomgyártással kapcsolatban, vagy szakmai segítséget szeretnél podcast csatornád létrehozásához, keress bátran minket: anita@csorbaanita.hu


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Győzz meg és uralkodj! – dr. Újszászi Bogár László (VIDEÓ)

Hogy működik az emberi agy döntésekért felelős mechanizmusa? Mi alapján lehet erre a rendszerre a kívánt hatást gyakorolni? Illetve milyen technikákkal és módszerekkel érhetjük el, hogy mások hitelesnek, meggyőzőnek találjanak minket?

Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Business Talks Könyv rovatában Dr. Újszászi Bogár Lászlóval, meggyőzés- és befolyásolástechnikai szakértővel.

Hogyan is működik az emberi agy, amikor döntéseket kell hoznunk?

Fontos tudni a döntéshozatali mechanizmusokkal kapcsolatban, hogy legyen szó gyakorlatilag bármilyen döntésről azt az agyunk szinte biztosan egyszerűsíteni fog. Ennek oka, hogy a gondolkodás kognitív folyamatként glükózt von el a szervezettől.

Mindezt érzékelve az agyban rögtön sürgető reakció kapcsol be abból az okból, hogy a glükóz hasznosítására a későbbiekben még szükség lehet. Érdekes például annak a 2017-es kutatásnak az eredménye, aminek alapján termékek között válogatva az agynak ugyanaz az a rész aktív, ami a fájdalomérzetnél is.

A lényeg tehát, az agyunk nem akarja, hogy gondolkodjunk. Éppen ezért a korábbi közvetlen vagy közvetett tapasztalatok alapján rendszert hoz létre, és ezen rendszer szerint törekszik döntést hozni.

Miről szól a „Győzz meg és uralkodj!” című könyv?

A könyv apropóját egy kifejezetten érdekfeszítő kutatás szolgáltatta. Ha az emberi agy minden egyes döntéshozatalnál egyszerűsít, ezt a rendszert pedig nemcsak leírni sikerül, hanem egy vállalat értékesítésére szabható, akkor kiszámítható-e a másik fél gondolkodási mechanizmusa?

Ebből persze adódik a következő kérdés, hogy a másik fél gondolkodásmódjának ismeretében lehet-e az ő döntéseit irányítani?

A „Győzz meg és uralkodj!” leginkább a személyes kapcsolatok és eladások környezetében hasznosítható akár üzleti, akár magánéleti fronton. Nemcsak a meggyőzés és befolyásolás területén szolgál értékes tanulságokkal, hanem segít annak a megértésében, hogyan is működik az emberi elme.

Akár almát akarunk például eladni, a feleségünket szeretnénk meggyőzni egy mozifilm megtekintéséről vagy HR-esként egy munkakört szeretnénk eladni az érdeklődőknek, gyakorlatilag ugyanolyan rendszer mentén tudunk befolyást gyakorolni a másik félre.

Mielőtt a termékünk mellett szóló érvek felsorolásába kezdenénk…

Fontos tudni, hogy az egyszerűsítésre törekvő emberi agy elsőként a korábban tapasztalt hatások alapján fog mérlegelni. Vagyis először azt kell megtudnunk, hogy a fogadó felet milyen hatások érték korábban a termékünk / szolgáltatásunk kontextusában.

Állásinterjúnál például kezdhetünk a „mi ragadta meg a figyelmét az álláshirdetésben?” kérdéssel, megismerve ezáltal döntés befolyásoló tényezőjének számító „nyomógombot”.

Ez annál is fontosabb, mivel az érvek felsorolása a hármas számig növeli a szimpátia indexet, négynél megáll a folyamat, hat érvnél pedig egyenesen az undor lesz a válasz reakció. Ha a legerősebb érvet szeretnénk tehát megtudni, akkor tegyünk fel erre vonatkozó kérdést, majd építsük erre a mondandónkat.

A látszólagos érdek ellen érvelés hatékony technikája

Nem árt tudni, hogyha a másik fél észreveszi az általunk elmondottak mögött húzódó önös érdeket, akkor az elméjében csökkenni fog a bizalomérzetért felelős oxitocin szintje. Magyarul kevésbé leszünk szimpatikusak.

Célszerű tehát csavarni egyet a dolgon, és bevetni a látszólagos érdek ellen érvelés technikáját. HR-esként elmondhatjuk például, hogy kinek nem ajánlott a szóban forgó pozíció, majd tegyünk fel erre vonatkozó kérdéseket, növelve ezáltal a szimpátiát a saját irányunkba.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Business Burnout Biblia – a kiégés felismerése és hatékony kezelése vállalkozóként – VIDEÓ

Egyre csak romló üzleti kapcsolatok, folyamatosan csökkenő teljesítmény, testi és lelki megbetegedésekkel fűszerezve. A kiégés borzasztóan veszélyes jelenség ránk, vállalkozókra nézve.

Ugyanakkor Bíró Bence Péter könyve, a Business Burnout Biblia hatékony segítséget jelenthet a kiégés időben történő felismeréséhez, illetve az eredményes kezeléséhez. Magával a szerzővel beszélgettünk a kiégésről a Bizalmi Kör – Business Talks Könyvajánló rovatában.

Milyen tünetei vannak a kiégésnek, miről lehet egyáltalán felismerni?

Különösen azon vállalkozóknál nehéz időben felismerni a kiégést, akik alapvetően szeretik azt, amit csinálnak. Vagyis egyszerre sok dologban vannak benne, szívük-lelkük beleadják a vállalkozói tevékenységbe, és alapvetően nem okoz gondot a fokozott tempó.

Ugyanakkor be kell azt ismerni, hogy mindenkinél véges a kapacitás. Egy idő után borítékolhatóan jönni fognak azok a testi vagy lelki tünetek, amelyekkel egész egyszerűen foglalkozni kell.

Intő jel például, amikor az átmenetinek gondolt kimerültség sehogy nem múlik el, miközben többször felejtünk dolgokat. A sokasodó hibák a teljesítmény csökkenése pedig akár cinizmussal is társulhat, ha a kiégés már előrehaladott állapotban van.

A munka iránt érzett korábbi töretlen lelkesedés fokozatosan eltűnik, és bénító „nincs kedvem a munkához” életérzés telepszik ránk helyette. Mindezt tetézheti a gyakori türelmetlenség, ingerlékenység, kiegészülve egy komorabb, negatív és pesszimista lelkiállapottal.

A jó hír, hogy a kiégés igenis visszafordítható és áthidalható

Minél korábban kezdünk el vele tudatosan foglalkozni, annál gyorsabb és látványosabb eredményeket tudunk elérni. Persze a leginkább célravezető megoldás az, ha már a leges legelején meg tudjuk fogni magát a nemkívánatos folyamatot.

Célszerű például figyelmet fordítani a pihenésre, ugyanis a túl sok munka igencsak vissza tud csapni egy idő után. A hétvégék legalább egy részét érdemes tehát a pihenésnek szentelni, minimum arra az időre elengedni a cégvezetés feladatait.

Ha pedig egy-egy munkatársunknak vagy barátunknak akarunk segíteni a kiégés elhárításában, mutassunk törődést és odafigyelést. Merjük feltenni a „hogy vagy” kérdést annak érdekében, hogy pozitív változást tudjunk elindítani. Amennyiben az illetőnél megvan a kellő nyitottság, akkor irányítsuk őt egy a kiégés témakörében jártas coachhoz vagy pszichológushoz. 

Habár a társas támogatás a tartalmas beszélgetésekkel együtt nyújthat némi támogatást, ugyanakkor egy a kollégákért felelős vezető esetében a helyzet meglehetősen komplex. Vezetőknél tehát a leginkább célravezető megoldás a külső tanácsadó bevonása.

Amiért még inkább foglalkozni kell a kiégéssel

Nem árt tisztázni magunkban, hogy üzleti hatáson túl egészen komoly egészségügyi következménye is lehet a kiégésnek. Sokszor egyébként pusztán azzal is nyakon csíphetjük a dolgot, ha észrevesszük, hogy a bennünk lévő gondolatok tartósan negatív irányba fordulnak.

Ami a visszafordítást és kezelést illeti, nem feltétlenül érdemes rögtön munkahelyet váltani. Vagyis ne dobjuk egyből a kukába az évek alatt felszedett tudásunkat és tapasztalatunkat.

Inkább válaszoljuk meg magunknak a következő kérdéseket:

  • az életstílusunkkal kapcsolatos szokásaink rendben vannak?
  • a befektetett munkánknak megvan az eredménye?
  • milyen sikerélményeket tudunk teremteni, amelyek egyébként rajtunk múlnak?

Ezzel máris tehetünk egy nagy lépést annak érdekében, hogy eredményesen lendüljünk túl a kiégés állapotán.


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!


Mi a párhuzam a sportbéli és üzleti extrém teljesítmény között? – VIDEÓ

Milyen párhuzamot lehet felfedezni a mozgás, valamint az üzleti teljesítmény kulcsfontosságú tényezői között? Mi kell ahhoz, hogy valaki a sportban, illetve a vállalkozásának a vezetésében is a legmagasabb szinten tudjon teljesíteni?

Ezekről az izgalmas kérdésekről beszélgettünk a Bizalmi Kör Business Talks Mozgás rovatában. Méghozzá Kropkó Péterrel, aki magyarországi viszonylatban 17 éven át nem talált legyőzőre egyetlen Ironman kategóriában sem.

Meglepően sok a hasonlóság a sportbéli és üzleti extrém teljesítmény tényezői között

Péter elmondása szerint a siker alapjait stratégiai szintű gondolkodással lehet lerakni. Ő például 8 éven át úszott, ezzel megteremtve az erőteljes fizikai alapokat. Tudatosan választott profi sportágat, mivel itt van lehetőség megélhetést is biztosító szponzorációs szerződéseket kötni.

Persze szerencse szempontjából nem jött épp rosszul, hogy időközben az Ironman rendkívül népszerűvé vált. Ennek hátterében egyébként az összetettség áll. A triatlon több izomcsoportot is megdolgoztat, és a komplexitása révén egészségesebb mozgásforma.

Legyen a nagy cél, hogy 85 éves korunkban Hawaii szigetén oda tudunk állni az Ironman starthoz

A sportban és az üzleti életben egyaránt szükség van egy erőteljes vízióra, ami segít fenntartani a motivációt. Majd ehhez mérten célszerű tervet és stratégiát kell alkotni, és ezt következetesen betartani.

Persze a sikerhez időről időre ki kell mozdulni a komfortzónából. Ugyanakkor tartsuk észben, hogy nem kell mindent egyedül tudni. A megfelelő segítők és szakemberek egyfajta külső szemként segíthetik a boldogulást, a csúcsteljesítmény elérésével együtt.

Az üzleti élethez hasonlóan az Ironman esetén is mozgó célpontra lövünk

Vagyis a triatlon komplexitása nagyban hasonlít ahhoz az összetett feladatkörhöz, amit egy vállalkozás vezetése jelent. Mindkét területen figyelni kell a környezetre és számolni kell a változó tényezőkkel.

Képletesen szólva mozgó célpontot igyekszünk eltalálni. Ha pedig elértünk valamit, akkor tudjunk örülni a sikernek. Pláne annak fényében, hogyha beletettük a sok munkát. Ugyanakkor az Ironman kapcsán és az üzleti életben is nélkülözhetetlen a monotónia és a kudarc tűrése. Tartsunk ki és ne adjuk fel, bármennyire nehéz is legyen a helyzet!


Szeretnél megismerkedni klubtagjainkkal? Kérj egy meghívót!